Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Plaschka; Richard Georg-Suppan; Arnold-Haselsteiner; Horst: Adalékok a nacionalizmus fogalmához és struktúráihoz Délkelet-Európában a 19. században és a 20. sz. elején 643/III

FOLYÓIRATSZEMLE 643 politikai önállóságának elismerésétől, a demokratikus választójog bevezetésétől (ezt használja majd ki ellenük taktikusan Bismarck) együttesen idézte elő. Mint ismeretes, 1866-ban a polgári-junker kompromisszum hívei kerekedtek felül. A Nemzeti Liberális Párt megalakulása már egyértelműen a liberalizmus történetének ellenforradalmi korszakát vezette be, s ez egyben a burzsoázia és a munkásosztály demokratikus tartalmú együttműködésének lehetőségeit is hosszú távon felszámolta. E. G. Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1978/5. 400-415. RICHARD GEORG PLASCHKA - ARNOLD SUPPAN - HORST HASELSTEINER: ADALÉKOK A NACIONALIZMUS FOGALMÁHOZ ÉS STRUKTÚRÁIHOZ DÉLKELET-EURÓPÁBAN A 19. SZÁZADBAN ÉS A 20. SZÁZAD ELEJÉN. A szerény cím alatt a bécsi egyetem kelet-európai tanszékének oktatói voltaképpen áttekintést adnak a délkelet-európai nemzeti fejlődés fő kérdéseiről, az elvi megállapításokat mindig bőséges anyagon bemutatva. Nemzeten szociális nagycsoportot értenek, a nacionalizmust pedig úgy határozzák meg, hogy az szubjektíve az ehhez az integrált nagycsoporthoz való tartozás érzése (amit nálunk inkább nemzeti öntudatnak szoktunk nevezni). A tanulmány első részében a nemzeti alakulás felépülésének struktúráját mutatják be. Alapvető a gazdasági fejlődés, a termelőerők nagyarányú kibontakozása, amely nagyobb térséget fog át. Ezt segítette elő a közlekedés meggyorsulása és a kereskedelem kitágulása, mondhatnánk az országos piac létrejötte. A másik előfeltétel a társadalmi szerkezet változása. A kereskedő polgárságból ipari burzsoázia lett. Igen lényeges jelenség volt a közművelődés fejlődése, különösen a felső- és a középfokúé. De ezen a téren is fontos szerepet játszott az a tény, hogy bizonyos népek esetében, ahogy a szerzők kifejezik magukat, „felülrétegződés" ment végbe, vagyis az illető nép egy másik nép fennhatósága alatt állt kulturális és közoktatási téren is. A szociális átstrukturálódás alapvető formája a vertikális mobilitás volt, amely a leginkább a városba való beáramláson és a városok növekedésén mérhető le. A polgárság az egész területen eredetileg csak görög volt, de mellette minden népnek megvolt a maga vezető rétege (khodzsabasik, knezek, csorbadzsik stb.). Ennek az öntudatosodása és integrálódása a nacionalizmus elterjedésének a leggyorsabb útja volt. A parasztság soraiban az öntudatosodás folyamata csak igen lassan haladt előre. A vontatottan meginduló tőkés fejlődés révén kialakuló munkásosztály természetesen ugyancsak az integráció összetevője lett. A legfontosabb társadalmi tényező persze az értelmiség, amelyik, különösen az első évtizedekben, ausztriai, német és egyéb nyugati egyetemeken tanult, s onnan hozta magával elképzeléseit a művelődésről és a tudományról. Az integrálódó nemzeti csoport bizonyos szerepet alakított ki a maga számára, erkölcsi értékek és feladatok egész rendszerét. Ezek közül a szerzők, hangsúlyozva, hogy nemzetenkint ez a szerep eléggé változó, három, minden nemzet esetében lényeges összefüggést emelnek ki. Az egyik a múlt, vagyis .a nemzet sajátos múltbeli szerepe, amely egyrészt valamiféle küldetéstudattal fonódott egybe, másrészt területileg is megszabta a nemzet határait, tehát azt a territóriumot, amely nemzetinek számít. A múltról szóló ismeretek összessége, vagyis a történelmi kép, a nemzet nagy fiainak emléke, szerepük az emberiség történetében, egyúttal a mának szóló teendőket is hivatva volt kijelölni. A másik mozzanat a nyelv volt, mint a nagycsoport legfontosabb összekötő, kommunikációs eleme, a szerzők szerint ez volt tulajdonképpen a domináló. Ennek megnyilvánulása volt az irodalmi nyelv kiművelése, sok esetben egyenesen egy kanonizált irodalmi nyelv megteremtése, fejlesztése, megtisztítása más nyelvek befolyásától. Ebből következett logikusan a nyelvtudomány kibontakozása és a nemzeti nyelvű szépirodalom művelése. A harmadik mozzanatnak a három nagy vallás, a katolicizmus, az ortodoxia és az iszlám valamelyikéhez való tartozást tekintik a szerzők, azzal, hogy ez bizonyos intézményes és politikai hovatartozást vont maga után. Ez azt is jelentette, hogy egyházi személyiségek, főpapok egészen a 13