Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

932 Ρ RITZ PÁL Magyarország elszigetelésére, megnyerése helyett a kisantantba való belekényszerítésére irányult, nem járt sikerrel. Ám amikorra az osztrák látogatók megérkeztek — Németország március 7-i lépése következtében — nagyot változott a nemzetközi helyzet. A locarnói szerződés felmondásának a magyar kiilpolitikára gyakorolt hatását tanulmányunk második felében kíséreljük meg bemutatni. Itt csupán annak a megállapítására szorítkozunk, hogy — oly sokakhoz hasonlóan — Gömbös Gyula is átlátta a német lépés jelentőségét, és nyomában most már lényegesen nagyobb ambícióval készült a március 21—24. közötti időpontra tervezett római összejövetelre. Mert úgy vélte — miután Franciaország hatékony közép-európai fellépésének lehetősége megszűnt —, hogy szép csöndben létrehozhatják az általa oly sokszor megálmodott, német—olasz—osztráklengyel—magyar blokkot, amely hite szerint legyőzhetetlen lesz. Ez lehetett a döntő oka annak, hogy Budapesten nem váltott ki ellenvetést az a - március derekán kifejtett -olasz javaslat, hogy a magyar—olasz-osztrák együttműködést egyenesen "in tesa"-vá, azaz hálóvá, szövetséggé fejlesszék. Az olasz kezdeményezés nyomán a Dísz téren a tervezett egyezmények szövegjavaslatát is elkészítették. Mussolini az év elején a római magyar követ előtt - összefüggésben azon nyilatkozatával, hogy nincsen többé visszatérés Stresához - azt hangoztatta, hogy szeme előtt a Bethlen István által még 1927-ben felvetett német-olasz—osztrák-magyar blokk elképzelése lebeg, amelyet Lengyelországgal kellene kibővíteni. Azt is hozzáfűzte, hogy e blokkot „természetesen lehetetlen egykettőre összekovácsolni, de lassan, meggondoltan, céltudatos és zajtalan diplomáciai munkával véleménye szerint meg lehet valósítani". Ezért az olasz elképzelésekkel nem volt ellentétben, hogy — az egyébként közzétételre szánt — szöveghez egy bizalmasan kezelendő részt illesztettek, amelynek a harmadik pontja Németországnak és Lengyelországnak a római jegyzőkönyvekhez történő csatlakozására vonatkozó invitációt mondotta ki.1

0 A római tanácskozásra való felkészülés jegyében — mint tették az olaszok is — Kánya már február végén közöltette Berlinnel a hármas találkozó tervét, és azt tudakolta, hogy a német kormánynak „milyen kívánságai volnának" a várható tárgyalásokkal kapcsolatban. Röviddel azután pedig — logikusan feltételezvén, hogy a megbeszélések során a német—osztrák viszony is terítékre kerül — Sztójaynak azt kellett megállapítania, hogy a „német kormány milyen alapon volna hajlandó Ausztriával modus vivendit teremteni". A kapott utasítások alapján a követ Neurathtal tárgyalt. Ambivalens jelentése sok fejtörést okozhatott Budapesten. A külügyminiszter elöljáróban ugyanis azt állította, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban nincsen semmiféle konkrét kívánságuk, mert a német—olasz viszony a „legjobb mederben halad, miután Mussolini határozottan kijelentette, hogy osztrák kérdés többé ütköző pontot nem képez". (Kiemelés — P. P.) Ε kijelentés nem csupán azért figyelemre méltó, mert ismét megmutatja azt az eddig következetes német magatartást, amelynek jegyében a Wilhelmstrasse mindig óvakodott attól, hogy olyasmit kérjen, aminek később meg kell fizetni az árát. (Ez — másfelől — korántsem jelenti azt, hogy ne vették volna jó néven a magyarok újra és újra megmutatkozó közvetítési 1 °DDF II. 1. kötet 262. sz. Maugras budapesti franciakövet 1936. III. 1-i jelentése; X 10.925. sz. doboz Η 040548-49. Mackensen 1936. III. 19-i távirata, Κ 64. 1936-23-220. Villani III. 17-i jelentése, DIMK I. 17. sz. Villani I. 24-i jelentése, uo. 26. sz. uő. II. 5-i jelentése, uo. 70. sz. III. 21-i és III. 22-i napi jelentés Mussolini, Schuschnigg, Berger-Waldenegg, Gömbös és Kánya megbeszéléseiről, Aloisi 1936. III. 21-i bejegyzés.