Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
138 HERMANN ZSUZSA és címzettjének, városuk (s a többi bányaváros) vezetőrétegének anyanyelvén. Azon a nyelven, amelyet a szászok is beszéltek. Ez az objektív tény társítja az itt megismert ítélőmesterhez a pénzügyi tervezet készítőjét. Hogy az asszociáció véletlen egyezésen, avagy valóságos kapcsolaton alapszik-e, arról a Hármaskönyv szerzőjét kell vallatóra fognunk. A jobbágyok „sokféle állapota": Hármaskönyv III. rész. 25. cím. A Hármaskönyv vallatásához legalább futó pillantást kell vetnünk Werbőczi korának nemzetiségi térképén a németek helyére. A 12. századtól kezdve több hullámban Magyarországra érkezett német telepesek társadalmi és etnikai fejlődésének egyik meghatározója az volt, hogy nagyobb csoportban, valamely összefüggő területen telepítették-e le őket, mint az erdélyi szászokat, avagy szétszórtan. A szórványokban letelepítettek nagy része az idők során asszimilálódott, s e folyamatban magyarrá váltak városi jellegű kiváltságokkal rendelkező közösségek is. Ott azonban, ahol a városi fejlődés számára kedvezőek voltak a feltételek, inkább ellenkező irányú tendencia érvényesült. A kedvező feltételeket a kereskedelem és bányászat biztosította, s mindkét foglalkozási ágban domináló volt a németek szerepe. Következésképpen Werbőczi idejére azoknak a városoknak a vezető rétege maradt német vagy éppenséggel vált — részben vagy egészében — németté, amelyek kereskedelmük vagy bányászatuk révén a legjelentősebbek közé emelkedtek. Német maradt a 13—14. században német telepesekkel alapított bányavárosok vezetése, de — részben vagy egészben — az maradt vagy azzá vált a tárnoki városok jó részéé is.6 3 Az etnikai kérdések iránt korántsem közömbös kortársak nagyon jól tudták ezt. Ugyanerre a következtetésre kellene jutnunk akkor is, ha csupán ana a rövid ismertetőre támaszkodhatnánk, amelyet az 1530-as években Oláh Miklós, II. Lajos özvegyének, Mária királynénak a titkára készített Magyarországról. Oláh Miklós, összefoglalva mindazt, amit az ország földjéről és népéről közlendőnfek vélt, a tudnivalók közé sorolta azt is, hogy e tájon nemcsak magyarnyelvűek élnek, s ezért művének méretéhez képest igen árnyalt képet festett a nyelvi sokszínűségről. Végigvezetve olvasóját az ország vidékein, meg-megállította őt ott, ahol nem magyarul beszélnek. Mielőtt Erdély négy nemzetéhez kalauzolta volna (mert a románt is nemzetnek tekintette), németekről — Maros mezővároson kívül — kizárólag a városokkal kapcsolatban szólt, éspedig túlnyomó részben azoknál a városoknál említette őket, amelyeket Werbőczi is a „szabad" városok közé sorolt. Az olvasó megtudhatta tőle, hogy a hét bányavárosban magyar, német és szlovák nyelven 6 3 Az egymással szükségképpen összefonódó település- és várostörténeti kutatások egyöntetűen ehhez a konklúzióhoz vezettek -.Mályusz E.: Geschichte des Bürgertums in Ungarn. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte. 20. 1927. 365-368.,Mályusz Ε.: A középkori magyar nemzetiségi politika. Századok. 73. 1939. 395-398. és köv 11., Szűcs J.: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp., 1955. 273. és köv. 11., KubinyiA.: Zur Frage der deutschen Siedlungen im mittleren Teil des Königreichs Ungarn 1200-1541. In: Die deutsche Ostsiedlung des Mittelalters als Problem der europäischen Geschichte. Reichenau-Vorträge 1970-1972. Sigmaringen, 1975. 527-566., Fügedi Ε.: A befogadó: a középkori magyar királyság. Történelmi Szemle. 22. 1979. 355-376.
