Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1189 lehetőségekből melyik mily irányban folytatható. Egy új eszme nem egyszerűen egy régebbiből fejlik ki, hanem a régihez úgy tapad, hogy az új kort is kifejezi, sőt éppen ezt fejezi ki mindenekelőtt. Olyannyira, hogy ugyanaz a mondat, ugyanaz a fogalom sem ugyanazt jelenti a 19. század derekán, mint a 20. század valamely pontján. Még egy citátum is más értelmet nyer egy más korban és más összefüggésben, mert más előfeltevések és más intenciók tapadnak hozzá. Az archaizálás és historizálás arra a korra jellemző, amely archaizál, s nem arra, amelyre a tevékenysége irányul. A náci és fasiszta ideológia mindenekelőtt hatalmi eszköz, s mint ilyennek nincs köze a kultúrához, sem jelenéhez, sem múltjához. A kérdés másik oldala, hogy mégis száz és száz motívumra lel a kulturális múltban, amely alkalmas rá, hogy koncepciójába beépüljön. Ε „felhasználható", beépülő kulturális és eszmei hagyomány kérdésében határozott választóvonalat kell húznunk a 19. századvég radikális-konzervatív nacionalista, expanzív töltetű irodalma, tudományos és áltudományos megnyilatkozásai, valamint a gyanúba kevert 19. századi filozófia, s főként a német filozófia között. Az előbbit illetően a gyanú nem is gyanú, hanem bizonyosság: közvetlen összeépülése és beépülése — hasonló típusú külföldi elméletekkel együtt - az alldeutsch ideológiába, majd a nacionalizmusba, nem hagy maga után kétséget. Ebben az esetben azonos gyökerekről és azonos törekvésekről van szó; tudomány, dilettantizmus és ideológia együtt halad. Rosenberg azonban előfutárrá tette meg Herdert, Hegelt, Schopenhauert, Nietzschét, s másokat, azóta pedig nem egy rangos kutató mutatta ki az „egyenes utat" Nietzschétől Hitlerig, sőt Luthertől Hitlerig. Ebben az egyértelműségben ez csak a történelmiség mellőzésével történhet. Mégis, a gondolatnak megvan az a sajátossága, hogy nemcsak a maga korának meghatározottságai és előfeltevései és nemcsak saját szándékai szerint fejti ki hatását, hanem hatékony lehet bármily körülmények között és a sajátjától homlokegyenest eltérő intenciók szerint. Egy tudós gondolati rendszere, eszméje, önkifejezése egyúttal korkifejezés, ám több is annál, amikor a folytatásban, a túlélésben elkezdődik láthatatlan átértelmeződése. így eshet meg, hogy a kultúra, a tudomány, az eszme adott esetben a politika kezében robbanó játékszerré változtatható, a gyilkosság szolgálatába állítható, bármi volt is alkotójának elvárása. Ezt az utat távolról sem csak a technikai felfedezések és találmányok (hogy mást ne említsünk: nemcsak az atom) járhatják be, de bejárhatják filozófiai gondolatok is. Ebből a szempontból a náci és fasiszta ideológiákban sikamlós kettősség valósul meg gondolat és hatalom között, amennyiben az ideológia befogadni látszik a gondolkodástörténet jókora részét, miközben másfelől a szakadás eszme és cselekvés között valójában végzetessé válik. Olyan kettőség ez, ami miatt csonkának kell éreznünk minden magyarázatot, amely a náci és fasiszta ideológia megjelenését kizárólag az 1918—1919-es helyzetből magyarázza (ahelyett, hogy ezt hatékonyságával kapcsolatban tenné), de egyszersmind olyan szakadás, ami riasztóan túlzónak tüntet fel minden interpretációt, amely szerint valamiféle egyenes szellemi út vezetne hozzá. A fasiszta programok megfogalmazóit a gondolati szféra önmagában vajmi kevéssé érdekelte. Politikai fércműveket tákoltak össze egyetlen valódi gondolattá formált ösztöntől, a hatalom megszerzésének és megszervezésének vágyától hajtva. Ehhez megragadták a megfelelő, a közhangulat által támogatott, s a helyzethez jól simuló ideológiát, készen arra, hogy minden számukra hasznosnak mutatkozó további gondolatot is begyűjtsenek. S ha igaz is, hogy nincs olyan gondolat, amelyet egy politikai ügyeskedő meg ne hamisítana, ha egy tudósnak utánamondja, az is kétségtelen, hogy a kultúra magas vonulataiban — a
