Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1154 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS Nietzsche gondolatmentének volt azonban kétségtelenül olyan pontja, amely Spenglernek segítségére jött civilizációelméletében, s ami Nietzsche náci felhasználását és a transzformálás végrehajtását megkönnyítette, sőt lehetővé tette. Dyen pont az „ewige Wiederkunft", a ciklikusság a kultúrákban és egyáltalán az életben, s ilyen az „igen-mondás" lehetőségeként hirdetett voluntarizmus, amely lehetővé teszi, hogy az álmorál bírálatában Nietzsche az immoralitás feldicséréséig jusson el. Amikor az Übermenschet felmenti , jó és gonosz" alól, megszünteti általában véve a „gonosz" tartalmát, a közönségestől, a gyengétől megvonja a jobblét jogát, s amikor a magát fonákjáról mutató racionalizmussal az első helyen a hatalom akarásának ösztönét állítja szembe, valóban olyan területre ér, ahol a találkozás a nácizmussal megtörténhet. Burckhardt esetében3 1 Spenglernek már sokkal kevésbé kell a gondolati tartalmat átalakítania, ha rendszerébe be akaija építeni. Gyökeresen meg kellett azonban változtatnia az attitűdöt és alapjában véve az egész történelemszemléletet. Burckhardt ugyanis a fejlődéselméletet elvetve a történelmi mozgás nagy átlagát nem a szüntelen jobbulás és az emberi lét magasabb szintre jutása által jellemzi, hanem a közepességgel, amelyet olykor kimagasló csúcsok is tarkítanak, de még inkább megszakítanak katasztrófák, amelyek a történelmi lét velejárói az ő szemében. Nagyon távol állt attól, hogy egy leendő diktatúrát csúcsnak tekintsen. Szkepszisén túl pesszimizmusát éppen az táplálta, hogy a jövő számára nem látott más utat, mint éppen ezt a katasztrófát. Elborzadva jósolja meg 1872-ben a führerek és uzurpátorok 20. századi uralmát, amikor is az autoritás ismét felemeli majd fejét, és — mint írja egy levelében - ez „ein schreckliches Haupt" lesz. Bármennyire iszonyodik is tőle, mégis úgy látja, ezt kell elvárnia: az erős államot, amely képes arra, hogy a tömegek követeléseivel, uralmi igényeivel, a többségi hatalommal, a forradalommal szembenézzen. Bármily kelletlenül is, Burckhardt ezen a ponton feladja saját arisztokratizmusát. Spengler azután teljesen megadja magát az utóbbinak, az egyént feláldozza a „führerek és uzurpátorok" diktatórikus hatalmának, s már nèm utálattal teszi ezt, mint Burckhardt egykoron, hanem a kultúrkatasztrófa megállításának lehetőségét, a történelem értelmének megvalósulását köszönti benne. S ez az, amiben fenntartás és transzformálás nélkül támaszkodhat Treitschkére.32 Heinrich von Treitschke saját életútjának fordulataiban éppúgy kifejez egy egész német történelmi szakaszt, mint kifejezett Hegel a maga idején. Treitschke a szabadság és a nemzeti egység hívéből 1848 után a porosz állam csodálója, a porosz romantika egyik megteremtője, Bismarck ellenfeléből személyes barátja lesz. A nép idealizálását az államra viszi át, s az utóbbit így definiálja: „Staat ist Macht, und nichts als Macht". Megteremti a porosz kultúra mítoszát, ezt a világkultúra fölé emeli, és követeli az erős, a fegyveres hatalomra támaszkodó államot. Amikor Treitschke az alldeutsch mozgalom iniciátora lesz, már szó sincs a német elesettség megszüntetéséről, hanem a birodalom expanzivitása, imperialista terjeszkedése és a német civilizáció erőszakos terjesztése kerül napirendre. 3 ' Burckhardt életében csak szaktudományos művei jelentek meg, s közülük a Kultur der Renaissance in Italien vált híressé. 1905-ben adták ki a Weltgeschichtüche Betrachtungen-t (L.-.Jacob Burckhardt: Gesamtausgabe, Basel, 1930-1933. Bd. 7.) 32Heinrich von Treitschke: Der Sozialismus als Meuchelmord, 1878; Historische und politische Aufsätze I—II. k. Leipzig, 1897; Deutschland nach dem Dreissigjährigen Kriege, Philip Reclam, Leipzig é. η. (részlet a Deutsche Geschichte im 19. Jahrhundert bevezetőjéből - eredeti címe: Deutschland nach dem Westphälischen Frieden.)
