Századok – 1982
Vita - Ballók János: Még egyszer Thonuzóbáról 1078/V
1088 VITA с) A 'magló' szó etimológiájára (mag, maglik, magló, < maglód), azt hiszem, nem érdemes sok szót vesztegetni.69 Más, lényegtelenebb megjegyzésekre szabadjon csak vázlatosan válaszolnom. - „Krónikáinknak az Imre haláláról szóló híradásai nagyon is legendaízűek." - Mind a Krónika, mind a Magyar-lengyel Krónika, mind a Legenda maior, mind a Hartvik-legenda az isteni akarattal, só't kegyességgel indokolja Imre korai halálát. Ez aligha vall oknyomozó történetszemléletre.7 0 - „ ... a törvénycikket szóról szóra idéztem munkám 281. oldalán, továbbá utaltam rá a 84. jegyzetben." - Zárvodszky Levente könyve: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai, Budapest, 1904. minden tudományos könyvtárban megtalálható. Hivatkozni pedig két okból hivatkoztam rá: egyrészt, mert az idézett törvénycikk direkt cáfolata Szegfű elméletének, másrészt, mert - a feltételes mellékmondat elhagyásával - Szegfűnek ez volt az egyetlen olyan megállapítása, amivel egyetértek. A törvénykönyv késó'i datálása ellen lásd Györffy György érveit.7 1 - Korsch tudtommal egyetlen adatra alapozta általánosító megállapítását, úgyhogy Gombocznak aligha jelentett komolyabb eró'feszítést a vele folytatott vita.7 2 A '-dam/-dám ' képző' eredetének meghatározása úgy, ahogy a cikkben szerepel, ma már meghaladott.73 - „Tatun ~ Tacun." Noha középkori forrásaink helyesírása ingadozó, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem alkalmazkodik bizonyos törvényszerűségekhez.7 4 Györffy azzal, hogy a Tatun-t Catun-ra módosította,7 s szövegkritikai szempontból ugyanolyan hibát követett el, mint Szegfű, aki a Tatun-ból Tacun-t csinált. Szövegkritikai szempontból mindkettőjük eljárása indokolatlan és elfogadhatatlan. A szövegkritikának ezzel kapcsolatban megvannak a maga - óriási tapasztalati anyag alapján kialakított - szigorú szabályai.7 6 A Tátony nemzetségről különben Gerics már elmondta az elmondandókat és az elmondhatókat.7 7 - „ . .. nincs akadálya annak, hogy az anonymusi elbeszélést az Árpád-dinasztia Vazul-ága eredetmondájának tekintsük." - Contradictio in adiecto: Vazult ugyanolyan fokú rokonság fűzte Álmoshoz, mint Istvánt. - „Gellért. .. megállt egy olyan vidéken, amely 'disznók élésére alkalmas' volt." - A latin eredetiben ez áll: „usui porcorum erat apta".7" Először is felvetődik a kérdés: vajon a Gellért-legenda szerzője is ismerte Anonymus szimbolikáját? Másrészt Szegfűt nem zavarja, hogy itt az általa korábban kárhoztatott 'porcus' szerepel? - „Per iuvenilem lasciviam." - Beismerem, korábbi cikkemben hibásan ez található a 'propter iuvenilem lasciviam' helyett. A kérdőjelem azonban nem a praepositiónak szólt, hanem a 'juvenilis lascivia' fordításának. Szegfű ezt a kifejezést 'pogány házassága ürügyén'-nek értelmezte, holott helyesen 'ifjúhoz illő bohósága (esetleg: kicsapongó életmódja) miatt.' A 'lascivia ' szónak semmi köze sem a pogány, sem a keresztény házassághoz. 69 SRH 1,69. 15-19. (Pais D.) 70 „Hic autem per inscrutabile divini consilii judicium raptus est 'de medio' ne malicia mutaret intellectum eius, et ne fictio deciperet animum illius' quemadmodum de morte inmatura scribitur in libro sapientie." SRH 1, 312. 7-10. Que Dommus Jesus Christus non in terrestri regno disposuit laborando imperare, sed deposita inanis corruptibilis machina corporis in celesti regno cum angelis triumphare." SRH 2, 315. 3-6. „...iuvenis preclarus ad victum (nutum) dispositionis eterne, cui cuncta subjacent, obendiendo (obediendo). . . vitam hanc exitialem commutavit sempiterna supernorum civium adiunctus contubernio". SRH 2, 391. 18-20. = SRH 2, 428. 20-25. 71 Györffy Gy. : István király és műve, 270. "'2Gombocz Z.: Török jövevényszavainkhoz, Magyar Nyelv 13. (1917), 99-100. 7 *A. von Gabin: Alttürkische Grammatik, 63. 74 Kniezsa /.: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig, Budapest 1952. 7! Györffy Gy.: Török női méltóságnév a magyar kútfőkben, Magyar Nyelv 49 (1953) 109-110. 76P. Maass: Textkritik, Leipzig 1957. 7 7 Gerics J.: A Tátony-nemzetségről, Történelmi Szemle 9. (1966) 1-24. 78 SRH 2, 497. 25-26. A kisebb legendában „que usui pecudum extat". SRH 2,475, 21-22.
