Századok – 1981
Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV
679 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA A kálvinista prédikátorok jobbágyvédő nyilatkozatai a 16. század közepétől kezdve sosem hallgattak el, s ahogyan súlyosbodtak az „örökös jobbágyság" viszonyai, hangjuk úgy vált egyre élesebbé. Bethlen kortársai voltak, akik a fejedelem uralma alatt élő jobbágyok sorsáról nyomtatásban így mertek nyilatkozni: „Az szegénység nyomorgattatik Magyarországban inkább, hogysem mint Aegyptusban avagy Babiloniában. Kik miatt? Siralomra méltó: nem pogányok vagy valami idegönök, hanem maga saját nemzetéből álló földesurai és azok után hazudozó szolgák és vitézlő rend név viselő emberek által" -prédikálta Sárospatakon Kecskeméti Elekes János; névrokona, Kecskeméti Sánta János pedig 1622-ben Homonnán hirdette, hogy „Ez mostani fejedelmek, urak, nemesek . . . még szólani sem akarnak az szegény jobbággyal mint pórokkal, hanem előlük is elűzik, elkergetik és jószágát, örökségét hatalommal, erővel elveszik, torkok verve ... Jaj annak, aki embervérrel épít várost ... az főfejedelemnek nem tyrannusnak, nem fenevadnak kell ám lenni az ő jobbágyához, hanem jó pásztornak."14 Igaz, ezek a hangok a jobbágyrendszert magát nem ingathatták meg, de esetenként könnyíthettek a parasztok sorsán, főként pedig ébren tarthatták az elnyomottakban a jogfosztottság tudatát, a szabadságtörekvések indulatait. Sőt, néha nem egyedi, hanem kollektív engedményeket is kivívhattak, s ez éppen Bethlen uralma alatt vált lehetővé. Az 1619. évi küküllövári zsinat egy üstökös feltűnését használta fel arra, hogy bűnbánatra hívja fel a fejedelmet és az országot, általános böjtre és arra, hogy Bethlen „mind maga jószágára való terhes igát s mind pedig urak és nemesek jobbágyain való nagy szolgálatot és felettébb való elviselhetetlen ínséget s törvénytelenséget könnyebbíttesse, hogy az Úristennek ezek kiáltására fellobbant haragja csendesedjék". A fejedelem szabadkozott, hogy nem ő rendelkezett ilyen embertelenül, de ellene vetették, hogy tisztviselőinek erőszakoskodásaiért is ő felelős. „Akadékoskodván holmik körül a fejedelem, [Keserűi Dajka János püspök] merő azon ambrosiusi lélekkel és buzgó bátorsággal a fejedelmet megintette, hogy ne csak bevétesse másokkal, hanem magán és egész udvara népén kezdje el. . . Melyet véghez is vitt a fejedelem maga nagy megalázásával."1 s A királyi Magyarország arisztokráciájának gyorsuló elidegenedése Bethlentől ugyancsak arra indította a fejedelmet, hogy a társadalom középrétegeit támogassa és nyerje meg magának. Az így mintegy kormányprogrammá lett jobbágyvédelem, bár alapvető változást nem hozott, nem is hozhatott, konkrét esetekben emberségesebb bánásmódot biztosított a parasztságnak, főleg a mezővárosoknak, amelyeknek Bethlen egész sor kiváltságot adott vagy erősített meg. A tarpaiak esetében 1626-ban ki is mondta, hogy isteni parancsnak engedelmeskedve tartja kötelességének „a szegény népet (tenuioris sortis plebeculam) igazságos kormányzással támogatni".16 Politikájának ezt a vonását kortársai különösen kiemelték; Hunyadi Mátyás után II. Józsefig ő volt az egyetlen magyar uralkodó, akiről halála után mint ajobbágyság jótevőjéről emlékeztek meg: 14 Kecskeméti Alexis János prédikációs könyve. Kiad. Szuromi Lajos. Bp., 1874. 54., Kecskeméti Sánta Jánosnak Sámuel második könyvéró'l tartott prédikációiból idéz Barcza i. m. 88. 1 s Bod Péter: Smirnai Szent Polikárpus. Nagyenyed, 1766. 62-66., a zsinati határozat országos törvénnyé emeléséró'l Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 512-513. 1 'IdéziMakkai László: A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Bp., 1956. 96.
