Századok – 1980
Tanulmányok - Péter Katalin: Az erdélyi társadalom élete a 17. század első felében 575/IV
AZ ERDÉLYI TÁRSADALOM A 17. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN 585 Óriási lehet e mesterség-, munkadicsérő költeményeknek az elterjedtsége. Nyilvánvalóan így van, mert míg a magasabb irodalom képviselői általában a művüket körülvevő közöny miatt panaszkodnak, ezekben a mellőzött szerző hangja nem szólal meg. Sőt: az derül ki, hogy kapkodják a verseket; megrendelésre, pénzért küldik szét őket. Az óriási sikerben feltehetőleg szerepe van az olvasmányosságuknak: minden terjengősség nélkül, pergő, célratörő előadásmódjukkal tudatosan törekszenek népszerűségre. Lényegesebb azonban a témájuk, hiszen bestseller-műfajban születtek. Azt bizonyítják, hogy a munka és a munkáskezek dicsérete előre kiszámíthatóan jól eladható áru Erdélyben. 8. A munkával szemben támasztott új igények Kialakult a munka megbecsülése, mert hallatlan mértékben megnőtt a munkáskezek iránti kereslet: az életmód újkori nagy változása azok számára, akik az élethez szükséges javakat megtermelik, a tevékenységükkel szemben támasztott új igényekben érzékelhető. Ez az új követelményrendszer alapjaiban a parasztság saját életmódváltozásával érintkezik. Elsősorban azért, mert az uralkodó osztály legalsó rétege és a parasztok gazdagjainak körülményei alig különböznek egymástól. A falvakban élő nemesek háztípusai, gazdasági épületeik és belső berendezésük gyakorlatilag azonosak azokkal, amiket a jobbágyportákon láthatni. Természetes, ha a falusi ipar igénybevétele mellett, azzal párhuzamosan alakulnak. Paraszti és úri környezet változásának összefüggését azonban szinte elválaszthatatlanná az a körülmény ötvözi, hogy a reneszánsz szétáradása az uralkodó osztály körében a második jobbágyság viszonyainak megszilárdulásával esik egybe. A piactól magukat minél inkább függetleníteni kívánó földesúri gazdaságok a lehetőségek szerint mindent jobbágyi robotban állíttatnak elő. A legbeszédesebb bizonyítéka ennek a törekvésnek az a tény, hogy a falusi iparosokat felmentik az egyes települések lakóinak általános jobbágyi terhei alól, és mesterségük szerint kötelezik őket szolgáltatásra. Ahogyan — például — Zőts Thoder szűcs Örményesen „miueuel szolgai", Viszolyán Mester János ács adózik „mestersegeuel"; György kovácsról Kórodszentmártonban pontosan feljegyzik: „Kovács müueuel szolgai a malomhoz; egyeb szolgalattal sem adóval, sem dezmaval nem tartozik. . ."'3 Ilyen mentességet természetesen csak az kaphat — I. Rákóczi György kitétele szerint — akiből „az földes urnák hasna s josaganak epülete" várható; „hasontalan" mesterembereket nem szabad tartani.141 Még így is tele vannak azonban a falvak mesterségükkel adózó jobbágyi iparosokkal. A legtöbb szakma az építéshez kapcsolódik: fűrészmester, zsindelycsináló, fűrészmalmos, ács, téglás, pallér és van kőfaragó is, vagy mészégetőt tartanak fenn jobbágyok földesuruk szükségleteire. Élelmiszerek előállításához kevesebb szakma kapcsolódik. Mészáros van a legtöbb helyen, mellettük még sok molnár, esetleg olajütő, égettbor-főző, sütő és szakács. A szőlőtermelés kívánja meg a kádárok munkájának a felhasználását. Meglehetősen gyakori az univerzális mesterség, a kovácsság jelenléte is, és előfordulnak uradalmakban olyan városi jellegű mesterségek, amilyenek a szabóké, a szűcsöké és a csizmadiáké, vagy még a városokban is kevés asztalos. 13 Makkai 573-576. o. 14 Uo. 394. o.
