Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 111 időszakról, hogy a tudományban és publicisztikában IV. Iván alakja kikerült az érdeklődés középpontjából, míg az irodalomban inkább ellenkező folyamat játszódott le. Történettudományos szempontból is fontos gondolatot vetett azonban fel N. Hlebnyikov, aki IV. Iván és az arisztokrácia közhelyszerűnek számító szembenállását az örökös jobbágyság elterjesztéséért vívott harcuk kimenetelétől függően ábrázolta.8 3 Éppen a IV. Iván alakja iránt megnyilvánuló irodalmi érdeklődés váltja ki az orosz történetírás első nagy összeütközését a cár megítélésének kérdésében. A vita 187 l-ben N. Besztuzsev-Rjumin cikkével veszi kezdetét, aki a tudomány pozíciójából gyakorlatilag „kioktatja" a művészeket: hogyan kell Ivánt ábrázolni. írásában egy sor nagyon fontos gondolatot vet fel (pl. a művészek felelősségét a történeti tudat formálása terén, hogy nem lehet visszavetíteni a modern korok normáit a régmúltba, hogy a 16. század egész Európában nem volt különb stb.),84 s a végén megkérdőjelezi az eredmény-középpontú szemlélet helyességét. Nagy Péter és IV. Iván párhuzamba állításakor az egyezőnek tűnő, s nem az eltérő vonásokra koncentrál, s úgy gondolja, hogy a szándék a lényeg, nem pedig a történelmi eredmény.8 s Az idea nem eredeti, de ennyire kategorikus formában először Besztuzsev-Rjumin veti papírra. A későbbi idealizálok ezt az ötletet szívesen kölcsönzik majd. Végül is elmondhatjuk, hogy Szolovjovhoz képest visszalépés Besztuzsev-Rjumin cikke, amely ismét bizonyságát adja annak, hogy a viták természetéből adódóan a szemben álló felek a polémia hevében általában szélsőségekre ragadtatják magukat. Ebben az esetben ez úgy ölt testet, hogy a szerző a bojárokat mindenben elmarasztalja, a cárt mindenben felmenti, sőt, felmagasztalja.8 6 Besztuzsev-Rjumin ebben a cikkében tulajdonképpen 15 évvel korábban Kavelin szájába adott általánosságát ismétli meg (csak konkrét elemzés formájában): minden megengedett, ha IV. Iván „rehabilitálásáról" van szó. Ez az alapállás annyiban különbözik a későbbi idealizálókétól - bár eredetileg Besztuzsev-Rjumin is az „objektív" igazságtevő szerepében tetszelgett -, hogy nyíltan bevallja részrehajlását. A cikkre a börtönt és száműzetést is megjárt ukrán professzor, N. Kosztomarov a „Vesztnyik Jevropi" azévi októberi számában „Ivan Vasziljevics Groznij cár személyisége" c. hatalmas tanulmányával reagál. A szerző — aki régebben K. Akszakov Iván-felfogásához állt közel87 - lényegében visszatér a karamzini véleményhez. Az azonosság jórészt az erősen moralizáló megközelítési mód eredménye, míg a különbségek a két műfaj közötti különbségből fakadnak, ugyanis Kosztomarov cikke lényegében egy vitacikk, amely az ellenfél érvei köré csoportosítja mondanivalóját, s a cáfolatra mozgósított ellenérvekkel olykor önálló részkövetkeztetésekre jut. A döntő különbség természetesen a politikai célzatosság irányában van: Kosztomarov tudniillik erősen vádló Iván-beálb'tásával alig titkoltan az önkényuralmat támadja, 81 N. Hlebnyikov: О vlijanyii obscsesztva na organyizaciju goszudarasztva v carszkij period russzkoj isztorii, Szpb., 1869, 184. "N. Besztuzsev-Rjumin: Nyeszkolko szlov po povodu poetyicseszkih voszproizvegyenyij haraktyera Joann Groznovo: Zarja, 1871/3, 83-84. 85 I. m„ 85. 86 I. m., 88-90. 8 7 N. Mihajlovszkij: i. т., 134-135.
