Századok – 1982
Történeti irodalom - A Pápai Kollégium története. (Ism. Gergely Jenő) 1123/V
1124 TÖRTÉNETI IRODALOM 1126 Pápán tovább élt." — így nem véletlen, hogy a pápai Kollégium szellemében — tanárai és diákjai szellemében - a feudalizmus-ellenesség, a Habsburg-ellenesség és a puritán kálvinizmus ötvöződött. A pápai Kollégium történetének legviszonytagságosabb korszakát (A szatmári békétől a türelmi rendeletig, 1711 — 1781) Trócsányi Zsolt rövidre fogott, de tartalmában annál gazdagabb tanulmányban dolgozta fel, mintegy példát is mutatva a kötet ezt követő két tanulmányának helyenkénti túldimenzionáltságával és bőbeszédűségével szemben. A Pápai Református Kollégium helyzetét a szatmári békét követő mintegy négy évtizedben -1752-ig, a Pápáról történt elüldözésig — két tényező határozta meg: a város végvár jellegének megszűnése és az ellenreformáció kiteljesedése. Trócsányi a Kollégium életét nemcsak a pápai társadalomban helyezi el, hanem abból indul ki, hogy felvázolja „azokat a közjogi kereteket, amelyekben a harc folyik az ellenreformáció és a protestantizmus erői közt", s amely harcnak a függvénye volt a pápai református intézmény sorsa is. (Két alapdokumentuma az 1731-es I.Carolina Resolutio és az 1734-es II. Carolina Resolutio, amelyek elemzése fontos adalék a köztörténet megértéséhez is.) Az általános egyház- és valláspolitikái keretek megvonása után a szerző a város felé fordítja figyelmét. A pápai városi társadalom - divatos szóval élve - átstrukturálódásának megragadása kiválóan sikerült: bizonyítja, hogy az iparosok, polgárok és polgárosodó protestáns nemesek társadalmi és gazdasági súlya elég nagy még ahhoz, hogy iskolájukat is fenntartsák és védelmezzék. A pápai módosabb református nemesség kapcsolatainak és az egymásra utaltságból következő bőkezű adakozási készség feltárása után egy kiváló portrét is olvashatunk: Kenessey Istvánról, akinek pályája és személye tipikus. Kisnemesi származású, egykori kuruc tiszt volt, akiből kereskedő lett, és pénzét földbirtokba fektetve az árutermelő birtokos köznépnemesek sorába emelkedett. Ö lett a pápai Kollégium körüli harcok vezére, a Kollégium védője, és családja hagyatéka révén anyagi fundamentumának biztosítója. A pápai és a dunántúli vallási küzdelmek részletes ismertetéséből csak azt emelnénk ki, hogy Kenesseyék olyan hatalmasságokkal álltak szemben, mint az Esterházyak és a híres-hírhedt veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton. Trócsányi munkájában megfelelő teret kapnak a Kollégium belső életét érintő kérdések is: a diák-önkormányzat, az oktatás rendje és szintje, a tanárok képzettsége. A tanulók fennmaradt jegyzékeinek elemzéséből azt a következtetést vonja le, hogy a pápai Kollégium vonzásköre az egész Dunántúlra kiterjed. Más véleményekkel szemben Trócsányi kifejti, hogy szerinte ebben a korszakban is volt Pápán főiskolai jellegű filozófiai és teológiai képzés. Az a tény, hogy a pápai diákok egy része más főiskolán fejezte be tanulmányait, nem jelenti azt, hogy általában nem Pápán fejezték be az iskolájukat. A pápai református Kollégium 1731-től 1752-ig abszurd közjogi helyzetben tartotta fenn magát. A király ugyanis eltiltotta a pápai reformátusok nyilvános vallásgyakorlatát, templomukat elvette, és iskolájuk feladására kötelezte őket. így tulajdonképpen jogalap nélküli helyzetben védték meg a hívek vallásgyakorlatukat és iskolájukat a hatalom ellenében, egy ideig sikerrel. 1752-ben érvényt szereztek a korábbi döntéseknek, és gyakorlatilag is megszüntették Pápán a reformátusok nyilvános vallásgyakorlatát és vele együtt megszűnt a Kollégium működése is. A protestánsok azonban nem hagyták magukat: ha a városban nem, a városon kívüli „articularis helyen" folytatták vallásuk gyakorlását, építettek új templomot, és állítottak új iskolát. A választás Adásztevel nemesi falura esett, ahol a pápai Kollégium élt és létezett immár sokkal szűkösebb körülmények között, egészen 1781-ig, II. József türelmi rendeletéig. A könyv harmadik fejezete II. József türelmi rendeletétől (1781) 1849-ig, a szabadságharc bukásáig tárgyalja a Pápai Református Kollégium történetét. Bodolay Géza munkája az eddigiekhez képest részletesebb és „iskolacentrikusabb" írás (terjedelmét tekintve is azok többszöröse). A részletekbe menő elemzés azért vált korszakában lehetségessé, mert megnövekedett az írott források száma, s az iratok egyértelműen azt bizonyítják, hogy ez a korszak, pontosabban a reformkorra eső szakasza volt egyben a pápai Kollégium fénykora is. így kétségtelen megérdemli a részletesebb bemutatást. Az Edictum Tolerantiae kiadásának körülményei, a türelmi rendelet elemzése vezeti be ezt a fejezetet. Hosszú küzdelem várt azonban a pápai és dunántúli protestánsokra addig, míg sikerült iskolájukat visszavinni a városba és helyreállítani főiskolai jellegét. Találó az a kép, amit a szerző a barokk kor fellendülő Pápájáról ír: a kisárutermelés kibontakozása, a kézműipar felvirágzása, az
