Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
RÓNAI ZOLTÁN 1919 UTÁNI SAJTÓTEVÉKENYSÉGÉRŐL 841 szereplésére, a fasizmus helyi veszélyére. E cikkében foglalkozott a jelszavakkal, az érdekellentétekkel — s a kommunista pártok magatartásával. A kommunista mozgalommal való együttműködést nem utasította el, de biztosra vette, hogy e téren még sok nehézséggel kell találkozniuk. Bizonyos szkepszissel fogadta a kommunista pártok népfrontpolitikájában azokat a törekvéseket, amelyek a nemzeti hazafias programok, a polgári radikálisokkal, sőt a katolikusokkal való szövetségkeresés jegyében történtek. A kollektív biztonság követelménye, a fasizmus elleni harc és a népfrontpolitika azonban szerinte is elegendő biztosítékot nyújtott arra, hogy a nézeteltérések ellenére az egység érvényesüljön. Ugyanebben az évben nagyobb elemző tanulmányt is írt a népfrontok kérdéséről. Ebben már bevezetőben megállapította: „a német nemzeti szocializmus győzelme nemcsak az európai külpolitika képét alakította át, hanem megváltoztatta a belpolitika arculatát is" - s a feladott lecke elől a munkásság sehol sem térhet ki. A válasz azonban - hangsúlyozta - „nem egyöntetű". A legismertebb, legnagyobb feltűnést keltő a népfront módszer — ez azonban csak Franciaországban és Spanyolországban érvényesült. Itt most e cikkeknél nem időznénk azzal, hogy felidézzük Rónai elemzését a francia népfront belső gazdasági programjáról, hogy mit adott a különféle rétegeknek, és mit hirdetett meg, milyen belpolitikai problémák léptek fel Francia- és Spanyolországban,65 hanem külön aláhúznánk azt a megfigyelést, ami 1936 októberében egy legális magyar folyóiratban mindenesetre elgondolkoztató lehetett: megállapítja, hogy a gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják, milyen fontos a munkásmozgalom egysége. Ezt még inkább példázzák a nemzetközi összefüggések, hogy a polgári demokráciák a spanyol kormány és ellenforradalom harcában csak semlegességet hirdetnek meg, mivel „nemcsak a háború kockázatától, hanem a baloldali győzelem belpolitikai kihatásaitól is tart. A spanyol harcok sürgető erővel vetik fel a munkásmozgalmak szorosabb nemzetközi együttműködésének sorsdöntő kérdését".6 6 Rónai a „népfront" válaszok mellett megkülönböztet két másik választ is, az egyik a skandináv országoké, ahol munkás-paraszt frontok alakultak ki, de amelyekbe a kommunisták nem kapcsolódtak be. (Ezeknek részletes elemzésébe ehelyütt Rónai nem bocsátkozik bele). A válasz harmadik változatát az angol munkásság adta meg, minthogy itt a Munkáspárt kínálkozott olyan szervezetként, amely egymagában betöltheti a népfront funkcióit, amennyiben befolyását új rétegekre, új munkástömegekre ki tudja ter-6 4 Vándor Zoltán: Szocialisták a radikálisok és klerikálisok örökében. Szocializmus, 1936 június. 261-265. 1. 6 'Rónai e téren valóban egy sor intézkedést említ, amelyek francia vonatkozásban túl is lépnek az ismert „Matignon egyezmény" neves szociálpolitikai (8 órás munkanap, 3 heti fizetett szabadság) keretein. Rónai erről így írt: „A népfront szociálpolitikai forradalmának üteme gyorsabb az amerikai szociálpolitika roosevelti reformjainál. De nemcsak a maradi francia szociálpolitika rozoga épülete helyébe épül egészen modern szociálpolitika. Szocialista tervgazdálkodási gondolatok öltenek testet a francia gazdasági politikában. A parasztság érdekében felállítják a gabonahivatalt. A nemzeti bank reformja, a hadiipar nacionalizálása az új gazdaságpolitikának erős szocialista és pacifista ízt ad." (Vándor Zoltán: Az európai demokrácia állása. Szocializmus, 1936. okt. 469. 1.) - Rónai itt minden jel szerint túlértékelt bizonyos tendenciákat, lehetőségeket, - de ennek a gazdaságpolitikáknak elemzése valóban elengedhetetlen és tanulságos, ö maga utalt a bérpolitikára, s az emlékezetes devalvációra - amely súlyos intézkedés volt - , s amit ő szükségszerűnek minősít. "I. cikk, 471. 1.
