Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 545 3. A magyarországi városfejlődés és polgárság a 16. században. A városi ipar és iparosság * A magyarországi városiasodás színvonalát is alapvetően az európai gazdasági együttesbe való beilleszkedésünk feltételei határozták meg. A magyar gazdaságnak már a középkor óta agrár- és bányatermékeket exportáló és iparcikkeket importáló profilja az amúgy is fáziskéséssel kialakult magyarországi városok iparosodására fékezően hatott, és hozzájárult ahhoz, hogy mezőgazdasági jellegük fennmaradjon; városiasságuk is elsősorban a kereskedelemben, pontosabban a külkereskedelemben érvényesüljön. Ez az oka annak, hogy a 14. századtól kezdve a külkereskedelemben leginkább érdekelt városok (Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Kassa, az erdélyi szász városok) kerültek a fejlődés élére. A hazai iparosodás elmaradottsága miatt a belső piaci forgalom nem követte a külkereskedelem fejlődését, ezért az ország belsejében fekvő városok, mint Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Pécs lehanyatlottak. Egyetlen nagy, központi jellegű város, Buda, elegendő volt az ország számára, Erdélyben ugyanezt a funkciót töltötte be Kolozsvár. Mellettük csak a speciális szerepet játszó bányavárosok értek el jelentős fejlettségi színvonalat. Ugyancsak már a 14—15. században alakult ki a magyarországi városfejlődésnek a másik jellegzetessége is, amely az előbbi adottságokból következett. Az országot a mezővárosok széles körű hálózata szőtte át. A 15. század végén közel 800-ra becsülhető oppidumban élt a jobbágylakosságnak hozzávetőleg egyötöd része, legalább félmillió lélek. Már pusztán ezek az arányok is rávilágítanak a mezővárosok rendkívüli fontosságára. A török kor politikai-katonai eseményei azután döntő csapást mértek az ország belsejében elhelyezkedő, a peremvidékhez képest nagyobbrészt magyar vagy magyarosodó városokra és polgárságukra. 1529. szeptember 8-án az 1526. évi rövid szultáni „látogatás" után Buda újra török kézre került, és a törökök a várbeli német őrséget a szabad elvonulás ígérete ellenére is lemészárolták. A Budán maradt német polgárok nagy része elpusztult. A megmaradtakat János király „felöltöztette és elküldte Németországba", majd azonnal megkezdte a hozzá hűtlen Ferdinánd-párti polgárok házainak az elkobzását. A gazdag német kereskedők mellett kézművesek is elhagyták a várost, sokan Pozsonyba, Kassára, Kolozsvárra költöztek, kinek merre volt kapcsolata, rokonsága. János király megnemesítette a mellette kitartó budai polgárokat. A megnemesített, de leggazdagabb -német — polgárait elvesztett város igyekezett az új körülmények között megtalálni a modus vivendit. A városban hagyott török helyőrségek katonái egyelőre nem avatkoztak a polgárok mindennapi életébe, nem akadályozták tevékenységüket, a város ereje, fénye azonban megtört. Az udvar menekülése után a luxusiparágak mesterei is elhagyták a várost, helyüket a délvidéki mezővárosok török elől menekülő kézművesei foglalták el, akik természetesen csak sokkal alacsonyabb színvonalú termékeket tudtak készíteni. A megmaradt kereskedők igyekeztek továbbra is fenntartani kapcsolataikat Nagyszombat, Selmecbánya és az északnyugati városok polgáraival. A helyzet kilátástalanságát azonban biztos ítélőképességgel mérték fel a Fuggerek, akiknek a képviselője el is hagyta a várost az 1530-as évek elején. Annál nagyobb számban tűntek fel a Balkánról felhúzódó török és más balkáni kereskedők, akik hamarosan magukhoz ragadták az áruforgalom jelentős részét a városban.
