Századok – 1980
Közlemények - M. Tóvári Judit: A miskolci társadalom gazdasági vezető csoportjainak átrétegeződése (1872–1917) 781/V
810 M. TÓVÁRI JUDIT 3. Gyáriparosok Miskolc gyáriparának körvonalai előbb a közvetlen környék iparalapításaiban bontakoztak ki, csak később került sor gyáralapításra a városban. A kedvező közlekedés, a rendelkezésre álló munkaerő, a helyi szénmedence, vízközelség mind olyan tényezők voltak, amelyek iparalapításra ösztönöztek. A 19. század második felében már jelentős gyáriparral találkozunk Miskolcon. Magyarországon a mezőgazdaság túlsúlya és a nemzetgazdaság általános fejlettségi színvonala nemcsak az iparnak a mezőgazdaságban elfoglalt szerepét korlátozta, hanem a legerőteljesebben meghatározta az ipar belső struktúráját, az ipari vállalkozás formáit, az üzemméretek alakulását, az ipar ágazati szerkezetét. Ha most megnézzük a gyáripar kategóriájába sorolható viriliseket, nagyjából ez az iparszerkezeti megoszlás érvényes rájuk is. A várost majdhogynem körülfogták a nagy nehézipari üzemek, az ózdi, a salgótarjáni, a diósgyőri vas- és acélgyárak, a környék nagy szénbányái. Ezzel szemben nyilvánvalóan nem versenyezhettek a kis magánvállalkozók még akkor sem, ha mint részvényesek részt kértek maguknak ezek egy részének a jövedelméből. Maradt tehát a városban az élelmiszeripar és a mezőgazdaság igényeit kielégítő gépgyártás lehetősége. 1872 és 1917 között teljesen átalakult a virilisek közé került gyáriparosok struktúrája. Kilencen fordultak meg ebben az időszakban a legnagyobb adózók között. Az iparágak közötti átcsoportosuláson túl az itt hosszabb ideig megkapaszkodni képes gyáriparosok mutatják, hogy a monopolkapitalizmus kibontakozásának idejére mely magánkézben levő vállalkozások képesek fennmaradni a fokozódó verseny ellenére. Ez a körülmény egyúttal ezeknek az iparágaknak a fontosságát is mutatja. A virilizmus első évében egy vattagyáros, egy bőrgyáros és egy porcelángyáros képviselte a legnagyobb adózók között a gyáripart. Legkésőbb 1890-re azonban mindhárom gyáros kiesett a csoportból, mert csődbe jutott a gyár, vagy meghalt a tulajdonosa. Teljesen életképteleneknek bizonyultak az I. világháború teremtette konjunktúra hatása alatt indult gyárak. A kapitalista mezőgazdasági termelés és életforma szükségleteit kielégítő termékek gyártásával foglalkozó üzemek tulajdonosai viszont stabilan meg tudtak kapaszkodni a legnagyobb adózók sorában. Ezek a bútor- és a gépgyártás köréből kerültek ki. Gyárosainknál nem vált külön a kereskedelmi és az ipari tevékenység, áruikat maguk forgalmazták. Ez kitűnik abból is, hogy a virilisjegyzékeken hol kereskedőként, hol gyárosként tüntették fel őket. Magánkézben levő gyáraink többsége nem volt a szó igazi értelmében vett gyár. Főleg javításokkal, egyszerűbb gépek készítésével foglalkoztak. Leszih Miksa gépgyáros is, aki 10 év után, 1890-ben esett ki a legtöbb adót fizetők közül, maximum a 82. ranghelyig jutott el. Gyárában mezőgazdasági gépeket javítottak, ekéket, répavágókat, boronákat, vetőgépeket, szecskavágókat gyártottak. Termelési képessége 100-150 db szabadalmazott Leszih-rosta, 60-100 szecskavágó, bor- és söprősajtó, szőlő-zsurmoló. Ezeket a mezőgazdasági gépeket 15-20 munkás és 6-8 tanuló állította elő. A mozgatóerőt egy 2 lóerős gőzmotor jelentette.2 6 A Leszih-féle gyárat, amely 1864-ben alakult, és az első gépgyár volt a városban, a fejlődő mezőgazdaság igényei keltették életre. 36 A Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1885-1887. évről. 51. 1.
