Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Makkai László: Örökös jobbágyság és kapitalizmus 320/II
332 MAKKAI LÄSZLÖ munkajáradékát pénzjáradékra kommutálják, s a pénzen a majorságokat saját igaerővel és bérmunkával műveltessék. A bérmunkára való áttérés azonban nem a tőkés gazdálkodásra való irányvétel volt, hanem a robotoltatás átmeneti nehézségein való túljutás érdekében történt, s hamarosan vissza is tértek a robotra, mert a jobbágyok nem voltak képesek akkora robotváltságot fizetni, amekkora a kieső robotot pótolni hivatott bérmunka költségeit fedezte volna. Végeredményben a földesúri majorságban a bérmunka nem gyökerezhetett meg, mert a társadalmi viszonyok lehetővé tették a robot kikényszerítését, és nem tették lehetővé a szabad munkaerő kitermelődését.3 8 Mint ahogyan nem tekinthető kapitalista mezőgazdasági üzemnek a feudális munkajáradékot árutermelésre felhasználó földesúri majorság, éppen úgy nem volt kapitalista mezőgazdasági üzem a feudális járadékkal tartozó, bérmunkához és árutermeléshez csak esetlegesen folyamodó jobbágyparaszti családi gazdaság, még akkor sem, ha termékei belekerültek a kialakuló tőkés világpiac forgalmába. Az európai kereskedőtőke már a 15. században új típusú, tömegcikkeket közvetítő kereskedelmet bonyolított le, de a piacra kerülő ipari és mezőgazdasági termékeket még évszázadokig jórészt nem tőkés üzemek állították elő. Jórészt, de nem kizárólag. A kereskedőtőke már a 13. században behatolt a céhesiparba, s nem egy helyen és ágazatban alávetette azt magának, a 14. századtól kezdve pedig a nyugat-európai mezőgazdaságban hódított egyre nagyobb teret nemcsak a paraszti terhek pénzjáradékká kommutálása és ezzel egy lényegében bérleti viszony földesúr és jobbágy között, hanem a polgári tőkés bérlet sokféle formája is. Kevesebb figyelemre méltatták azonban annak a jelentőségét, hogy a nyugati kihívásra nem a robotgazdálkodás és a paraszti egyszerű árutermelés volt az egyedül lehetséges keleti válasz, hanem tőkés mezőgazdasági üzemek is jöttek létre. Ezek nem a nyugati piacokon elsősorban keresett gabonára specializálódtak, mert azt a földesúri majorságok és a jobbágygazdaságok szállították, hanem a robotmunka rossz minősége és a paraszti családi gazdaság munkaerejének korlátozott mennyisége miatt bérmunkára szoruló vágómarha és bor termelésére alakultak, kezdettől fogva monokultúrás termelő jelleggel. Az új típusú, közszükségleti tömegcikkeket forgalmazó távolsági kereskedelembe a „zweite Leibeigenschaft" területe nemcsak gabonával, hanem vágómarhával és borral is bekapcsolódott, mihelyt a 15. század közepétől kezdve az európai gazdaság gyógyulása ezeknek a fogyasztását is tömegessé tette. Európának ezen a részén földrajzi fekvése és társadalmi-politikai viszonyainak alakulása miatt Magyarország lett a klasszikus földje mindkét termelési ágban a tőkés mezőgazdasági üzemek korai kialakulásának. A földrajzi feltétel a Kárpát-medence sajátos szerkezete volt: az állattenyésztésre alkalmas sztyepperégiót szőlőművelésre alkalmas, délre néző dombvidék veszi körül. A „zweite Leibeigenschaft" 16—17. századi zónájábanegyedül Magyarországon termett számottevő mennyiségben bor és rajta kívül még csak az akkori Lengyelország délkeleti határvidékein, Galíciában, Podoliában és Ukrajnában folyt nagyban vágómarhatenyésztés. A monokultúrás piacratermelés üzemeit tehát e két országban kell vizsgálat alá venni. 3'Pach, Zsigmond Pál: Tenderize della produzione per il mercato nell' agricoltura ungherese del secoli XV-XVII. Studi Storici, 1968., uő: Fronarbeit und Lohnarbeit in der ungarischen Gutswirtschaft im 16-17. Jahrhundert. In: Spofeczefistvo-Gospodarka-Kultura, Warszawa, 1974., Zimányi Vera: Jobbágy Dániel rohonc-szalónaki provisor tiszttartói működése 1634-1653. Agrártörténeti Szemle, 1959. Makkai László: Robot-summa-taxa. (Az örökös jobbágyság rendszerének fejlődési tendenciái a XVII. század második felében). Történelmi Szemle, 1964.
