Századok – 1980

Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV

GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 553 asztallal" vendégelte meg a céh tagjait, és ez idő alatt kellett megfizetnie a változó nagyságú, de egyre emelkedő céhbelépési díjat is. Csak ekkor lehetett a város polgárává. Legtöbb helyen egy éven belül meg is kellett nősülnie. A céhlakomák is egyre költségesebbé váltak, a céhlevelek sokszor tételszerűen is meghatározták, hogy a lakoma hány fogásból álljon. Sok helyen négy tál étel volt előírva. A győri szabók azonban már 1568-ban hét tál ételt és bőséges mennyiségű bort követeltek az új céhtagtól, néhol pedig már 14 tál étel adása volt kötelező. A mértéktelen lakmározást a magyar mesterekből álló céhek kezdték bevezetni — sokszor még a pontos étrendet is rögzítették, igaz, főleg a 17. században, majd ez a szokás presztízsből fokozatosan elterjedt a német iparosok körében is. Egy-egy ilyen lakoma komoly pénzbe került, esetleges megváltásáért 10—20, a 17. század derekán helyenként 42 forintot kellett fizetni. Céhes mesterek fiai, vagy olyan legények, akik mester leányát vagy özvegyét vették feleségül, jelentős könnyítéseket élveztek mind a céhbelépés díját, mind a mesterebédet illetően. Sokszor a mesterfiak inaséveinek a számát is csökkentették, és eltekintettek vándorlásuktól. E költséges mesterebéd ugyan életében csak egyszer terhelte a céhtagot, azonban ezen kívül is napirenden voltak a lakmározások céhmesterválasztáskor, újévkor, a negyedévi céhgyűlések idején, a céh védőszentjének az ünnepén stb. A vétséget elkövető céhtagot gyakran mesterasztal kirovásával büntették. Mindemellett a céhtagoknak rendszeresen kellett fizetniük tagdíjat is. Ugyanakkor az elővárosokban meghúzódó, vagy a környező falvakban dolgozó kontár iparosok mentesültek e súlyos terhek alól, viszont társadalmilag sokkal alacsonyabb helyzetben voltak amazoknál. A 16. században a magyarországi szabad királyi és bányavárosok nagy részét német polgárok lakták. Öltözködésben, életvitelben egyszerűség, takarékosság és szorgalom jellemezte őket. Fiaik gyakran fordultak meg a német fejedelemségek vagy osztrák tartományok városaiban vándorló legényként, vagy az előkelőbbek külföldi egyetemeken. Társadalmilag zárt egységet alkottak, csak egymás között házasodtak, rokoni kapcsolatba csak más vagyonos hazai, esetleg külföldi német polgárokkal kerültek. Mereven elzárkóztak mind a magyar polgároktól, mind a nemesektől, de természetesen saját városuk német anyanyelvű középrétegeitől és plebejus elemeitől is. Elzárkózásukon hatalmas rést ütöttek a mohácsi katasztrófát követő hadjáratok, amelyek során elsősorban a központi fekvésű magyar vagy már részben magyar városok kerültek török uralom alá. Az innen elmenekülő iparos és kereskedő elemek tömeges betelepülése azután egy sor város fokozatos elmagyarosodását vonta maga után. Kolozsvárott ez a folyamat már korábban megindult. Nagy mértékben elmagyarosodott Nagyszombat, és nem kevés viszontagság után Kassa is. Az etnikai konfliktusok a város vezetéséért folytatott hatalmi küzdelmek melléktermékei, vagy éppen eszközei voltak. A magyarok betelepedését követő néhány évtizeden belül nem lehetett feltartóztatni a keveredés folyamatát. A legvagyonosabb magyar betelepülők a városok főterén vásároltak maguknak házat, ami elengedhetetlen feltétele volt a városi elitbe való bejutásnak. A magyar nemességnek a városokba való betelepülése még több problémát okozott az addig középkorias elzártságban élő polgárok számára. Részben a török elől menekülő kisebb nemesek kerestek a városfalakon belül védelmet, részben azonban jómódú birtokosok is törekedtek arra, hogy házat szerezzenek a nagyobb kereskedelmi lehetőséget