Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Tilkovszky Lóránt: A magyarországi németség ügye a Darányi-kormány idején. (2. rész.) 1091/VI
A MAGYARORSZÁGI NÉMETSÉG A DARÁNYI-KORMÁNY IDEJÉN (2. RÉSZ) 1105 a magyarországi németség körében támadt szakadásnak, a német nemzetiségi igények kielégítetlenségét veszedelmes módon kihasználó, idegen célok szolgálatába állító Volksdeutsche Kameradschaft izgatásának. „A magyar közvéleménynek ebben a kérdésben is tisztán kell végre látnia, és a németség jogos kívánságaival szemben korszerű magatartást kell elfoglalnia" — hangsúlyozta Parragi. — „Csak a veszedelmes Basch-irányzat malmára hajtjuk a vizet azzal, ha türelmetlenséggel, túlzott soviniszta megnemértéssel tekintjük a magyarországi német kérdést és a németség jogos kívánságait. Ezeket a kívánságokat teljesíteni kell. A nagy többségében ma is hazafias és a magyarsággal sorsközösséget vállaló német kisebbség kulturális kívánságainak teljesítésével a leghatásosabb eszközöktől fosztjuk meg a horogkereszt sötét szándékú hazai agitátorait, akik éppúgy, mint németországi barátaik, a magyarságban látják a németség legnagyobb népi ellenségét, mert szerintük a magyarság támadja meg a legeredményesebben a németség népi állományát, vagyis leginkább szívja fel magába a német származásúakat."41 A német „néptudományi" irodalmat ekkoriban nagymértékben foglalkoztatták az asszimiláció formájában végbemenő népiségi átalakulás („Umvolkung") és e folyamat disszimilációs visszafordítása („Rückvolkung") lehetőségeinek problémái. Az Auslandsdeutsche Volksforschung — a külföldi németségre vonatkozóan folytatott népiségkutatás stuttgarti folyóirata — hasábjain a lapot szerkesztő Hans Joachim Beyer, valamint Otto Albrecht Isbert magyarországi viszonylatban is vizsgálták a kérdést, s lényegében függetlenül attól, hogy erőszakos magyarosítás (Madjarisierung) vagy természetes, önkéntes magyarosodás (Madjarisation) eredményéről volt szó, az eredeti német népiséghez való visszatérítés programját hirdették. Ε célkitűzést reálisnak tartották, arra hivatkozva, hogy a német paraszti tömegeknél az asszimiláció főként nyelvcsere formájában következett be, s nem járt együtt számottevő vérségi keveredéssel.42 A magyar fajvédők felfogása szerint is csak a vérkeveredés vezet tartós, valódi asszimilációs eredményre; a magyarnyelvűség, magyarérzelműség önmagában kevés. A német vérrel keveredést fajbiológiai szempontból kedvezőnek ítélték, de mértékkel, nehogy a magyar nép „ősi fajtabélyegeinek elváltozásához" vezessen. Abban, hogy az ún. magyar középosztály nagymértékben telített tökéletlenül, felszínesen asszimilálódott idegen vérű elemekkel, a politika, a közélet magyar szellemisége szempontjából súlyos veszélyforrást láttak, különös tekintettel a német disszimilációs propaganda erősödésére. Az eddiginél is keményebben támadták ezért azokat, akik a magyarság fogalmát nem fajbiológiai értelemben használják, hanem történelmi képződménynek fogják fel, s a magyar föld, a magyar lélek csodálatos asszimiláló erejéről költött mítoszok bűvöletében nem érzékelik az asszimilációs erőgyarapodás ellentmondásait, elhanyagolják a legfontosabb feladatot, a „fajmagyarság" növelését, pozícióinak biztosítását és kiterjesztését.4 3 A csodálatos magyar asszimiláló erő mítoszának propagálása a múlt század második feléig nyúlik vissza; e vonatkozásban elég említeni Jókai Mór „Az új földesúr" című 41 Parragi György: Veszélyben a Dunántúl! Korunk Szava Népkönyvtára, 20. sz. Bp., é. η. (1937). 4 2 // J. Beyer: Zur Frage der Umvolkung. Auslanddeutsche Volksforschung, 1937. évf. 4. sz. 361-386.; O.A. Isbert: Madjarisierung und Madjarisation. Uo. 406-420. — Vö. Gogolák Lajos: Asszimiláció vagy disszimiláció? Korunk Szava, 1938. évf. 9. sz. 273-275. 4 *Egry István: Asszimiláció. A Cél, 1937. évf.-239-245. 2 Századok 1981/6
