Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
128 HERMANN ZSUZSA Jánost] teljhatalommal az ország főkapitányává választották" - ezzel kezdte a beszámolót —, majd „továbbá, hogy ebben az országban csak nemes kaphasson egyházi javadalmat", jelezte a határozatok között. Közreadói joggal kapcsolták ezek — és más pontjai — alapján a jelentést a fogalmazvány szövegéhez.3 8 Csakhogy Bonzagni azt a rendelkezést is leírta, hogy minden jobbágynak „heti két napot kell ura számára dolgoznia", amelyről csak a LEO-ban megőrzött feljegyzés ad hírt, sőt azt is, hogy a jobbágyoknak évente két forintot kell földesuruknak fizetniük, amiről még a följegyzés sem tud. (A jóváhagyott szöveg, a fogalmazvány s a följegyzés egyöntetűen évi egy forint fizetését írja elő.) Hacsak félre nem értette az országgyűlésen elhangzottakat, úgy Bonzagni itt még a följegyzésben vázoltaknál is korábban hozott határozatra utalt. Mindez ahhoz a némüeg meglepő következtetéshez vezet, hogy a hírhedt megtorló törvények jó néhány pontjukban sokkal mérsékeltebbek voltak az eredeti javaslatoknál. A megtorlás lényegéről, a jobbágyok röghözkötéséről semminémű vita nem folyt — erről tanúskodik valamennyi említett dokumentum —, de számos részletet illetően összecsaphattak a nézetek, s ezekhez tartozhatott talán az is, hogy a röghözkötésben kikkel tegyenek - avagy egyáltalában tegyenek-e — kivételt.39 Hogy a megtorlás lényegének a röghözkötést tartották, azt legszemléletesebben a LEO-ban fennmaradt feljegyzés fejezte ki. Ez ugyanis mindennemű bevezető, magyarázat s indoklás nélkül egyenest a dolgok közepébe vágott: „Mindenekelőtt, hogy ezentúl a colonusok vagy jobbágyok közül senki se merészeljen bármi módon másnak a birtokára költözni, miként az eddig szokásban volt." Ennyi. Különbségről városiak és jobbágyok között nem tudott sem itt, sem máshol. Ötödik pontként azt a határozatot ismertette, hogy „a colonusok vagy parasztok közül fővesztés terhe mellett senki se merészeljen fegyvert viselni, hanem minden megyében és valamennyi faluban, birtokon, mezővárosban és városban a földesúr vegye el a fegyvereket a parasztoktól". Következő pontja a parasztok rémtetteiről és vezetőinek megbüntetéséről szólt: „.. . elrendeltetett, hogy az ilyen gaztettek felbújtóit, vagyis a seregek vezetőit (belliductores) és a gyilkosságok részeseit minden birtokon, városban, mezővárosban stb. földesuruk vagy annak tisztviselője rögtön fogja el. ..". Ha az első pontban még a kivonatolás számlájára írható a különbségtétel hiánya, úgy az utóbbiak már meglehetősen nyilvánvalóan arról árulkodnak, hogy a differenciálás valóban hiányzott az ismertetett rendelkezésekből. » Ily módon talán nem minden vita nélkül került a fogalmazványba s a jóváhagyott szövegbe az a megjegyzés, amely elismerésre méltó tömörséggel együttesen fejezte ki a nemesség alapvető koncepcióját és benne a kényszerű engedményt. Azzal, hogy a városokkal a jobbágyok között tett kivételt, kifejezésre juttatta, hogy a kivételezetteket a jobbágyok közé sorolja, a kivételezés indoklásával pedig kinyilvánította, hogy az engedmény magával a rendelkezéssel egy tőről fakadt. Az artikulus nem titkolta, hogy ugyanaz a friss élmény szabott határt a nemesség vágyainak, amely alkalmat adott egy régi törekvésének törvénybe iktatására, hogy a városfalat a parasztháború élménye tette a nemesi elképzelések megvalósításának határvonalává. 38 Monumenta rusticorum . . . 246. 39 Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a fogalmazvány - a jóváhagyott dekrétumtól eltéró'en -nem tett említést a kivételezettek másik kategóriájáról, azokról, „akik igaz hűséggel kitartottak uraik és ez ország szent koronája mellett, és nem vettek részt a többi bűnös paraszttal a felkelésben."
