Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

38 SZŰCS JENŐ a földesúr közegei alól a határhasználat terén is egyházi birtokon éppúgy, mint a várföldeken, a „kondicionális" emelkedés velejárójának látszik. A kommunális lét alsó foka is szelektív módon alakult a korai feudális struktúrában, akárcsak maga a paraszti „szabadság". A faluközösség abban a formájában, ahogy a 13. század második felében előttünk áll, nem valami ősi, organikus képlet volt, hanem hosszabb fejlődés eredménye. De nem vezethető le kizárólag a helyi fejleményekből, a „kondicionális" emelkedésből vagy a határhasználat immanens „technikai" követelményeiből sem, hanem függvénye azoknak az országos folyamatoknak, melyeknek sodrában a parasztnép egyre nagyobb hányada jutott hozzá bizonyos személyi jogokhoz, együttélő kis csoportjai pedig kommunális jogokhoz. A mintát a „szabad jobbágyok" itt is, ott is elszórt közösségei és a vendégtelepesek „szabadságai" nyújtották. Minderről részleteiben a következő fejezetekben lesz szó. A személyi jogok — mindenekelőtt a vagyonképesség és a szabad mozgás, költözés joga — szerves egységet alkottak a kommunális jogokkal, s tárgyi alapjuk maga a jobbágytelek volt. A telket a jobbágy szabadon vállalhatta fel és építhette fel rajta házát (mely maga, a melléképületekkel, valamint a bennük levő munkaeszközökkel, állatokkal és ingóságokkal együtt a jobbágy alig korlátozott szabad tulajdona volt), adott esetben pedig elvileg szabadon hagyhatta el a telket, magát a falut és az adott konkrét földesúri függést. Mindennek szabályozása már csak részben és végső fokon tartozott a földesúri hatalom alá, részben és közvetlenül már a faluközösség dolga volt. A jobbágy ugyanis a földesúr alattvalója annyiban lett, amennyiben joghatósága alá került, ami a ,.nagyobb ügyekben" közvetlenül is érvényesült, adózás szempontjából azonban már közvetetten, a jobbágytelek reáljogi alapján át; ugyanakkor a jobbágy a faluközösség tagja lett, ami a „kisebb ügyekben" — modern terminussal kisebb jelentőségű büntetőperekben és minden polgári perben — éppúgy közvetlenül érvényesült, mint a mindennapok egész tágas szférájában. A jobbágy alapjában véve ugyanazt a kettős jogi minőséget vette fel, ha szerényebb és korlátozottabb formában is, melyet a kor jogtudománya a városi lét kommunális modellje alapján dolgozott ki 1200 után Itáliában az „emberi társadalom" kettős tagolódásáról: minden ember egyrészt valamilyen felsőbb auctoritas alattvalója (subditus), másrészt viszont egyfajta, eme autoritástól függetlenül is létező közösség tagja (membrum communitatis). A házhelyosztástól a földrészesedés megállapításán át odáig, hogy ha a jobbágy meghalt, vagyonjogi rendelkezését foganatosítani kellett, vagy ha élve személyi szabadságával elköltözött a faluból, hátrálékait rendezni kellett, a jobbágy közvetlenül ezzel a közösséggel állt közvetlen kapcsolatban. Már a 13. század elején a Dunántúlon van nyoma, hogy ha valaki belépett a faluközösségbe és a telki részesedés tagjává vált (. . .ut in predicta terra, et de silua et de feno unam partem haberet sicut unus hominum habitantium in terra 1206 körül), 1 márkát fizetett. A faluközösségbe való belépésnek ez jz illetéke természetesen a földesurat illette, a befogadás technikai mozzanatait azonban már a faluközösség bonyolította le — a házhelyosztáson kezdve. A házhelyet a faluközösség mérte ki szabályosan, kötéllel vagy rúddal, az adott vidéken szokásos vagy a ,.hivatalos" királyi ölmértékkel. A baranyai Adoson tetten is érhető a házhelyosztás mozzanata (1270): egy 38 χ 78 királyi öl (118 χ 243 m.) nagyságú, megközelítően három hektárnyi területet mértek ki házhelyeknek (pro fundis curiarum). Ez esetben nem tudjuk, hány „fundus" közt oszlott meg a kimért terület, nyilvánvaló azonban, hogy a házhelyek széle-hossza e vidéken hagyományszerűen 1:2