Századok – 1982
Beszámoló - Utazás és útleírás a történeti kutatásban. Egy szimpozionról. (Kisbán Eszter) 1091/V
1092 BESZÁMOLÓ kiemelkedő szerepet. Olyannyira, hogy az egyetemekre való beiratkozás a névjegy letételénél gyakran nem is jelentett többet. A kísérettel megtett, több éves utazások költsége igen jelentős, s így klasszikus formában elsősorban főnemesi családok biztosíthatták azt elsőszülött fiaiknak. A kíséretben viszont kevésbé tehetős nemesek és polgári származásúak is részt vettek, s így végül is ez a művelődési eszmény nem jelentéktelen réteget mozgatott a 16-17. századi Európán keresztül-kasul. Ugyanakkor már a 16. században megfigyelhető, hogy a polgárság felső, patrícius rétege utánozni kezdi a nemesség újszerű tanulmányútjait. Megfigyelésem szerint a hazai kutatásban nem tudatosult a régebbi peregrinatio academica és az újabb Kavalierstour váltásának ténye, és még nem valósult meg külföldi tanulmányútra eljutó hazai előkelőink tényleges motivációjának differenciáltabb kezelése. A 18. században a helyzet ismét változik. Egyrészt a felsőfokú oktatást az abszolutista állam a korábbitól eltérő szabályozás alá vonja, másrészt viszont a tanulmányút új válfaja jelentkezik, amelynek célja már nem a személyiség tökéletesítése, hanem kész szakemberek kutatóútja új ismeretek szerzése érdekében. A külföldi kutatóutak mellett a század második felétől jelentkezik a saját országban tett kutatóút. Bár a Kavalierstour a keleti peremek kivételével egész Európában ismeretes, statisztikailag fő kiinduló területei az északi protestáns vidékek, elsősorban Németország és Anglia, fő célországai pedig Itália és Franciaország voltak. Az utazás politikai és államjogi problémáit foglalta össze német oldalról Norbert Conrads előadása, míg angol példáit, benne a társadalmi felemelkedés lehetőségét is, John Stoye elemezte. Jellemző módon az angol kutatásban tour de France, giro d'Italia terminusok használatosak a Grand Tour, Kavalierstour jelölésére. Érdekes kísérletet tett Hans Jürgen Teuteberg annak vizsgálatával, hogyan járult hozzá az utazási irodalom a német Anglia-kép kialakulásához a reformációtól a felvilágosodás koráig. Magam a hazai Európa-utazások irodalmának összefoglalása mellett az európai kontextusban kivételesnek látszó Szepsi Csombor Márton útjával és művével foglalkoztam. Françoise Knopper a délnémet vidék megjelenésének módját elemezte a 18. század második felének francia utazási irodalmában, az útibeszámolókat végigkísérő népkarakterológiai közhelyekre irányítva a figyelmet. Az Alain Ruiz által nyújtott áttekintés (német útleírások Franciaországról a forradalom idején) egy speciális, a maga idejében új utazót mutat be, akit a politikai érdeklődés vezetett. Néhány előadás különböző korú útibeszámolók gazdaság- és társadalomtörténeti adatainak használhatóságát vizsgálta. Joan Thirsk az angol mezőgazdaságra vonatkozó 16-18. századi külföldi megfigyeléseket, Harald Witthöft a 18. századi északnémet belső utazások irodalmát elemezte. Thomas Schuler a kvantitatív módszerek lehetőségeiről beszélt, főként középkori példatárral. Ide kapcsolódott az előadást nem tartó Antoni Mçczak hozzászólása, aki a témában az egyik legfelkészültebb résztvevő volt, lengyelül már könyvet publikált a korszak utazóinak mindennapi életéről. Hozzászólásában a Wilhelm Abel-Emlékkönyv számára készült tanulmányából mutatott be részleteket, főként 16. századi megélhetési költségek területi szóródásáról Európában. A 16-17. századi Európában két terület volt, amelyek tanulmányúton nem voltak megközelíthetők. A figyelem központjába közülük először a terjeszkedésével politikai veszélyt jelentő oszmán birodalom került. Az oda irányuló nyugati követjárások egyik útvonala Magyarországon haladt keresztül, az Erdélyi Fejedelemség pedig maga is követségek sorozatát indította. Csak fájlalhatjuk, hogy betegség miatt elmaradt Kari Teply tervezett előadása, amely a császári követségek hozzájárulását tárgyalta volna a török birodalom nyugati képének alakulásában. Ugyancsak kizárólag szolgálati úton volt megközelíthető a moszkvai állam, amelynek történeti forrásanyaga a sajátos belső viszonyok miatt Európa más területeinél szegényebb. Ezért a 16-17. századi külföldi utazók tudósításait az orosz történettudomány már a 19. században gondosan összegyűjtötte. A főként diplomatáktól származó több száz útleírás közül Walter Leitsch a húsz legfontosabbat elemezte. Sem a Kakas István vezette expedíció anyaga, sem az a dán követi beszámoló, amelyet Knud Rasmussen mutatott be, nem tartoznak az elsőrendűek közé. A dán kutató az oroszországi útinapló kapcsán elsősorban azt (a másutt is joggal felvethető) kérdést elemezte, mennyiben a bemutatott országra, ill. a szerző hazájának belső viszonyaira vonatkozóan forrás egy-egy úti beszámoló. Végül az irodalomtörténész Edmund Kotarski a lengyel anyag összefoglalásával azt mutatta be, mennyiben utazási élmény, útibeszámoló téma a tengeri utazás.
