Századok – 1982

Történeti irodalom - Vauchez; André: La sainteté en Occident aux derniers siécles du moyen âge. D’aprés les proçés de canonisation et les documents hagiographiques (Ism.: Klaniczay Gábor) 1105/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1109 szorulás követte. A szenttéavatások során a pápaság a 15. századra sikerrel érvényre juttatta a szentség klerikális felfogását, melynek morális, dogmatikus, aszkétikus és misztikus ismérvei e szenteket teljességgel az egyház politikai és ideológiai törekvéseinek a szószólóivá tették. A népi vallás és a lokális tradíciók, másfelől pedig a hivatalos egyházi felfogás között a középkor végén egyre növekvő szakadék keletkezik. A könyv harmadik része, összefoglalásképpen, a természetfelettihez való viszonynak azt a formáját, illetve azt az átalakulását próbálja jellemezni, ami a középkori szentkultusz három évszázadának adatai nyomán tárul fel előttünk. Vauchez leírja, hogyan kötődnek a természetfelettiség, a csodatévő képesség jelei a szent testhez, amit az életben különleges ragyogás, a középkor kezdetén szépség, majd a középkor végén inkább csúnyaság jellemez, a szent halála után pedig, mint tudjuk, csodatévő ereklye lesz a test minden darabjából, sőt minden olyan tárgyból, ami valaha érintkezett vele. A csodák bekövetkeztének a módjában érdekes történelmi átalakulás figyelhető meg a középkor folyamán: míg kezdetben elsősorban a szent sírja, ereklyéjének őrzőhelye volt a kultusz középpontja és a csodák helyszíne, és többnyire szükséges volt a sír, az ereklye megérintése, körbejárása, a 14. századtól kezdve mind gyakrabban történnek csodák távol a szent sírjától, egyre univerzálisabbnak tekintik egy-egy szent csodatévő „hatáskörét", nem utolsósorban az ereklye funkcióit részben átvállaló képi ábrázolások révén. A fogadalmi felajánlásoknál pedig megfigyelhetjük, hogy ezek milyen pontossággal tükrözik a középkori emberi viszonyrendszerek változásait: míg a 12—13. században még gyakori, hogy valaki a remélt csoda fejében egész életre felajánlja saját vagy hozzátartozója szolgálatait a patrónus-szentnek (ez történt Szent Margit esetében is), a 14-15. században gyakoribb a pénzajándék, vagy egy záros időre szóló, s meghatározott viszontszolgáltatásokat ígérő felajánlás. Ami a közfelfogásban részint osztozó, részint azzal szemben álló egyházi álláspontokat illeti, a fejlődés fő vonala a népi csoda-felfogástól történő lassú eltávolodás. A középkor végi szenttéavatási perekben a pápaság több ízben kétségeit fejezi ki a szent ereklyéinek megérintése (kontagiózus mágia) révén bekövetkező csodákkal kapcsolatban. Az egyház hozzájárulása a szentséggel kapcsolatos közfelfogáshoz mindenekelőtt a szent élet tipikus mozzanatainak (gyerekkor, megtérés, felnőtt vallási élet, szent halál) példázatszerű kidolgozása. Első megfontolásra úgy tűnhet, hogy a szentség közelebb hozása az egyszerű keresztényi élet prototípusához demokratikusabbá (mindenki által elérhetővé) és kevésbé természetfelettivé tette a középkor végére a szentséghez vezető utat, s mindez az egyház hatásának tudható be. Valójában épp az ellenkezője történt: a középkor végi szentek egészen rendkívüli módon kellett, hogy teljesítsék a tökéletes keresztényi életvitel normáit: kisgyermekkoruktól halálukig úgy kellett viselkedniük, mintha egyenesen az Arany Legenda lapjai közül léptek volna ki — gondos tanulmányozással és utánzással egyesíteni magukban Krisztus és az összes szent jó tulajdonságait. Ez a szent-eszmény messzemenőkig ellenséges volt a „köznép" vallásfelfogásával szemben, a kiválasztottak szűk elitjének kedvezett, akik azután a „Szentlélek adta csodás képesség" - nyelveken szólás, jövőbe, távolba látás - révén a természetfelettiség egy új világát nyitották meg a középkori szentek számára. Mi mondható el értékelésképpen erről a mintaszerű monografikus feldolgozásról? André Vauchez a középkor-történetírás egy nagyon jelentős hiányosságát pótolta, s méghozzá nem is akármilyen módon. Az intézménytörténeti vonatkozásoktól, a statisztikai vizsgálatoktól kezdve a történelmi tipológiákig és a szent-problematika antropológiai megközelítéséig ível a szintézis gondolatmenete, amit használható táblázatok, forrásszemelvények, kimerítő irodalomjegyzékek követnek. Vauchez könyvének legfőbb érdeme, hogy egy olyan kérdéskörön belül tudta kimutatni a történelmi átalakulások, változások rendjét, amit többnyire időtől és tértől függetlenül sztereotipnak, változatlannak vagy csak igen lassan átalakulni képesnek ismert a történettudomány. Meggyőző képet festett arról, hogy mintegy háromszáz év alatt nemcsak a szentkultusz intézményes keretei, a szenttéavatás intézményes folyamata alakul át gyökeresen, de vele együtt a szentségről alkotott népi, lokális és egyházi felfogások is. Vizsgálatait a középkorkutatás kitűnően hasznosíthatja, akár a középkori vallási törekvések, eretnekmozgalmak kihatását, akár a középkori skolasztika racionalista mozzanatainak szélesebb körű lecsapódását, akár a nők középkori helyzetét, vallásos megítélését vizsgálja - ezeket, s egy sor más problémát is érint és új oldalról világít meg Vauchez szentekkel kapcsolatos gondolatmenete. Befejezésül kiemelném még azt is, hogy a magyar történelem szentekkel kapcsolatos vonatkozásait - eltérően sok hasonló terjedelmű szintézistől- jól ismeri, és a maga helyén kellő súllyal 18 Századok 82/5