Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 21 százalék volt, sőt 9 százalékot már .jobbágyok" tettek ki. A statisztika azonban ezen a ponton már nem képes kifejezni a valóságos struktúrát, mert csak azokat képes számba venni, akik személyükben képezték adomány tárgyát. A „szabad" jobbágyok (vagy egyszerűen „szabad emberek") csak annyiban lehettek adomány tárgyai, amennyiben az általuk megművelt föld és az azzal kapcsolatos földesúri jogviszony volt adomány tárgya, személy szerinti „szabadságuk" éppen a szabad eltávozásban állt. Lébényben például 12 iobagio háznép még adomány tárgya volt, miként az a jobbágy is, aki az egyik prédiumon a szőlőművelő szolgák élén állt, de már három további falu esetében az adomány csak magukra a falvakra vonatkozik - jeléül annak, hogy itt olyan parasztok laktak, akik már nem csupán a szorosan vett servilis, hanem a ,Jcondicionális" állapotból is kiszakadtak. A statisztika lehetőségei ott érnek véget, ahol a szolgai állapot; a Győr nemzetség gazdálkodásának valóságos szerkezetét még tovább módosítja ez a számszerűen már megfoghatatlan tényező. Még előrehaladottabb a képlet Hontpázmány nembeli Márton bán Hont megyei birtokain, melyeket az ispán még a tatárjárás előtt egészükben a sági monostornak adományozott, majd özvegye a rendelkezést a tatárok kivonulta után megerősíttette (1245). Magában Ság faluban a 18 családi egység (38 megnevezett felnőtt személy) csaknem 24 százaléka volt szabados, libertinus, akikből — jellemzően a világi és egyházi birtokszervezet rétegeinek analógiájára — a monostor curialis comesei és „lovas jobbágyai" (iobagiones equestres) lettek. Csak két szolgacsalád, a falubeliek mintegy tizedrésze lett a monostor elkülönített földjét művelő szántó (arator). Az elősorolt birtokokhoz azonban, még ha le is számítjuk a bizonytalan tartalmú, esetleg lakatlan „földeket" — hét terrât -még további 6 falu (villa) tartozott, melyek közül már csak egyben (Szöllős) tüntet fel az adomány egyetlen szabados családot, egy másikban (Egeg) pedig két szolga háznépet; a többi falulakos (villani) már „szabad" jobbágy lehetett. Egy közbülső fokozatot tükröz Csák nembeli Miklós, Ugrin érsek fivérének végrendelete (1237) Vértes-vidéki 17 falujáról. A falvakban akkor 4 valószínűleg birtokigazgatási szerepet betöltő precon és 6 erdőőrön kívül már kizárólag csak szabadosok (libertini) éltek, együttvéve 145 háznép. A szolganép és maga a prédiális gazdálkodás teljességgel eltűnt; másfelől viszont a még szabadabb falulakosságnak még nincs nyoma. A „szolgaüzem" felszámolása egy ponton jóformán szemünk előtt zajlik le, hiszen a megelőző végrendelet (1231) Mihály prédiumon még négy ekefogathoz beosztott 8 szolgacsaládot (mancipia) tüntetett fel; az új végrendeletben ugyanitt 7 háznép libertinus szerepel. A prédiumot Miklós úr a közbeeső hat évben számolta fel. Hogy a prédiális gazdaság felszámolása olykor már középbirtokon is divatba jött, életközeibői mutatja a fentebb már említett Sol ispán végrendelete (1221). Az intézkedés előtt viszonylag nagy Balaton-vidéki szőlőgazdasága javarészt már szabados szőlőművesek (13 család) kezelésében állt, Egregy és Almád-vidéki hat kisebb prédiumán azonban a földművelés még kizárólag ekékhez beosztott szolganépek (20 család) munkájával folyt. Az ispán az 1221. évben ez utóbbiak kereken háromnegyedét, 15 családot egy csapásra felszabadította (liberavit), ami ez esetben valószínűleg azt jelenti, hogy a szőlőművesekhez hasonlóan „szabadossá" tette, ellátta őket földdel, mint az egyik család esetében az oklevél részletezi is: kaptak földet, egy szőlőt és egy malmot. Ezáltal a hat prédium közül négyen felszámolódott a prédiális gazdálkodás, az egész gazdasági szerkezet megfordult; a korábbi 60 százaléknyi ekés szolgamunka 15 százalékra apadt le, az örökösök már 85 százalékban libertinus-gazdaságokra alapozott örökséget kaptak kézhez. Az elmondottakból két tanulság következik, már közvetlenül előlegezve a tatárjá-