Századok – 1980
Történeti irodalom - Gerth Hans H.: Bürgerliche Intelligenz um 1800. Zur Soziologie deutschen Frühliberalismus (Ism.: Erdődy Gábor) 699/IV
700 TÖRTÉNETI IRODALOM A liberális tendenciákat erősítő mozzanatként utal Gerth az ipari (Gewerblicher) kapitalizmus és az állami bürokrácia találkozására, melynek eredményei a Poroszországban 1807-1814 között bevezetett reformokban s az 1818-as szabadkereskedelmi vámtörvényben mutatkoztak meg. Az utóbbi intézkedés az összefüggő piac iránti tőkés igényeket sokban kielégítette, ami az érintett körök politikai követeléseinek mérséklődését vonta maga után. Többek között ezzel is magyarázható, hogy Németországban nem jött létre a francia vagy angol értelemben vett burzsoá-liberalizmus, s a korszak jellemzőjévé a szerző szerint a hétköznapi problémák szintjén megrekedő kispolgári gondolkodásnak teret engedő, általa érdek (Interessenten) — liberalizmusnak nevezett irányzat vált. Ezzel egyidőben megtörtént az elválás az akadémiai értelmiség kultúr-liberalizmusától, s a két áramlat majd csak a 40-es évek elején találkozott ismét a Rheinische Zeitung megalapításával. Tipikus figuraként említi Gerth a kereskedelmi tőke álláspontjának hangot adó „érdek-liberalizmus" képviselőit (Buchholz Berlinben, Benzenberg a Rajna vidékén, List Dél-Nyugat Németországban), s utal a liberális tábor vezető posztjait az 1820-30-as években Hansemann, Camphausen, Brockhaus stb. irányításával elfoglaló kapitalista vállalkozó réteg - egyelőre csak nehezen kitapintható - jelentkezésére. A szerző külön fejezetben foglalkozik az értelmiség strukturális kérdéseivel. Származását, összetételét, képzésének színtereit, társadalmi helyzetét vizsgálja: elsősorban abból a szempontból, hogy mely mozzanatok segítették a modern ipari polgársággal összekötő pontok megtalálásában, s hogy mennyiben járultak hozzá azok a liberális eszmék elfogadásához. Szól többek között a protestáns plébániák jelentős szerepéről; a tananyag egyszerű reprodukálására ösztökélő falusi iskolákról; a hivatalos intézményekkel szemben az individuális jegyeket előtérbe állító magánnevelés növekvő népszerűségéről; az abszolút fejedelmek tudós iskoláiról; valamint a klérus és a bürokrácia soraiba való felemelkedés zsilipjeként funkcionáló egyetemekről. Behatóan vizsgálja azt a 18. sz. 90-es éveitől kezdve magát közvéleménynek nevező közeget, amelyben az értelmiségi íróként felléphetett. (A megnevezés viszonylag késői felbukkanása az angol és a francia példával szemben egyben azt a fáziseltolódást is jelzi, amely a polgárság öntudatra ébredésében mutatkozott.) Megállapítja, hogy az írók általában önálló egzisztenciával rendelkeztek. Többségük hivatalnokként, papként, katonatisztként, professzorként dolgozott, vagy a fejedelem közvetlen szolgálatában állt udvari költőként, politikai titkárként, diplomataként; esetleg önálló tőke volt birtokában, s így a kiadóval, illetve a cenzorral vívott küzdelem nem fenyegette megélhetési problémákkal. Az írást önálló hivatásul választók száma a későbbiekben abban az ütemben növekedett, amilyen mértékben a rendi társadalom alkalmatlanná vált az intellektuelek felszívására, integrálására. Az olvasótábor nevelésében a könyvkiadás mellett nagy jelentősége volt a sajtó elterjedésének ípl. Moralische Wochenschrift), amely a nemesi életforma bírálatával járult hozzá a polgári öntudat fejlesztéséhez. Hamarosan megjelent az abszolutizmussal nyíltan szembehelyezkedő hivatásos újságíró alakja, aki elszakadva a bürokráciától az értelmiségi kultúrliberalizmus s a kapitalista érdekeket kifejező gazdasági liberalizmus találkozásának útját egyengette. A korai német liberalizmus egyik legerősebb integráló faktorát Gerth a származási rendre épülő, zárt uralmi struktúrát megbontó, a teljesítményt rendszerező elvként érvényesítő új társadalom felé utat nyitó, polgári, nemesi, helyi és külföldi elemeket egyaránt magába foglaló hivatalnoki gárdában jelöli meg. Aláhúzza, hogy az említett folyamattal egyidőben megfigyelhető a régi patrimoniális-rendi jellegű mozzanatok erős továbbélése (ld. a monarchától való személyes függés), s azok keveredése az új elemekkel (pl. a rendi tiszteletre orientáló egyéni rang, s a teljesítménycentrikus hivatali rang átfedése). A két tendencia találkozásával magyarázza, hogy bár a bürokrácia elpolgárosodása jelentős mértékben előrehaladt, ugyanakkor olyan relatív egységes réteggé is fejlődött, amely nemcsak saját életvitellel, hanem többek között merev belső hierarchiával, sőt kifejezetten rendi jellegű privilégiumokkal is rendelkezett. Ismeretes, hogy a liberalizálódás számára a százdaforduló idején a német térségben Poroszország kínálta a legkedvezőbb feltételeket. A szerző szerint ezeket többek között a területszerzés lehetőségeinek lezárulása (ld. Lengyelország felosztása), a fejedelmi merkantil gazdaságpolitika időközben tarthatatlanná válása, a hadsereg 1806-os összeroppanása, azaz, az események olyan „szerencsés" összejátszása hozta létre, amely megszüntette a 90-es évek óta fokozatosan erősödő liberális törekvések előtt tornyosuló akadályok nagy részét, A porosz politikai élet ugyanakkor rendelkezett a kínálkozó lehetőségekkel élni tudó garnitúrával is. Az állami vezetés annak a már az összeomlás előtt összenőtt hivatalnoki elitnek kezébe került, melynek legtehetségesebb képviselői (Stein, Humboldt, Hardenberg,
