Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

1250 BESZÁMOLÓ ellenforradalmat teremtő harsány randalirozás bevetté válásáról a politikai életben, azokról a hallatlanul feszítő ellentétes felfogásokról, amelyek a régi, a liberalizmus maradványaiból még sokat megérző, másneveltetésű, békeidőbeli generáció és a századelő konfliktustererntő szellemében nevelkedettek gondolkodásában élt. További, e kérdéskörhöz tartozó elvi szempont, hogy a történésznek nemcsak az immáron határozott kronológiai határok közé fogott korszakban az új kezdetét, még csak nem is egyszerűen a régebbről továbbélő jelenségtípusok kimutatására kell vállalkoznia, hanem a társadalom e különböző erőinek egymástól gyakran eltérő ritmusúra, vagy együttmozgásukban a másütemüségre. Korábban azt mondottuk, müy könnyen maradnak folytatás nélkül előző korszakban felfedett folyamatok, jelenségek. De arra is figyelmeztetnek bennünket a legújabbkori történelmünket tárgyaló kötetek: milyen módszertani buktatókat tartogathat a történész számára szaktudományos tevékenységünk azon egyszerű tulajdonsága, hogy mi már a történelem írása közben egy-egy korszak végkifejletét ismerjük. Ilyenkor könnyen hajük a történész arra, hogy a korábbi időszakokban is a későbbi helyzetet meghatározó tényezők „előtörténetét" lássa. S a történetírói ábrázolás e fajtájában — amely a marxista történetírásban különösen a filozófiai ihletésű ún. ideológia-kritikai munkákban nemegyszer megjelenik — épp a történelmet alakító tényezők adott korszakra jellemző viszonya, azok történelmüeg determinált aránya bomlik fel. Mindezek a modellteremtés és így a periódus-, ületve kötet-határok rendkívül körültekintő kezelésére hívják fel figyelmünket a történelmi szintézisben. És még valamire. Arra, hogy az ilyen nagyméretű vállalkozás esetében, anülyen a Magyarország története, gyakorta nem hozható szinkronba a társadalmi elvárás megjelenést, köteteket sürgető igénye és a sorozat szakmai értéke megkövetelte szerzői, szerkesztői érlelés követelménye. Amikor a sorozatszerkesztőség lemondott arról, hogy a kronológiai sorrend legyen a megjelentetés sorrendje is, s úgy döntött, hogy az elkészülés rendjében lássanak napvilágot az egyes kötetek, tudatában volt, hogy kevés lehetőség marad a több korszakon át futó — és így több kötet megformálásában láttatni kívánt, kiemelendő — folyamatok határozott körvonalazására; ugyanígy véges számú szerkesztői eszköze marad a különböző korszakok kutatottsági szintjéből származó egyenetlenségek, így a fentebb is jelzett tematikai egyensúlytalanságok kiküszöbölésére. Mint ismeretes, a V., VI., VII. és VIII. kötet éppen a kronológiával ellentétes sorrendben jelent meg, s a kompromisszumokhoz, esetleges hiányosságokhoz ez a körülmény majdnem ugyanolyan mértékben hozzájárult, mint a fiatalnak számító új és legújabbkori kutatásaink „gyermekbetegségei". Forrásanyag - történeti kép A „tízkötetes" eddigi munkálatait számbavéve, azt a magyar történetírás fejlődésének folyamatában ágyazva, újra és újra meg kell győződnünk: a szintézis előkészítésében, vitáiban a szerkesztés gondjaiban mennyire a magyar történetírás egészének gondjai, problémái jelentkeznek. És a négy kötet — nyolc félkötet — megjelenése után immáron azt is látjuk: nemcsak a kötetek, egy-egy korszak feldolgozásának „minősége", hanem az előrehaladás sebessége, üteme is lényegében ezektől — és sajnos kevésbé a szerkesztőségek szándékától — meghatározottak. Ε helyzetünket adó „vektorokat" szám-