Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Zimányi Vera: A Zrínyi-család tengermelléki birtokai 368/II
A ZRÍNYI-CSALÁD TENGERMELLÉKI BIRTOKAI 391 szakmunkásai azonban bérmunkások voltak, és a faárukat is specializálódott szakemberek készítették, akiknek a termékeit az uradalom szintén megvásárolta, akár készpénzért, akár alapvető szükségleti cikkekért. Ε sokrétű tevékenység közben az egyes árucikkek minden egyes újabb megforgatása során nyeresége származott az uradalomnak, egyes tételenként önmagában nem nagy, de az áruk többszörös megforgatása és nagy mennyisége révén mégiscsak igen tekintélyes nyeresége. Mindezt jól működő igazgatási szervezet bonyolította, amelynek az élén olasz, horvát és részben német nevű tisztviselők állottak, akik valamennyien járatosak voltak e partvidéken régóta tradicionálisan folyó sokoldalú kereskedelmi tevékenységben. Az uradalomnak ezt a sokirányú szervező munkáját bízvást tekinthetjük korakapitalista vállalkozásnak — és itt nemcsak a vasművekre gondolunk —, amelyben ugyan még jelentős szerepet játszottak a feudális elemek is (jobbágyok robotja és feudális pénz- és terményszolgáltatásai), ezeknek a jelentősége azonban messze eltörpült a tömegigényeket szolgáló árucikkek termelése, beszerzése és forgalmazása mellett. Ennek az egész pezsgő forgalomnak a mozgatóereje a vas- és faáruk iránt rendkívül nagy keresletet támasztó Velence és egyéb itáliai part menti városok (köztük a sokat emlegetett Senegalia), s maga a tengeri hajózás volt. Nem véletlen, hogy a muraközi uradalomban nyomát sem találjuk ilyen korakapitalista szervezetnek, és e nagybirtok gazdálkodási profilja megegyezik a hagyományos magyarországi nagybirtokokéval. Az egész szervezett tevékenység nem új keletű a tengerparton, ha hihetünk a fiumei fővámszedő jelentésének és Zrínyi Péter állítólagos kijelentésének, 1650-ben még nagyobb forgalmat bonyolítottak le Buccariban, mint 1671-ben. Mivel a kedvező földrajzi fekvés, Velence és egyéb itáliai városok nagy kereslete már hosszú korszak óta fennállott, e széles körű áruforgalom alapjai is régóta adva voltak. Erre vonatkozó számadások a Zrínyi-levéltárban kellett, hogy őriztessenek, ennek a levéltárnak a sorsa azonban ismeretlen. A környék lakóinak középkorba visszanyúló kereskedelmi kedvezményei, valamint a buccari kikötő forgalmát már a 16. század végén biztosító magyar törvénycikkek alapján bízvást következtethetünk a nagyarányú kereskedelmi tevékenység régi gyökereire és hosszú hagyományára. Legfeljebb a forgalom volumene növekedett (bár úgy látszik, hogy 1671-re ismét csökkent), és új momentumként jelentkezett a 17. század közepén a vasművek létesítése. Úgy tűnik, hogy a Zrínyiek időnkénti marhakereskedése mintegy elfedte ezt a sokrétű, állandó aprómunkával biztosított és fenntartott tömegáru-kereskedelmet, ami pedig az alapja volt Buccari (és hozzátehetjük: a többi négy kis kikötő) forgalmának. Marhakereskedés néha évtizedeken át nem, vagy csak jelentéktelenül kis tételekben folyt a kikötőn keresztül. Sőt, az a benyomásunk, hogy még a szárazföldön is csak időszakonként hajtattak a Zrínyiek látványosan nagy számú állatot; ez a kérdés is további kutatást igényel. Ez a sokoldalúan összetett, élénk gazdasági tevékenység természetesen a tengerpartnak és környezetének az egész lakosságát áthatotta. A munkamegosztás széles körű kifejlődése nélkül az uradalom sem folytathatott volna ilyen nagyarányú kereskedést; csak a meglevő munkamegosztás hasznát aknázta ki, és e munkamegosztást szervezte tovább. A kereskedésnek a lakosság életében betöltött szerepét festi elénk az a kérvény, amelyet Buccari bírái és elöljárói írtak a Kamarához 1676. augusztus 14-én4 3 a szabad 4 3 12. sz. forrás. 9»
