Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Pemicone; Nunzio: Carlo Tresca és a Sacco-Venzetti-ügy 858/IV
858 FOLYÖIRATSZEMLE A világháború befejezése után sietve kidolgozott mandátumrendszer több lényeges kérdést - a szóban forgó területek szuverenitásának milyensége, a lakosok állampolgársága - nem oldott meg, ez azonban a de facto annexióra törekvő' hatalmakat nem zavarta túlságosan. Az Egyesült Államok kongresszusa 1920 márciusában elutasította a versailles-i szerződéseket és a népszövetségi alapokmányt. Ez jelentősen késleltette a mandátumrendszer megszilárdulását. A mandátumrendszerrel kapcsolatos kérdések igen lassan rendeződtek, bár pl. Dél-Akrika, Ausztrália és Új-Zéland kormányai már 1919 őszén sürgették a nekik jutó területek helyzetének mielőbbi végleges tisztázását. Meg kellett határozni a mandátummal rendelkező hatalmak, a mandátumterületek és a Népszövetség közötti viszonyokat, a jogokat és kötelezettségeket. 1920. december 1-én megalakult a Népszövetség Állandó Mandátum Bizottsága, amely a nagyhatalmak érdekeinek megfelelően lényegében csak a mandátummal rendelkező kormányok éves jelentéseinek megvizsgálására volt jogosult. A Népszövetség közgyűlésének még ennyi beleszólási lehetősége sem volt. 1920 végére az érintett nagyhatalmak már szilárdan kezükben tartották az új területeket, még ha formális annexióra nem is volt mód. A mandátumrendszer a legmegfelelőbben a brit érdekeket szolgálta. Egyes brit politikusok a húszas években úgy vélték, hogy a mandátumterületek népei hosszú évtizedekig nem tudnak megfelelő „érettséget" elérni. A franciák már korántsem voltak ennyire elégedettek. így pl. csak hosszas huzavona után és brit nyomásra voltak hajlandók a mandátumrendszert formálisan kiterjeszteni Togora és Kamerunra. A mandátumrendszer kialakulásában jelentős szerepet játszott Wüson elnök - a brit és francia kormány által túlbecsült — antikolonializmusa. A kialakult mandátumrendszer működése nem nyerte meg az amerikai politikusok rokonszenvét, amit a kolonialista német propaganda ki is használt. A versailles-i békerendszer elutasítása után az USA az érintett területeken elsősorban gazdasági érdekei védelmére törekedett. Ezt hosszú és bonyolult alkudozások után kétoldalú államközi megállapodásokkal biztosították, több-kevesebb sikerrel. A mandátumterületek elosztásába is igyekeztek beleszólni; elsősorban Japán vonatkozásában. A mandátumrendszer a dekolonializációs folyamatot nem vitte előre; ez csak az ENSZ sokkal hatékonyabb - más feltételek között kialakult - gyámsági rendszerének sikerült. M. T. (Journal of Contemporary History, 1979. évi 3. szám, 48.3-509.) NUNZIO PERNICONE: CARLO TRESCA ÉS A SACCO-VANZETTI ÜGY Bár több mint fél évszázad eltelt azóta, hogy Nicola Saccót és Bartolomeo Vanzettit 1927. augusztus 23-án a charlestowni állami börtönben kivégezték - ügyük még mindig nem zárult le teljesen. A perrel foglalkozó történészek többsége osztotta azt a véleményt, hogy a vádlottak sorsát végül is faji előítéletek és politikai nézeteikkel szemben fennálló intolerancia pecsételte meg. Ez a hagyományos állásfoglalás majd harminc évig változatlan maradt. A 60-as években jelent meg az új irányzat, mely az ügyet felülvizsgálva, egyik (vagy mindkét) vádlott bűnösségét, a tárgyalás igazságosságát igyekezett bizonyítani. Mindkét fél álláspontja hibás. A revíziót végrehajtók a Sacco-Vanzetti legenda szétoszlatását tűzték ki célul, míg a hagyományos álláspont a baloldal munkásmozgalmi mártírjai ellen irányuló szélsőjobboldali kampánynak tartotta az új megközelítést. Nem kétséges, hogy az újraértékeló'k egy része politikai megfontolásból igyekezett lerombolni a mítoszt, de közben új adatok sorát tárták fel, melyet a hagyományos nézet elutasított. „A jó cipész" és a „szegény halárus" jelmezében megjelenő szelíd lelkű, anarchista-utópista Sacco és Vanzetti mint kiindulópont, előkészítette a talajt az ártatlanság a priori feltételezéséhez. Ugyanekkor a mártírokat védő álláspont szinte figyelmen kívül hagyta az ügy anarchista vonatkozásainak jelentőségét. Sacco és Vanzetti harcos anarchokommunisták voltak, hittek a fennálló rendszer erőszakos elsöprésében. Természetesen a
