Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
WERBŐCZI ES A PARASZTHÁBORÚ 115 Néhány ennél is ideiglenesebb sikertől eltekintve, ez lett az eredménye összességében is annak a küzdelemnek, amelyet a nemesség a királyi jövedelmek „rectificatiójáért", vagyis a „rendes" bevételek növeléséért folytatott. Hangsúlyozottan és konkrétan először 1514-ben, a parasztháború leverése után tartott országgyűlésen fogalmazta megkövetelését, kijelölve küzdelmének egyik fő irányát. Az 1514. évi dekrétum első helyen, a parasztokat megtorló intézkedéseket is megelőzően kívánta „a királyi felség udvarának és ügyeinek megfelelő rendjét biztosítani", ezt pedig az elzálogosított királyi javak visszaváltásával vélte elérhetőnek. Elrendelte, hogy valamennyi elzálogosított jövedelem felét azonnal vissza kell adni a királynak, s a kölcsön összegét a jövedelemforrás náluk maradt feléből kell zálogbirtokosaiknak levonniuk, majd „nehogy kétség támadjon a királyi javakat, jövedelmeket és birtokjogokat illetően", név szerint felsorolta e javakat. (1514. 1-3. tc.) Valószínűleg ehhez a rendelkezéshez készült az a jegyzék, amely a zálogban levő javakkal együtt, azok birtokosait is felsorolta. Legtöbbjük az urak közé tartozott.1 0 Közvetlenül ellenük — vagy talán helyesebben: közülük egyesek ellen — irányult az 1514. évi határozat csakúgy, mint az 1518. évi bácsi országgyűlés hasonló értelmű határozata s e határozatok végrehajtásáért folytatott küzdelem. (Közbevetőleg némi terminológiai magyarázattal, sőt magyarázkodással tartozom. A korabeliek, ha tömören fogalmaztak, „domini et nobiles" vagyis „az urak és a nemesek" szavakkal jelölték a birtokos osztály két nagy csoportját. Urakon az egyházi és világi nagybirtokosokat értették, azokat, akiknek a főtisztelendő, tisztelendő, méltóságos, tekintetes vagy nagyságos (reverendissimus, reverendus, illustrissimus, spectabilis, magnificus) cím dukált, a nemes szóval pedig egybefoglalták a címük szerint is nemeseket (nobiles) a közülük rangban, birtokban már kivált, de az urakhoz még nem tartozó „vitézlők" (egregii) csoportjával,11 azzal a réteggel, amelyhez például tervezetének készítése idején már és még Werbőczi István, országbírói és erdélyi ítélőmester is tartozott. A korabeli terminológia tehát ugyanazokat a társadalmi kategóriákat takarja, amelyeket a történelmi irodalom a főnemesség és a köznemesség szavakkal jelöl, használói jó részének berzenkedése mellett és ellenére. A hallgatólagos elégedetlenség megnyilvánulásának tekintem ugyanis, hogy sokan és régóta kizárólag idézőjelben vagy az úgynevezett szó kíséretében alkalmazzák az említett kifejezéseket. A magam részéről, a berzenkedőkhöz csatlakozva, többek között azért tartom alkalmasabbnak a korabeli terminológiát az irodalomban meghonosodottnál, mert a köznemesség szó hangulatilag szinte kizáija, vagy legalábbis hangsúlytalanná teszi a nemesség felső rétegét, az egregiusok csoportját, éppen azokat negligálja tehát, akik a nemesség harcát vezették, a hatalomban helyet követeltek s - ülnökökként, tanácstagokként, országos 10 A jegyzék az „Analectából" közreadott iratok egyike. (Jelenlegi jelzete: LEO 249.) Szövegét Kovachich Márton György az 1518. évi bácsi országgyűlésnek az elzálogosított királyi javak visszaváltását követelő határozatával kapcsolatosan, de a hasonló értelmű 1514. évi törvénycikkre is hivatkozva közölte. (Supplementum ad Vestigia ... 2. torn. 425-426.) A jegyzék valójában 1514-ben (esetleg 1513 második felében) készülhetett: Kubinyi Lászlót volt udvarbíróként említi, Munkács várát pedig az erdélyi püspök birtokában tudja. Kubinyi László 1513. március 21. után még betöltötte a budai udvarbírói hivatalt (Kubinyi Α.: A budai vár udvarbírói hivatala. Levéltári Közlemények. 35. 1964. 94.), Munkács vára viszont 1514 november-decemberétől már Bornemissza János kezén volt: Magyar Országos Levéltár. Mohács előtti gyűjtemény, (a továbbiakban: D 1> 82418, 82421. 11 A birtokos osztály tagozódásáról, különös tekintettel az „egregiusok" helyére s e szó magyar megfelelőjére 1. Kubinyi A. megállapításait. Századok. 107. 1973. 753-757. 8*