Századok – 1980

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei 896/V

KRÓNIKA A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI Elnökségi ülés A Társulat elnöksége 1980. január 24-én ülést tartott, melynek napirendjén az 1979. évi beszámoló jelentés tervezetének megvitatása és az 1980. évi munkaterv ismertetése szerepelt egyéb kérdések mellett. Az elnökség úgy határozott, hogy az 1979. évibe zámolótésaz 1980. évi munkatervet - a vitában kialakult véleményeket figyelembe véve - néhány módosítással az Igazgatóválasztmány elé terjeszti. A História c. folyóirat szerkesztésében beállott változásokat az elnökség tudomásul vette. Egyetértett a Helytörténeti Szakosztály bizottsággá szervezésével; részt vett a Bethlen-évforduló programjának szervezésében; a pedagógus továbbképzés szakmai színvonalának emelése érdekében vál­lalja, hogy témajavaslatokat és előadói listát állít össze a megyei továbbképző intézmények részére. Határozatot fogadott el továbbá, az 1979-ben elmaradt pályázat kiírásának előkészítésére. Titkársági ülés 1980. február 13-án titkári értekezleten a főtitkár ismertette az 1980. évi központi rendez­vényeket és az ezekkel kapcsolatos teendőket. A napirend további pontjai szerint a vidéki munka eddigi eredményeiről, a további lehető­ségekről, a pályázati ügyekről stb. számo.tak be a titkárok. A főtitkár végül ismertette a Társulat külkapcsolatainak jelenlegi helyzetét és várható alakulását. Igazgatóválasztmányi ülés A Magyar Történelmi Társulat Igazgatóválasztmánya 1980. február 27-én ült össze. Vass Henrik alelnök megnyitója után Szabolcs Ottó főtitkár az 1979. évi beszámoló és az 1980. évi munkaterv anyagához kapcsolódva kiemelte a Társulatnak azt a funckióját, melyet a történész szakmai viták szervezésében és népszerűsítő feladatok ellátása tekintetében betölt. A vita során felmerült a társulati kiadványok helyzete, a műhelyviták szervezésének és a külföldi társulatokkal való kapcsolatok rendezé­sének szükségessége, a vidéki csoportok munkájának elemzése. Az Igazgató-választmány a beterjesztett* 1979. évi beszámolót és az 1980. évi munkatervet elfogadta. Döntött az Igazgatóválasztmány az új tagok felvételéről is. Tudomásul vette a História szerkesztőségében beállott változásokat, Vass Henrik nek a História szerkesztőségének elnöki funkciójáról való lemondását - e funkció a határozat értelmében megszűnik. A szerkesztő bizottság tagsága kiegészült Zsilák Andrással (MSZMP Ptl), HarsányiIvánnal (Politikai Főiskola) és Tokody Gyulával (KLTE). A Társulat tagsága köszönetét fejezte ki Vass Henrik alelnöknek a História létrehozása és sikeres megjelentetése érdekében kifejtett odaadó munkájáért. Budapesti rendezvények A Történész-klub 1980. január 18-án ,,A Hunyadi-kori Magyarország és Európa" címmel rendezett vitát, melyet Fügedi Erik, Kubinyi András, Kulcsár Péter és Marosi Ernő vezettek. 1980. február 5-én Benda Kálmán „A nádori kripta rejtélye" címmel tartott klubestet. * *Az 1979. évi beszámoló teljes szövegét lapunk más helyén közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom