Századok – 1981
Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV
681 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA A nemesség a Báthoriak korában viszonylag szorgalmasan látogatta a jezsuita kollégiumokat, melyek különleges gondot fordítottak a politikai életben nélkülözhetetlen retorikai képzésre. A katolikus és unitárius értelmiségiek java Páduában tanult, oda azonban kálvinista és lutheránus csak ritkán jutott el, mert ezeket a nagyhírű német egyetemek, elsősorban a wittenbergi, a heidelbergi és a strassburgi vonzották, de sok látogatója volt Marburg, Altdorf, Herborn, Frankfurt an der Oder, Bremen kálvinista, valamint Jena, Leipzig, Stettin, Tübingen, Hamburg, Rostock, Glessen, Meissen, Breslau lutheránus színezetű egyetemeinek is. Elvétve már Bethlen uralkodása előtt elvetődtek magyar hallgatók hollandi és angliai egyetemekre is. Ezeket az egyébként magas színvonalú tanintézeteket azonban csak a lelkésznek készülő magyar diákok keresték fel, s ha Bethlen világi pályára akart ezeken valakit neveltetni, annak külön el kellett rendelnie, hogy ne csak teológiát hallgasson, vagy egyenesen át kellett őt küldenie Páduába, mint azt fennebb Böjti Veres Gáspár és Pálóczi Horváth János esetében láttuk.21 Külön nehézséget jelentett, hogy a kálvinista prédikátorok mintegy monopolizálni akarták maguknak a magasabb műveltséget s az azt biztosító ösztöndíjakat, ezért csendes, néha meg éppen nyílt ellenállást tanúsítottak a világi értelmiség nagyarányú képzésével szemben. A már idézett Kecskeméti Elekes János pl. így nyilatkozott egyik prédikációjában: „Tanulja meg az ifjúság, micsoda az ű tudományának vége. Ez tudniillik, hogy szolgáljanak Isten előtt, szolgáljanak az ekklésiában, az kiket Isten arra hívott. Nem méltók azért azok az scholára, az kik soha nem akarnak szolgálni, hanem csak az scholában akarnak henyélni és az következendő munkától félvén, vámosságra, harmincadosságra akarnak kimenni... de az jó ifjúságnak az fő célja az scholában, hogy szolgáljon Istennek az ő házában az egyházi rend szerént."22 Maga Kecskeméti sem nyugszik azonban bele a nemesség tanulatlanságába, csak a nem nemeseknek kívánja az egyházi pályára terelését. A nemesség számára a politikai és jogi képzést előkészítő retorikát tanító latin iskolák látogatását tartja fontosnak: „Tanuld meg elsőben, kiknek kellene gyönyörkedni az deáki tudományban, bizonyára az urak gyermekinek, fő-fő emberek gyermekinek, fiainak, hogy nemzetjöket tudományukkal is ékesíttenék. De most nem kell ez az urak gyermekinek, hanem a táskás mendikáns inasokra szorult az szép deáki tudomány. Nem csuda hát, hogy ennyi sok zene-bona vagyon, mert nagyobb részre az fő-fő emberek tudaüanok, deákság nélkül valók, más szegény ember tudós fia szájával élnek, még csak országunk törvénye dolgában is, az mely nem kicsiny kisebbség, hogy az úrnak jobbágya fia után süveg vetve kell supplicálni, de Istennek méltó büntetése, mert magok is nem tanultak és gyermeköket sem taníttatják".2 3 Ezek a Bethlen uralkodása legelején s nem is a gazdaságilag és kulturálisan elpusztult Erdélyben, hanem az akkor még Habsburg-uralom alatt álló, de a tizenöt éves háborúban kevesebbet szenvedett Sárospatakon elhangzott szavak jól jellemzik a nehézségeket, amelyek Bethlen iskolapolitikája előtt tornyosultak. A hazai kálvinista latin iskolák általában csak olyan vulgáris latin nyelvi műveltséget adtak, melynek tartalmi része vallási tanításban és antik morális és költői szövegekben merült ki, ebből valóban egyébre, mint 11 L. 1. és 2. sz. jegyzeteket. 2 2 Kecskeméti Alexis János i. m. 110. ,3 Uo. 109.
