Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 519 gabonáénál sokkal kevesebb sorozatos adat áll rendelkezésünkre, azonban így is megállapítható, hogy az 1520— 50-es évek árszintje mintegy a háromszorosára emelkedett a század végéig. A borárak már néhány évtizeddel korábban erőteljesen fölfelé íveltek, és a 16. század elejétől az 1550-es évekig megkétszereződtek, majd a század végéig ismét megduplázódtak. Ugyanakkor az olcsó, a legszélesebb vásárlóközönségnek szánt morva posztó ára az egész század folyamán csaknem változatlan maradt. A nagy tömegben behozott olcsó angol posztók áremelkedése is minimális volt az egész időszakban. Tulajdonképpen nem magától értetődő, hogy miért emelkedtek Magyarországon is a gabonaárak, amikor országunkból a század során csak kis mennyiségben, esetenként, elsősorban a határ menti forgalomban szállítottak ki gabonát, egészében véve elhanyagolható mennyiségben. Bár ez a kis forgalom is közvetíthetett bizonyos jelzéseket a szomszédos országok, gabonaárainak az alakulására vonatkozóan, a döntő azonban mégsem ez lehetett. A nagyarányú állat- és borexport áttételesen maga után vonta a gabonaárak emelkedését is, amit egyrészt az egyes mezőgazdasági termékeknek egymáshoz viszonyított immanens értékarányával lehet magyarázni (a piacviszonyoktól függetlenül adott, hogy az egyes élelmiszerek milyen tápértéket képviselnek). Ha a külföldi kereslet miatt folyamatosan emelkedik a szarvasmarha és a bor ára, a gabonáé sem maradhat hosszú időn keresztül változatlan. Másrészt azonban a jó exportlehetőségek miatt kialakult nagyarányú állattenyésztő és bortermelő monokultúrák a gabona belső piaci forgalmát is felélénkítették. Egész nagy területeken (pl. Tokaj—Hegyalján) megszűnt a parasztok jelentős részének a gabonával való önellátása: szőlősgazdák és a nagy állattenyésztő-állatkereskedő oppidumok lakói más, gabonatermelésre specializálódott területekről vásárolták a kennyérrevalót. Az így növekvő kereslet is hozzájárult a gabonaárak emelkedéséhez. Mindezek alapján országunkban is általános agrárkonjunktúráról beszélhetünk a 16. század folyamán. A külkereskedelembe való egyre fokozódó bekapcsolódás ilyen módon a belső piac élénkülését, az önellátás rendszerének a gyengülését is magával vonta. Rövid időszakokra vonatkozóan a magyarországi gabonaárak alakulására is jellemzőek voltak az időjárástól, a termés kedvező vagy kedvezőtlen voltától függő igen szélsőséges áringadozások. Végletes esetben egyik évről a másikra, de néha még azonos éven belül is, akár két-háromszorosára ugorhatott, vagy felére-harmadára eshetett a gabona ára, a következő termés betakarításáig. Az ebben rejlő, spekulációra alkalmas előnyöket azonban csak a nagy tartalékkal rendelkező gazdagparasztok, vagy a nagyobb birtokosok tudták kihasználni, a pusztán önellátásra termelő gazdaságok nem. Az áralakulásokra rövid távon nemcsak az időjárás, a termés mennyisége, hanem еёУ_ е ёУ háborús pusztítás, katonai fosztogatás, továbbá városok vagy megyék árszabályozása is hatással volt. Hosszú távon azonban nem ezek a tényezők döntötték el az áralakulásokat. Éppen a sorozatos és egyre magasabban megállapított hivatalos árszabások mutatják, hogy ha az élet túlhaladta az előírást, hosszú ideig nem lehetett fenntartani az irreálissá vált rendeleteket. Mint látjuk tehát, a magyarországi ármozgásokat is lényegében az Európa-szerte általános jelenségek jellemzik: a gabonaárak emelkedése járt az élen, ezt követték az élőállatok (és az állati termékek) árai, és ettől jelentősen elmaradt az iparcikkek áremelkedésének a mértéke. Tehát az országon belül is sor került'a korábbitól eltérő, olyan új értékviszonyok kialakulására, amelyek messzemenően az agrártermékeknek kedveztek. Az árforradalom lényegében az árstruktúra forradalmát jelentette.
