Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
RÓNAI ZOLTÁN 1919 UTÁNI SAJTÓTEVÉKENYSÉGÉRŐL 845 Végül Rónai külpolitikai szemléinél szembetűnő, s tökéletesen érthető is, hogy milyen megkülönböztetett figyelmet szentelt a Dunatáj problémáinak, illetőleg e térség népei együttműködésének. S mint 1936-ban, 1937-ben is azt vizsgálta, hogy az érintett országok milyen magatartást tanúsítsanak a fasiszta nagyhatalmak agresszív politikájával szemben. Rónai—Vándor egyik utolsó hosszabblélegzetű és magyar nyelven megjelent írásában a háború lehetőségével nézett szembe. A kialakult helyzetet összevetette az 1914 előttivel, megállapítva, hogy a tengely hatalmai a nyersanyagellátás szempontjából kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a volt antanthatalmak tábora. Külön mérlegelte, hogy milyen erők taszítanak a háború felé, s milyenek hatnak a háború ellen. Az első csoportban előkelő helyen szerepeltette a fegyverkezési versenyt. Ez véleménye szerint csak mennyiségi vonatkozásban szárnyalta túl az 1914 előttit. Az ország belső gazdasági életét azonban mélyrehatóbban érintette egy másfajta áthangolás: mégpedig a hadigazdálkodás rendszerének bevezetése s az autarkiára való törekvés. Ugyancsak a háború irányába taszít a szövetségek rendszere. Ezzel szemben a béke fennmaradásának reményét erősíti egyfelől az, hogy az agresszív hatalmak súlyos ellátási nehézségekkel küzdenek, másfelől az antant-hatalmak népei jólétet élveznek, s ezt a háborúval sem veszélyeztetni, sem elveszíteni nem akaiják. Mint írta „a jóllakott demokráciák a háborúban csak veszthetnek. És éppen ezért igyekeznek minden erővel és gyöngeséggel a háborút kikerülni ..." Rónai mindehhez igen okosan hozzátette „de nem szabad abba a hibába sem esnünk, hogy a béke vagy háború kérdése, a béke vagy háború esélyei ésszerű mérlegelésén múlik csak. Ezen is múlik", ha ezek nem lennének „már régen benne lennénk a háborúban". Majd e gondolatsort úgy folytatta: a szenvedélyek és presztízsszükségletek arra vezethetnek, hogy a háború robbanásszerűen beáll akkor is, ha „senki sem akarja".74 S éppen ebben látta Rónai a háború egyik legfőbb veszélyét. S ebben tévedett, hiszen a háború 1939-ben mégsem így vált összeurópaivá, majd világháborúvá. Ezt azonban már ő csak megélhette, de a magyar lapoknak már nem dolgozhatta fel. Ez a válság őt magát is elpusztította, öngyilkos lett. Szinte valami sorsszerű vonzotta—taszította a szociáldemokrata vezetők egész sorát az öngyilkosságba, Kunfi és Bauer után Rónai is követte őket ezen az úton. A kortársak szerint, akik vagy Brüsszelben találkoztak vele 1938-ban vagy levelet kaptak tőle75 ezekben a hónapokban, már mind azt írták, hogy keserű, pesszimista volt. S ezekről az utolsó napokról jegyezte fel később Buchinger Manó, aki még 1938-1940 között is találkozott vele Brüsszelben, ahol nagyon is ínségesen élt, hogy: „Rónai Brüsszelből is állandóan dolgozott a »Népszavá«-nak, tudomásunk volt róla, hogy nagyszerű világpolitikai tudósításait az itthoni illetékes körök is nagy figyelemre méltatták . . ,"76 73 Vándor Zoltán: A béke peremén. Szocializmus, 1938. június. 261. 1. 74 /. cikk, 262. I. 15 Presser István személyes közlése. Ekkori „Historicus" feljegyzései is tükrözik ezt, a francia „Népfront" ekkori problémáiról küldött megfigyelései a mély szociális, politikai feszültségekró'I szólnak. '"'Buchinger Manó: Küzdelem a szocializmusért. Budapest, é. n. (1957). II. k. 259. A Népszavába írt cikkeinek feldolgozása szintén még hátralévő feladat.
