Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA AZ 1930-as ÉVEK KÖZEPÉN 925 segítségnyújtás elvét is magában foglaló szerződéskomplexumért küzdeni. Mivel már az olasz—etióp háború elindulása előtt is erősen érezhetővé vált a Duna-medencei olasz jelenlét csökkenése, ezért Bécs önállóan próbált cselekedni. Kánya és Berger-Waldenegg osztrák külügyminiszter 1936. augusztus végén Balatonfűzfőn folytatott eszmecseréje ugyan ismét megmutatta a két álláspontnak a kölcsönös segélynyújtással kapcsolatos sarkos ellentétét, az osztrák külügyminiszter mégis megkísérelte a nézeteltérést enyhíteni. Hangoztatta, hogy a kölcsönös segítségnyújtási egyezmények létrejöttéig a január 7-i francia-olasz egyezmény Ausztriát érintő konzultatív szakasza hatályához ragaszkodik, másrészt pedig különbséget tett az egyes kisantant-államokkal való szerződések között. „Romániával - vallotta — nem gondol ilyen egyezményre, de továbbra is reméli, hogy végre sikerül Jugoszláviával kölcsönös támogatási egyezményt kötni." Viszont Csehszlovákiával „egyelőre" nem terveznek üyen megállapodást. „Ennek létrejöttét meg kellene előzze úgy politikai, mint gazdasági téren a magyar—csehszlovák viszony érezhető javulása." Berger azt is hozzáfűzte, hogy „Prágának okvetlenül honorálnia kellene a magyar területi revíziós követeléseket". Az egész kérdéskörnek ez volt a magva és egyben áthághatatlan akadálya. Az osztrák politika intézői korábban is gyanították-tudták, hogy Olaszország és a római jegyzőkönyvek sem különben, nem jelentenek elégséges támaszt a náci veszedelemmel szemben. A várható afrikai olasz kaland formálta helyzet pedig már e felismerés inspirálta cselekedetet sürgetett. Ám erre vajmi csekély tér kínálkozott. Bécsben is jól tudták, hogy a kisantant masszív németellenes blokknak nem tekinthető; bár tagországai objektíve szintén érdekeltek voltak németellenes összefogásban, mégis e célra közülük csupán Csehszlovákia jöhetett számításba. Tartalmasabb osztrák-csehszlovák együttműködés lehetőségét azonban — más akadályok mellett — a tovább mélyülő magyar—csehszlovák antagonizmus is eltorlaszolta. Az osztrák politikusok ugyan tisztában voltak a Budapest—Prága közötti ellentéttel, de azt is jól tudták, hogy Csehszlovákiával csak akkor mélyíthetik el a kapcsolataikat, ha előtte mégis megkísérlik a magyar—csehszlovák viszony normalizálását.2 Szeptemberben Genfben Berger-Waldenegg valóban megpróbált közvetíteni a két ország között. Hosszan iparkodott Kányát Benes kedvező diszpozícióiról meggyőzni. Nem mondta ki szó szerint, de éreztette, hogy kész a két ország közötti közvetítésre. Magyarosztrák—csehszlovák—olasz részvétellel — tervének reális színt akarván kölcsönözni, ezért hosszú évek perspektívájaként — nagyobb gazdasági egység létesítéséről beszélt. Érdekében azonban — mondotta — „a közös veszéllyel szemben már most meg kellene tenni az előkészítő lépéseket". Kánya ugyan említést tett Magyarország „teljes jóakaratáról", ellenben hosszan fejtegette azokat a politikai és gazdasági nehézségeket, amelyek az osztrák diplomata elképzelésével szemben felmerülnek. És hogy partnerében semmi kétséget ne hagyjon, határozottan tudomására hozta, az adott viszonyok között magyarcsehszlovák közeledést nem tart lehetségesnek. Berger-Waldenegg közvetítési kísérlete hamar zátonyra futott. Az történt ugyanis, hogy Benes számára Berger továbbadta Kányának a magyar—csehszlovák kibékülés ki-2Kerekes 177 (A lábjegyzetekben levő rövidítések feloldását a tanulmány végén közöljük.) Κ 63. 1935-20/7-2566 napi jelentés Apor és Hennet VIII. 13-i beszélgetéséről, Κ 64. 1935-20-636(578) napi jelentés Kánya és Berger-Waldenegg VIII. 25-i balatonfűzfői találkozójáról. Hummelberger 93.