Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

212 FIGYELŐ ahhoz képest, hogy a 19. század közepén a gőzenergia egyedül ugyanannyit tett ki, s ma csak elektromos energiából közel százannyival rendelkezik Európa! Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a termelés növekedését nemcsak az energiakészlet csekélysége, ha­nem koncentrálásának technikai korlátozottsága is akadályozta. Az igásállatoknál a foga­tolási technika legfeljebb 5, a malmoknál a vízi és szélkerekek maximális átmérője és rossz hatásfoka legfeljebb 30 HP koncentrációját engedte meg, amihez képest a felső határt jelentő 1000 és 2000 tonnás hajók vitorlázatának 250 - 500 HP-t képviselő energiafel­használása valóban kivételes, ma már azonban szintén liliputinak minősülő teljesít­ményt jelentett. Mindenesetre igen helyesen tekinti a 15. század „nagy technikai újításának" az ener­giafelhasználásban jelentéktelen, de az interkommunikációban forradalmat jelentő könyv­nyomtatás mellett a nyílttengeri hajózást és a tüzérséget. Megállapítását továbbgondolva azzal kell kiegészíteni, hogy az ágyúval felszerelt vitorláshajó nemcsak a kora-újkori Európa legnagyobb energiakoncentráló technikai konstrukciója, az európai gazdasági világot a többi kontinensre is kiterjesztő felfedezések és gyarmatosítás nélkülözhetetlen eszköze, hanem egyúttal az önszabályozó gépek előképe is volt, olyan komplex technikai rendszer, amelynek emberi mechanizmusait gép, gépi mechanizmusait pedig emberi ,.köz­lőművek" kapcsolták össze. Nem egyetlen ember szabályozó tevékenysége irányította, mint a többi középkori gépet, hanem sok emberi szem és sok műszer (iránytű, asztroláb, térkép, valamivel később látcső és kardántengelyre függesztett óra is) információit gyűj­tötte össze agyában a kapitány, és közvetítette azokat kormányoshoz, matrózokhoz, tüzérekhez s azok által kormányszerkezethez, vitorlákhoz és ágyúkhoz. A műszereknek ilyen tömeges alkalmazása a középkori technikában páratlanul áll, s jelzéseik összekap­csolása olyan rendkívüli erőfeszítést kívánt, mely úgyszólván kikényszerítette a technikai fejlődés következő nagy lépését, az automatizálásra, azaz a technikai rendszerek belső kapcsolatainak mechanizálására való törekvést. Ha a 15—17. század technikájáról szólunk, nem feledhetjük el a 17. század „tudományos forradalmának" hozzájárulását, éspedig egy sor műszer (hőmérő, látcső, barométer, ingaóra stb.) feltalálását, mert ezek és hasonló műszerek kerülnek fel két-három évszázaddal később a gépekre, mint automatikus szabá­lyozók (pl. thermostat). Talán túl sokat kívánunk ezzel egy amúgy is voluminózus, másfélezer lapon minden eddigi gazdaságtörténeti szintézisnél adatokban többet, látóha­tár tekintetében szélesebbet nyújtó műtől, de azért a névmutatóban szereplő Newton és Huygens neve mellett talán elfért volna Galilei és Torricelli neve is, az említett technika­történeti összefüggésben. De ha ezt az előretekintést nélkülözhetjük is, nem árt visszatekintőleg továbbgon­dolni Braudel technikatörténeti megállapításait. 25 vagy 50 millió HP valóban nem sok a 19. századi, még inkább 20. századi energiakészlethez képest, de nagyon is számottevő a korai középkor, s még inkább az ókor, valamint a „konkurrens" Iszlám, Kína és India energetikai teljesítőképességével összehasonlítva. S itt nem csupán s nem is elsősorban energiaforrásokra kell gondolni, hiszen az állati vonóerőt, a vízikereket, a vitorlát már az ókor is ismerte, s Kína és az Iszlám Európával legalábbis egyidejűleg használt iránytűt, lőport, szélkereket, hanem gondolni kell egyrészt azokra a „közlőművekre", melyek a különféle energiáknak munkába állítását lehetővé tették, illetőleg a hatékonyságát fokoz­ták (pl. kengyel és szügyhám a lovaknál, kormánydeszka az ekénél, emelőkar az ipari malmoknál, hátsókormány a hajónál, elforduló elülső tengely a kocsinál) s amelyeket az

Next

/
Oldalképek
Tartalom