Századok – 1980

Figyelő - Buza János–Csató Tamás: Történelemoktatásunk néhány kérdése a Közgazdaságtudományi Egyetem felvételi vizsgatapasztalatainak tükrében 661/IV

FIGYELŐ 679 Magyar történelem Egyetemes történelem Együtt A fó'tételek (1978-tól: szöveges feladatok) eredménye 39% 46% 42% A kisebb kérdések (1978-tól: tesztkérdések) eredménye 51% 60% 56% Együttes eredmény 44% 54% 49% A kérdések száma 77 76 153 Külön vizsgálatot igényelne és érdemelne annak felderítése, hogy ez utóbbi felvételi vizsgatapasztalataink mennyiben tekinthetők a középiskolát végzettek történelemtudása általános jellemzőjének, továbbá, hogy milyen okokra vezethető vissza a magyar történeti ismeretek alacsonyabb hatásfokú elsajátítása. Annyi már most is kiviláglik, hogy történelemszemléletünk időnkénti optikai módosulása nem nyújt elégséges magyarázatot. Nem állítható ugyanis, hogy a tanulók történelemképében háttérbe szorult az ún. „hazafias, nemzeti" vonal, s helyét az „osztályharcos, forradalmi" irányzat foglalta el. Az elmúlt három évtizedben a marxista történelemszemlélet hegemóniájának hatására az iskolai történelemképben az osztályharcok és függetlenségi küzdelmek láncolata adta a tájékozódás vezérfonalát — a bekövetkezett szemléleti változással jelentős előrelépést, javulást is eredményezve a korábbiakhoz képest. E közismert tény pozitívuma mellett azonban néhány sajátos problematikus vonás is befolyásolja az összkép kialakulását. Ezek egyikének eredete éppen a konzervatív polgári történelemoktatással szemben bevezetett alapvető jelentőségű tematikai módosulás túlhajtott s eltorzított megvalósításában keresendő. A történelem menete a tananyag tükrében ugyanis olyan sémát mutat (különösen a tematikai változással együttjáró anyagnövekedést követő későbbi redukció hatására), amelyben az elnyomott, kizsákmányolt osztályok állandóan romló helyzete az osztályharc állandó fokozódásával párosul, s az osztályellentétek szüntelen éleződése végül nyílt osztályösszeütközéshez, forradalomhoz vezet. A társadalmi haladás e leegyszerűsített, sematikus képe — amely többnyire nélkülözi az egyenes vonalú fejlődéstől eltérő elemeket (amelyek a fenti tárgyalás menetén belül csak bonyodalmat okoznának), valamint a fellendülések és csúcsok közötti hosszú időszakokat - végül is olyan benyomást kelt a tanulókban, mintha a történelem (egyik fele) szinte kizárólag forradalmi mozgalmakból és forradalmakból állna. (Történelemtanításunk e kilúgozott sematizmusának egyik sajátos következménye ismerhető fel abban, a fiatalok körében eléggé elterjedt nézetben, amely az előző nemzedékek forradalmi feladataival szemben a mi szürkének látott korunkban hiányolja az igazi forradalmi tettek lehetőségét. Ifjúsági propagandánk, amikor igyekszik magyarázni a „hétköznapok forradalmiságát", akarva-akaratlan a történelemtanítás hatását, illetve az abból megmaradt markáns emlékeket igyekszik ellensúlyozni, részben semlegesíteni.) Történelmünk másik fő vonulatát, a függetlenségi és szabadságharcok sorát szintén erőteljesen sarkítva mutatja meg történelemtanításunk. Ennek eredményeként a Mohácsot «