Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
RÓNAI ZOLTÁN 1919 UTÁNI SAJTÓTEVÉKENYSÉGÉRŐL 823 általában a reakció ellen. S mint annyiszor, ezúttal is a reakció visszavetését tekintette a legfontosabb ismérvnek, minden országban a független forradalmi szocialista mozgalom erősítését, amit a nemzetközi szervezeteknek csak támogatni szabad, s semmiképpen nem gyengíteni. Ezekre a kérdésekre többször visszatért. Óvott az elérhetetlen célkitűzésektől, aminek csak vereség lehet az eredménye. Vallotta, hogy a demokrácia és diktatúra, forradalom és reform éles szembeállítása ésszerűtlen, hogy Magyarországon a Horthyrendszer ellenforradalmi diktatúrájához képest „jobb az olyan demokrácia, amely megadja a munkásmozgalomnak a szocializmus irányában való fejlődés lehetőségét".1 1 Ezért azt tekintette legfontosabbnak, hogy a magyar munkásmozgalom fellendítésén, kiszélesítésén fáradozzanak, de egyúttal úgy vélte, hogy a magyar mozgalomnak újra az októbrista zászlót kell kitűznie. E követelésével Rónai szembekerült a magyar kommunistákkal, de a hazai szociaáldemokrata vezetőkkel is. Rónai nem hitt a közeli forradalmi fellendülésben, s ellenezte a „Messiás-várást" is, de a célkitűzések elkendőzése, a hazai bizonytalan programok is felháborították. Ami a nemzetközi munkásmozgalom perspektíváit illette, Rónai is bizonyos fokig Kautskyhoz hasonlóan úgy vélekedett, hogy a jövő Angliában dől el, de míg Kautsky ehelyütt a mérsékelt reformista út diadalát várta bekövetkezni, Rónai valami mást remélt, ő így írt: „a szocializmusnak ma Angliában van a legtöbb kilátása győzelemre". S ezt a következőkben részletesebben taglalta. Azt, hogy Angliában a kontinens konzervatív parasztsága nem számottevő, hogy ott a munkásság politikai pártjai „nem állnak egymással szemben olyan mereven, mint Németországban", s a gazdasági nehézségek is kisebbek, mint másutt.12 Rónai reményei illúziónak bizonyultak. Angliában nem győzött a szocializmus, Magyarországon nem sikerült átütő erejű tömegmozgalmat, befolyásos pártot kialakítani a polgári demokratikus viszonyok helyreállítására. Az események alakulása ellenére Rónai változatlanul azt vallotta, hogy a nyugati országok demokratikus irányú fejlődése Magyarországon is érezteti majd hatását. (Nem véletlen, hogy ezek a remények 1924-ben az angol Munkáspárt és a francia radikálisok kormányalakítása nyomán ismét feléledtek.) Éppen ezért Rónait mélyen felháborította az, amikor az angol kormány vizsgáló bizottságai „a fehérterror fehérre mosására" vállalkoztak, amikor a proletárforradalmat „nem tekintették eléggé proletárnak", s a magyarországi forradalmakat az antiszemitizmus hamis prizmáján akarták bemutatni a Nyugatnak, méghozzá a gyilkosságok (önkényes és törvényes gyilkosságok) sorozatát így kívánták „érdektelennek" minősíteni.13 Anglia mellett Rónai - és a magyar szociáldemokrata emigráció - mindig nagy figyelemmel követte nyomon a német mozgalom eseményeit. Az ottani eredmények kiábrándítóak voltak. Rónai az 1918-19-es németországi forradalomról és ellenforradalomról a következő keserű összegezést adta Emil Barthnak, a német „független szocialista" népmegbízott könyvének megjelenésekor: „a nagy német birodalom a maga hatalmas proletariátusával is nagyon tökéletlent produkált a forradalom terén. A reakció, igaz, ott nem oly nagy, mint Magyarországon. A forradalmat nem tiporták el 11 1. cikK. 12 Rónai Zoltán: A magyar probléma. Világosság, 1920. augusztus 4. 13 R. Z.: Horthy és Troubridge, a két ellenforradalmi admirális. Világosság, 1920. június 1. 7*
