Századok – 1981
Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV
677 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA nak méltóságában látni valóban kívánom."8 Abszolút uralomról szó sem lehet Füsüs szerint, az csak Istent illeti: Az igaz király „amaz hízelkedőknek agy októl nem igazán ki koholtatott, kegyetlenökhöz illendő éktelen vélekedést pediglen kirekeszti elméjéből: princeps lege solutus est, az fejedelem szabados az törvénytől ... Holott mindenek az törvények alá vannak vettetvén, csak egyedül az törvénynek szerzője, az Isten [van] az törvények felett". Mintha erre válaszolna igenlőleg Bethlen egy korábbi, 1618-ban kelt magánlevelében: „Nem lehet oly hatalmas fejedelem, aki törvény alá nem vettetett ez keresztyén világban, és az ember, ha életében valamely magánál erőtlenebben hatalmat vehet is, de végre-végre az igazság győzedelmeskedik, mert az törvény soha meg nem hal, azt szokták mondani."9 Bethlen tehát elvileg elfogadta a fejedelmi hatalom törvényes korlátozását s ez az álláspontja egyrészt megfelelt az akkor megfellebbezhetetlen tekintélyű Lipsius által képviselt általános európai álláspontnak,10 másrészt a magyar rendi álláspontnak is, amelyre Bethlennek elsősorban tekintettel kellett lennie, ha valaha is érvényesíteni akarta a véglegesen soha érvénytelennek nem tekintett besztercebányai királyválasztást. Erdélyben a fejedelmi birtoknak a feudális magánbirtokkal szembeni nyomasztó túlsúlya és a fejedelmi hatalom török garanciája feleslegessé tette a korlátlan uralom formai elismertetését. Az országgyűlés úgy viselkedett, mintha előírná a fejedelem dolgait, a fejedelem pedig a gyakorlatban azt tett, amit akart. Az abszolutizmus és a rendiség viszonyának elméleti tisztázására csak a királyi Magyarország felé volt szükség, s erre Bethlen politikai teoretikusainak a hazai reformátori hagyományban, elsősorban Méliusz Juhász Péter legalizmusában és a törvénytisztelő király iránti feltétlen engedelmességet tanító külföldi irodalomban, elsősorban Jakab király már említett művében bőséges érvanyag állt rendelkezésére. A rendi ellenállás jogát a törvénytelenül uralkodó királlyal szemben ez az érvelés nem az emberek által hozott törvények, hanem az isteni, illetőleg az azonosított természeti törvény megszegésének esetére engedi érvényesülni. „Azért minden világi rendeléseknél és az lelkiismérettel gyakorta ellenkező világiaknak decretománál feljebbvalónak kell minékünk ... az Istennek törvényét böcsüllenünk" — mondja Pataki Füsüs János, s mindjárt hozzá is teszi, hogy ennek megítélése és gyakorlása az uralkodó joga és kötelessége: „Az Isten törvényi mellé ollyan rendelések írattassanak, kik nem ellenkezők, hanem inkább ezekkel egyezők legyenek . . . Tudjon azért az király mit cselekedni, és ne gondoljon azzal, akármint mondják némelyek: ez országunkban soha nem volt, az atyáink sem éltenek vele. Szintén azért, hogy a jó rendelések nem voltanak, legyenek immár valaha, és ha az Istennek vezérléséből jobbakat tanálandunk az mi atyáinknál, tehát azokat kövessük, mivelhogy nem is jó mindenekben őket követni, mert az mi atyáink 8Pataki Füsüs János: Királyoknak tüköré. Bártfa, 1626. 25, 73. 'Magyar gondolkodók i. m. 71., a másik idézet: Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Kiad. Szilágyi Sándor. Bp., 1879. 103. 10 Althusius népfelségi koncepciója ekkorra már napvilágot látott, Magyarországon is ismerték (a könyv pl. Thurzó György nádor könyvtárában is megvolt), de a feudális országokban nem fogadták el, ill. meg sem értették. Még Apáczai sem fogta fel egész jelentó'ségében, noha hivatkozott rá enciklopédiájában. L. Makkai László: Apáczai világnézete. In: Apáczai Csere János. Szerk. Király László. Bp., 1975. 41-42.
