Századok – 1982

Vita - Szegfű László: Megjegyzések Thonuzoba históriájához 1060/V

VITA Szegfű László MEGJEGYZÉSEK THONUZOBA HISTÓRIÁJÁHOZ A kisebb István-legenda szerzője műve bevezetőjében elpanaszolta valamikor a 12. század elején, hogy igen-igen fél az irigykedők mardosásaitól, „akik a magukét hanyagul rakják össze, a mások írásait viszont ízekre szedik".1

Ez a gyakorlat — úgy tűnik - a mai napig sem enyészett el: példa lehet rá egy rövid lélegzetű tanulmányom.2 Szent Imre herceg halálának rejtélye régóta foglalkoztatja a kutatókat. Egykor magam is tettem kísérletet megfejtésére, de be kellett látnom - meg is írtam —, hogy a megoldáshoz „kevés adattal rendelkezünk", ezért „az általam vázolt Thonuzoba-monda egy változat ... a lehetséges hipotézisvariációk közül.", őszinteségem egyesek gyengeségnek fogták fel, és sorozatos bírálat tárgyává tették e munkám.3

De hát mit is vétettem tulajdonképpen? Vegyük sorra az érveket és ellenérveket! 1. Janus Pannonius: De corona regni ad Fridericum caesarem c. költeményével kapcsolatban az alábbi kifogásolható tételeket állítottam: „A magyar rendek V. László halála után — 1458. január 24-én - Hunyadi Mátyást választották meg az ország királyává, ámde »szent István koronájával «nem 1 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. I—II. [ed. Szentpétery.Emericus]. Bp., 1937-1938. - A továbbiakban. SRH. - Idézett hely : SRH II. 393. • 2 Az MTA Mediaevisztikai Munkabizottsága 1970. nov. 26-i felolvasó ülésén hangzott el Thonuzoba históriájáról „Emese álma" címmel az az előadásom, amelynek némileg módosított és erősen rövidített változata a Szegcdi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 1974. évi kötetében (p. 275-285.) „A Thonuzoba-monda. (Interpretációs kísérlet Janus Pannonius két sorához.) címmel jelent meg. *Bollók János 1977. jún. 9-én tartott előadást az MTA Középkori Munkabizottsága vitaülésén „Thonuzoba történetének interpretációja" címmel, melynek lényegét „Vivus est sepultus? " címváltozattal az ELTE Klasszika-Filológiai Tanulmányok 3. kötetében (Opuscula classica mediaevaliaque in honorem J. Horváth ab amicis collegis discipulis composite. Bp., 1978. 49-56.) tett közzé. Ezt követően, 1979 nyarán megjelentette cikkemmel kapcsolatos kritikai összegzését „A Thonuzobalegenda történelmi hitele" címmel (Századok, 113 [1979]. 97-107. - A továbbiakban erre hivatkozom.) Több napi- és hetilap fogadta cikkét hatalmas ovációval abban a reményben, hogy ebből parázs vita fog kerekedni, (pl. Új Tükör, 16 [1979] 35. sz. szept. 2. p. 4.) Ezért, és abban a hiszemben, hogy szakberkekben úgyis tisztában vannak cikke értékével, nem válaszoltam. Az utóbbi időben azonban két olyan támadás is ért, amelyeket nem hagyhatok szó nélkül. Az egyik Sinkó Ferenc írása, amely az Új Emberben (36 [1980]. 11. sz. márc. 16. p. 4.) jelent meg „Hogyan halt meg Thonuzoba? címmel, és a hangsúlyt ideológiai síkra tereli, a másik a Kossuth rádió „Olvastam valahol . .." műsorában „Az élve eltemetett Thonuzobáról" szóló adás, amelyből kiderült, hogy a történettudomány szakavatott értői sem vették maguknak a fáradságot, hogy eredményeinket összevessék, s úgy döntsenek „sine ira et studio" egyik vagy másik koncepció elfogadhatósága mellett vagy ellen. (Kossuth, 1980. ápr. 10-én 17.07-től zajló adásban. Rádió és Televízió Újság, 25 [1980]. 14. sz. [ápr. 7-13.] 14.) Ebben a szituációban - bár idegenkedem mindenféle kötekedéstől - kénytelen vagyok a saját elképzelésem védelmében sorompóba lépni. Szükségét érzem ennek már csak azért is, mert interpretátoraim lényegesen eltorzítva s nemegyszer hamis érvekkel cáfolva tálalták nézetemet a nagyközönségnek.