Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 35 parasztgazdaság töltötte ki; a mansio képzetét a földesúri szemlélet konzerválta egy időre, minthogy a szolgáltatás alapja tolódott át a „háznépről" a telekre; a sessio a paraszti szemléletben fogant, mely a változásból elsőrendűen az életmódváltást, a „megülést", a falutelepülés és a lakhely állandósulását ragadta ki, miközben egyidejűleg gazdasági tartalmat is kifejezett, hiszen a paraszti belső telek lett az az állandósult „hely" (locus sessionalis), mely a paraszti „üzem" központja volt, itt tárolta a paraszt az ekét, szekerét, egyéb szerszámokat, ide állította be az igavonó jószágot, ide hordta be a termést — a parasztgazdaság térbeli mozgásának a lakóhely és „tartozékai" közt itt volt a szilárd pontja. Érdekes most már, hogy a paraszti szemléletben fogant fogalom már a 14. század elején — azzal egyidejűleg, hogy a telekszervezet országos jelenséggé vált — kezdte kiszorítani az oklevélnyelvből is a másik kettőt, egyre gyakrabban így nevezik a jobbágytelket, olykor bőven körülírva (pl. locus sessionalis. . . cum terris arabilibus... et cum aliis utilitatibus et pertinenciis sibi annexis, sicut quelibet sessio in eadem villa habere dinoscitur 1322), olykor csak tömören sessio liobagionalis) formában, hogy a 14. század végére véglegesen ez váljék a jobbágytelek nevévé. Homályosabb már, hogyan szorította ki a magyar nyelvben a régi hely, ülés fogalmát a telek. Talán itt is a „mozgás" és „állandóság" képzeteinek kontraszthatása játszott közre. A régi időkben az állatokkal megelőzően „telkesített", megjáratott, trágyáztatott, jó minőségű szántóföld — a „telek" — függvénye volt bizonyos értelemben maga a település, a lakhely is, mely a vad talajváltás keretében időnként tovább költözött az újonnan feltört szántóföld közelébe. A falutelepülés megszilárdulásával és a szabályozott talajváltás keretében a viszonylat megfordult: a helyileg állandósuló jobbágytelek függvényévé vált a helyét tekintve időnként „mozgó" szántóföldi tartozék. A képzetátvitelbe belejátszhatott sok vidéken a házhelyhez csatlakozó örökszántók, „telekszerek" kialakulása is. Akárhogy is, a 14. század dereka táján a fogalmi átcsúszás már igazolható Icuria seu mansio vulgo telek 1349), hogy ezáltal a jobbágytelek neve is öt évszázadra megszilárduljon. Maga a telek kettős értelmű. Szűkebb értelemben a házhelyet, az udvart, a „fundust" jelentette, tágabban a „tartozékokkal" fcum pertinentiis) egységet képező egész paraszti „üzemet". Ide tartozott a legbelső körben az udvarhoz csatlakozó kert (hortus, pomerium). Ahol már korszakunkban magához a településhez csatlakoztak a szántók, az oklevelek ezt általában a „kertek mögött" (retro ortos) helymeghatározással jelölik. Ε kertek részint szérűskertek, részint veteményeskertek voltak; az utóbbiak bizonyos vidékeken már a 13. században elterjedtek. Ami a jobbágytelek szántóföldi tartozékait ( terra arabilis) illeti, a régi művelésű, osztásos határhasználatú vidékeken 15, 18, 20 holdas nagyságú „fűkötél" típusokat ismerhetünk fel a 13. század második felében; ritka az ennél nagyobb szántóföldi terület. Az új telepítésű vidékeken előfordulnak 30, 40, 48 holdas, vendégtelepes községekben pedig 50 és 60 holdas tartozékok, ilyen esetben azonban valószínűleg nem osztásos határhasználatról lévén szó, a terület felével lehet számolnunk mint megművelt szántófölddel. Már 1270 táján a kaszáló (fenetum) nemcsak rendszeres tartozéka a teleknek, hanem, legalábbis a dunántúli tájakon, bizonyos mennyiségi korreláció is mutatkozik a szántóhoz képest, 20 holdnyi szántótartozékkal 5 kaszaalja körüli rétség járt. A telek egyéb „haszonvételei" (utilitates) a faluhatár osztatlanul maradt legelőire, erdőire és vizeire terjedtek ki. Nincs nyoma, hogy a falu közlegelő-