Századok – 1980
Közlemények - Iványosi–Szabó Tibor: Pénzforgalom Kecskeméten 1622–1711 között 71/I
PÉNZFORGALOM KECSKEMÉTEN 1662-1711 KÖZÖTT 81 A magyarországi viszonyoktól eltérő sajátosságként kell kiemelnünk azt is, hogy itt a török kiűzéséig a lengyel pénzek a pénzforgalomban jóval kisebb hányadot jelentettek. Az összehasonlításra módot adó elszámolásokban rendkívül ritkán tűnik fel a poltura is, bár tudomásul kell vennünk, hogy a váltópénzek a hivatalos feljegyzésekben és elszámolásokban szükségszerűen ritkábban és kisebb arányban rögzülnek, mint amilyen a tényleges forgalmuk volt. Egyben figyelmeztető adatként kell utalnunk a korábban már jellemzett református gondnoki elszámolásra, ahol 1686-ig teijedő bejegyzésekben a poltura csak 0,06%-ot képez. Ugyancsak csekély az egyéb idegen pénz előfordulásának a száma is. A velencei eredetű ciklin arany is csupán egyetlen alkalommal, bár jelentős mennyiségben bukkan fel. (Forrásainkban szinte minden alkalommal más néven jelenik meg: citkin, czittin, czikkent, csikkeny, czitkiny és czikely alakban.) Szükségesnek érezzük, hogy utaljunk arra is, a török és a külföldi pénzeket különösebb fennakadás nélkül elfogadták mind a magánszemélyek, mind a hivatalos szervek. Hátrányos megkülönböztetés, diszázsió ritkán fordul elő. Az oroszlános tallér súlya ténylegesen kisebb volt, mint az úgynevezett császár talléré, a timon értékének csökkenését pedig valószínűleg a hamisítások és ezüsttartalmának romlása okozta. Egyébként a timonnak az aranyhoz és az ezüsttallérhoz viszonyított értékének csökkenése alig nagyobb, mint az egyéb váltópénzé. A többi török pénznél értékcsökkenés nem mutatható ki. Az idegen fizetési eszközök viszonylag zökkenőmentes forgalmát minden bizonnyal az általános pénzhiány is magyarázza. Forrásaink tanúsága szerint tehát a hódoltság idején Kecskeméten a pénzforgalom döntő hányadát a királyi Magyarországon hivatalosan forgalmazott pénzek képezték. Az összehasonlítási lehetőséget nyújtó elszámolások adatai azt jelzik, hogy a pénzforgalom kb. 87 százalékát ezek alkották. Nem volt egyértelműen ellenőrizhető 6,70 százalék. A török és minden más idegen pénz nem egészen 6 százalék arányban részesült a forgalomban (1. a II. és a III. táblázat). Nehezítette a kecskeméti elszámolások és nyilvántartások vezetését az a tény, hogy ugyanannak a pénznek az értéke más volt helyben, Budán, Füleken és Pozsonyban. Márpedig mindezekkel pénzügyi kapcsolatban is álltak. Részben ennek köszönhetjük, hogy az értékváltozásokra, átváltási arányokra vonatkozóan viszonylag sok feljegyzésünk maradt. Minden bizonnyal a nyilvántartásokban fellelhető eltérő arányok sugallták hosszú időn át azt a benyomást, hogy a hódoltság területén az egyes pénzek arányát az önkény határozza meg. Természetesen számolnunk kell a gyakori értékváltozással is, amely vidékenként más-más ütemben történt és az új értékek megszilárdulásáig tartó átmeneti állapotokkal is. A bonyolult, sokszor zavaros pénzviszonyok naponta szülték az alkalmat a spekuláció és az önkény számára is. A következő szakasz pénzforgalmát a felszabadító háborúk, a nyomukban járó nagyfokú elnyomorodás és az abszolutisztikus törekvések határozták meg. A háborús terhek és a közbiztonság hiánya miatt az állatállomány, amely köztudottan a legfontosabb árucikk volt a hódoltság területén, katasztrofálisan lecsökkent. A felemelkedés igen lassú volt. A szabadságharc kezdetéig, a csaknem két évtized alatt, a 6—10 marha értékének megfelelő ingó vagyonnal rendelkezők száma sem érte el az 1684-es szintet. A 11—50 vadszámmal rendelkező, tehetős cívisek száma a korábbinak csak az 57%-át, az 51-100 vadszámmal rendelkezők 33,8 százalékát képezték. Feltűnő 7* 6 Századok 1980/1
