Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1150 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS A fajelmélet magába foglalta az antiszemitizmust, sőt lényegéhez tartozott. Ám nem maga az antiszemitizmus volt benne új, hanem csak a formája, amelyet általa öltött. Az ösztönös idegengyűlölet, amit korábban vallási alapon lehetett ideologizálni, itt szisztematizált, a tudományosság látszatával körülvett rendszerré és politikai fegyverré vált. A modernizált antiszemitizmusban azonban megfért és valóban bele is olvadt az archaikus zsidógyűlölet számos megnyilatkozása. A 19. századi antiszemita hullám a visszamaradt területeken kezdődött el, s mindenütt eléggé nyilvánvaló összefüggésben állt az új és gyors kapitalizálódással, tekintettel arra, hogy e folyamatban a zsidó polgároknak e területek nagy részén jelentős szerepük volt (nemcsak a Monarchiában, amelyről szóltunk már, hanem Oroszországban, Romániában és számos más országban is). Németországban az egyesülést követő évek (1871-73) nagy spekulációs műveletei nem kis szerepet játszottak ebben. Míg Németországban és Közép-Európában az antiszemitizmus modern elméleti megalapozása folyt, Oroszországban gyakorlati zsidóüldözési hullám vette kezdetét az 1881-es pogromokkal, amelyeket 1882-ben zsidóellenes törvény kibocsátása, ezt pedig a tömeges emigráció követte. Az oroszországi zsidóellenes politikának egyenes következménye volt a közép-európai bevándorlási hullám. Ez a századforduló után sem szünetelt, mert az oroszországi „Fekete százak" terrorista bandája a perzekuciót 1905-1907-ben korábban ismeretlen mértékben folytatta tovább, s több tízezer zsidó meggyilkolásával mintegy előképét adta a később Európa szívében történendőknek.2 2 A maga idején azonban e jelenséggel a világ keveset törődött; a francia baloldal egyetlen zsidó, Dreyfus megmentésén fáradozott, több tízezerrel azonban mit sem tudott kezdeni. Tegyük ehhez hozzá, hogy az oroszországi üldöztetésből az egyik, a Dreyfus-perből a másik oldalon, az európai zsidó lakosok viszont arra a hallgatólagos következtetésre jutottak, hogy az egyetlen valóban toleráns övezet velük szemben a német nyelvterület: Németország és a Monarchia, még akkor is, ha a magasabb és alsóbbrendű fajokról szóló új elméletet éppen itt terjesztik. A fajelmélet szerint az úgynevezett „zsidóság" — amely ilyen absztrakt és homogén formában továbbra sem létezett, hanem megoszlott társadalmi, vagyoni, nyelvi, kulturális, sőt, már vallási szempontból is — az európai civilizáción belül az utolsó fajok egyike volt. Rontó képességei, nevezetesen kultúrája, alkalmazkodóképessége, a kapitalizmus megteremtésében, a liberális berendezkedésben, a szocialista mozgalomban betöltött szerepe miatt pedig a legveszedelmesebb. Nehéz okát adni, de nagyon valószínűnek látszik, hogy Hitler gondolkodásában a legállandóbb és a legmélyebben gyökerező részt az antiszemitizmus, legerősebb emócióját pedig a zsidógyűlölet jelentette. Ha nem osztozott volna annyi más birodalombeli alldeutsch-csal és nácival ebben, logikus lenne e jelenséget a Monarcliiához kötni. Mivel azonban osztozott, ez nem lenne meggyőző magyarázat. A Monarchia esetében felhozott érvek Németországra viszont nem alakalmazhatók, részben mert a zsidóság arányszáma nem érte el az 1 százalékot sem, részben mert a német kapitalizmus döntően német kapitalizmus volt. Egyedüli magyarázatként a náci antiszemitizmusra a politikai célzatosság marad vissza, ami azonban a hitleri személyi gyűlöletet nem magyarázza. 22 L. erről: Szamuely Tibor: A németországi fasizmus történelmi előzményeiről és ideológiájáról, in: Történelmi Szemle, 1962. 3-4. sz. 497-581. és uo. 1963. 2. sz. 217-237.
