Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Történeti statisztikai füzetek (Ism.: Gunst Péter) 1070/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1071 Hézagpótló munka s egyúttal mintaszerű feldolgozás eredménye a sorozat 2. füzete, Tóth Tibor: Hitelezők és adósok. A kölcsönforgalom kérdéséhez Somogyban 1756-1812 c. tanulmánya. A szerző igen izgalmas, de mindmáig elhanyagolt témát tett elemzés tárgyává: a nemesség hiteléletének alakulását a 18. század második felében s a 19. század első évtizedében. A Somogy megyei be- és kitáblázási jegyzőkönyvek némi korlátozással (pl. nem ismerjük, hogy milyen mértékben áramlott ki tőke a megyéből) fényt vetnek a nemesség hitelforgalmára, s a források nyújtotta keretek között lehetővé teszik e hitelforgalom fontosabb jellemzőinek megállapítását. Még ha a paraszti és a polgári hitelforgalom ki is esik a vizsgálat köréből, vagyis a kép, amit a szerző rajzol, eleve a valóságnak csak egyik szelete, a források bősége és egysége az egész korszakban kitűnő lehetőséget nyújt a részletesebb elemzés számára. Tóth Tibor megragadta ezt a lehetőséget, összefoglaló táblázatai sokoldalúan csoportosítva tartalmazzák a jegyzőkönyvek adatait. Közlik évente a betáblázott kölcsönök összegét, a kamatokat, a kölcsönfelvétel célját (ahol ez megállapítható), egyszóval mindazt, amit a jegyzőkönyvek tartalmaznak. A gazdag adatbázis lehetővé tette azt is, hogy a szerző néhány gazdagabb somogyi birtokos család kölcsönügyleteit összesítve mutassa be. A táblázatokat kiegészítő ábrák pedig a matematikai elemzés rejtelmeibe vezetik be azt, aki maga is ért hozzá, s abból következtetni tud. A szerző a bevezető tanulmányban ezt az apparátust, illetve mindazt, amit a matematikai módszerek alapján tanulságként le lehet vonni, értékesítette. Tanulmánya - apróbb ellenvetésektől eltekintve -meggyőző képet rajzol a korszak hiteléletéről Somogyban, ha alkalmanként némileg modernizált fogalomhasználattal is él, s ezzel a valóságosnál talán fejlettebb képet ad témájáról. (így pl. aligha lehet modern értelemben vett „tartalékképzésről" beszélni, mint inkább pénzfeleslegek képződéséről, sok esetben tezaurálásról stb.). A leglényegesebb kifogásunk az, hogy noha forrásanyaga lehetőséget adna az 1812 utáni évek, évtizedek hiteléletének bemutatására is, nem élt ezzel a lehetőséggel. Úgy véljük, a matematikai elemzés lehetőségének alapfeltétele, a bázisadatok egyneműségének követelménye erősebben érvényesült abban a döntésben, hogy 1812-vel lezárja az elemzést, mint a történeti érdeklődés, éppen ezért zárta le ott a kutatást, ahol pedig a vizsgálat történetileg fokozottan érdekes lett volna: a napóleoni háborúk után a hiteléletben a dekonjunktúra, a gyapjúkonjunktúra stb. nyomán bekövetkezett változások az 1812 előtti hitelviszonyok megítéléséhez is valószínűleg igen értékes párhuzamokat nyújthattak volna. Ezek az évtizedek ugyanis Somogyban is alighanem jelentősebb mértékben járultak azoknak a kérdéseknek a létrejöttéhez, amelyekre a Hitel szerzője választ kívánt adni. Tóth Tibor munkája azonban így is igen értékes, s reméljük, hogy a szerző folytatja megkezdett útját, részben a somogyi anyag további feldolgozásával, de más megyék rendelkezésre álló hasonló forrásainak a feldolgozásával is. S azt is reméljük, hogy ez a füzet mások érdeklődését is felkelti a hitelélet 1848 előtti kérdéseinek kutatása iránt. Egészen más környezetbe vezet bennünket a sorozat 3. füzete. Ebben Kecskés Anna állította össze azon tudósoknak, tanároknak a jegyzéket, akik Magyarországon 1777-1945 között statisztikát oktattak (Az egyetemek és jogakadémiák statisztikai tanárai Magyarországon 1777-1945). Igazán örvendetes, hogy a hazai történeti statisztikai kutatások is eljutottak minden tudományterület fejlődésének abba a szakaszába, amikor feltámad az érdeklődés kialakulásának és fejlődésének aprólékos megismerése iránt. S mert a tudománytörténet sem nélkülözheti a fárasztó anyaggyűjtést, mindenki, aki ilyen témával foglalkozik, csak hálás lehet ezért az összeállításért. Formális megoldásnak tartjuk ugyan, hogy az egyetemi statisztikai tanszék felállításához kötötték az anyaggyűjtés kezdő időpontját, amint azt is, hogy csak azok szerepelnek ebben a tudománytörténeti kataszterben, akik oktatták a statisztikát valamelyik felsőoktatási intázményben. Az egyetemi statisztikai oktatás 200. évfordulója jó alkalmat nyújtott egy megemlékező kiállításhoz, s annak anyagát bővítve jött létre ez az összeállítás. Nem nagy fáradsággal, műiden nehézség nélkül tovább lehetett volna fejleszteni egy olyan kataszterré, amelyik mindazokat tartalmazza, akik Magyarországon a statisztika tudományát valamilyen fokon művelték. A hiány persze így sem nagy, s nem pótolhatatlan. Az összeállító becsületére legyen mondva, ő maga is gondosan összefoglalja mindazt, ami hiányzik. S ilyenféle lexikális, bibliográfiai vállalkozás amúgy sem lehet teljes. De éppen azért, mert a közölt tudománytörténeti anyag majdnem teljes, sajnáljuk, hogy a kiállítás - önmagában nem hibáztatható - kereteit mereven alkalmazták, s így különösen a 18. század első felének tudósait, valamint néhány később működő kimagasló tudóst is kihagytak a gyűjteményből. (Kautz Gyula pl. Acsády Ignác leckekönyvének tanúsága szerint kétéves statisztikai tanfolyamot tartott a jogi karon 1866 után). Ugyancsak sajnáljuk bizonyos iskolatípusok oktatóinak kihagyását, hiszen a „felsőoktatás" fogalmának használata mesterségesen leszűkíti a kerete-