Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 595 mert tulajdonképpen már Bicskén fogoly volt, csak becsületszavára volt még szabad ott és visszajövet Pesten is még félnapot. Ha elmenetele előtt mondhattam volna neki, hogy ne menjen a küldöttséggel, talán hallgatott volna rám. Annál inkább hiszem, mivel később, mikor a börtönben őt meglátogattam megvallotta nekem, hogy kevés reménnyel és nem szívesen ment Bicskére, Windischgrátz herczeg eleibe, hogy nagy áldozatba és önmegtagadásba került és, hogy azt hiszi, ha én Pesten lettem volna, könnyen lebeszélhettem volna őt azon lépésről. Megmenthettem volna-e életét ez által? Ez más kérdés! Kőnigmayer (most kanonok Szombathelyen) 14 nap múlva jött csak vissza, nem tudott nekem egyebet mondani, minthogy Lajos Bicskére ment a küldöttséggel és hogy onnét valószínűen Olmüczbe ment a császárhoz: azt is hallotta, hogy lakásunkban, úgy mint a Károlyi-féle házban császári katonák szállásolva vannak; ennél fogva azt hitte, hogy a család elutazott, nem is merte magát sokat mutatni, azon czélt Lajossal találkozni úgy sem érhette el, tehát mentől elébb visszasietett, anélkül, hogy valakivel csak találkozhatott volna, kire izenetemet bízhatta volna! Azért mégis örökké hálás maradok Kőnigmayer úrnak, ki ezen nehéz és veszedelmes megbízást elvállalta; hogy sikere nem volt utazásának, azzal ő nem tehetett. Csak január 20-ikán tudtam meg Caroline nővérem által, hogy Lajos el van fogva és Budán a volt Consilium házban van elhelyezve, tehát három héten át bizonytalanságban voltam; az egész idő alatt élete fölött reszkedtem, Spielberg, Kufstein eszembe jutott és aggodalmamat barátaimnak, szomszédjaimnak elmondtam, kik avval megnyugtattak, hogy ha Lajost oly szigorúan akarják büntetni, mi maradna azok számára, kik igazán forradalmi emberek voltak. Lajosnak nem történhetik semmi se [sic], csak azért fogták el, hogy a többiek ijedjenek meg. Deák is írt nekem ily értelemben, de azok, kik így szóltak, elfelejtették, hogy az ausztriai és kivált habsburgi szótárból azon szó: „Igazság" ki van törülve. Ezen szót nem ismerik, — törvényes úton nem szoktak ők járni, ha oda nem vezet, hova ők akarnak haladni és azért volt bűnös az, ki nem akart velők egy úton járni, szóval, ki becsületes és igazságosnak akart maradni. Január 8-ikán ugyanabban az órában, midőn őt elfogták, íróasztalomnál ültem, Lajos képe előttem volt, azon kép, melyet mint menyasszony tőle kaptam. Egykori boldogságunk mint fiatal házasok, szomorúságunk és fájdalmunk, midőn két gyermekünket vesztettünk, — azt mind ködfátyolként előttem láttam, egyszerre olyan fájdalmat éreztem szívemben, után vágytam, éreztem, hogy ő szenved. Ezen pillanatban sírnom kelletett. Oh, ez előérzése volt (talán) mindannak, mit ő később szenvedett és engem véghetetlen szerencsétlenné tett. Caroline levelében volt egy levél Lajostól, melyet ő még Bicskén írt;

2 annak hangulatja elég szomorú volt, mint egy búcsúszó látszott nekem. Caroline pedig azt írta, hogy az ügye nem rosszul áll, azt tanácsolja nekem, menjek atyámhoz, ha az ikervári maradás kellemetlen reám nézve. Lajost, azt írta, úgy sem láthatnám, senkit sem eresztenek hozzá; de nekem nem kelletett senkitől sem tanács és más nap január 21-ikén az úton voltam Pest felé. Másnap érkeztem meg, minő különbség azon idővel, mikor szeptemberben elhagytam a várost. Akkor magyar város volt, mindenki még remélt, hogy jobb 1 Batthyánynak ez a levele 1849. jan. 6-án kelt. Részleteket közöl belőle Károlyi, Batthyány I. 25-26.