Századok – 1980
Folyóiratszemle - Fesser Gerd: A Haladó Párt és a munkásmozgalom a porosz hadsereg- és alkotmánykonfliktus időszakában 312/II
312 FOLYÓIRATSZEMLE I. P. Argunov egy sor kiváló festó'tanítványt nevelt fel maga körül, így Loszenko, Szablukov, Golovacsevszkij jobbágyművészeket, akik először énekesnek indultak. Loszenko később az 1757-ben alapított Képzőművészeti Akadémia elnöke lett. I. P. Argunov 1802-ben halt meg jobbágyként, rossz anyagi körülmények között. Az utókorra ma is nagy hatással vannak M. Sibanov (G. A. Patyomkin jobbágya), paraszti témájú képei, köztük „A paraszti ebéd". Bár a művész 1787-ben Kijevben II. Katalint is megfestette, két év múlva mégis az éhhalál fenyegette. Jobbágyművészként indult J. Gy. Kamezsenszkov is, aki előbb öt évig egy ikonfestőnél tanult, majd G. I. Kozlov festőprofesszor lett a tanára az akadémián. Tanulmányai befejezése elptt alig egy évvel földesura, a tveri püspök önkényesen hazarendelte. Kamezsenszkov ekkor az akadémia elnökéhez, 1.1. Beckajhoz fordult segítségért, s az ő közbenjárására több professzor kérte felszabadítását, de a püspök hajthatatlan maradt, s megparancsolta visszatérését Tverbe. Végül is II. Katalin 1785. december 23-án felszabadította a művészt, s az 1788-ban Grootról festett portréjáért 1791-ben akadémikusnak nevezte ki. Fölszabadítása után belépett a hadseregbe, ahol kapitány lett, s ezzel együtt nemesi rangot szerzett. Kurmacseva kiemelt helyen foglalkozik F. Sz. Rokotov életútjával, aki Suvalov pártfogoltjaként megfesthette II. Péter és II. Katalin portréit is. 1765-ben Golovacsevszkijjal és Bazsenowal együtt az akadémia tagjává nevezték ki. Rajtuk kívül a 18. század második felének képzőművészetét olyan mesterek nevei fémjelezték, mint: A. N. Voronyihin (1785-ig A. Sz. Sztroganov gróf építésze, a kazanyi székesegyház tervezője) és F. I. Subin (Lomonoszov földije, a nagy tudós mellszobrának elkészítője). Az 18. századi orosz zene ismertetésekor a szerző utalt arra, hogy az 1772-ben bemutatott első orosz vígopera (Anjuta) szerzője, M. Popov ugyancsak jobbágyszármazású. De jobbágycsaládban született J. Fomin (a bolognai zeneakadémia tagja), Mihail Matinszkij, aki „A pétervári vendéglő-udvar" c. operájával (1781) vált híressé, I. V. Handoskin (1740-1780) hegedűvirtuóz, zeneszerző és Sz. A. Degtjárev is Olaszországban tanult; Seremetyev jobbágya, felszabadításához a gróf nem járult hozzá. V. V. Podzorov költő saját sorsáról írott vallomásai lebilincselő erővel tárják elénk ennek a kiszolgáltatott társadalmi rétegnek minden keserűségét. A cikk jegyzetanyaga felöleli a témában megjelent szinte teljes szakirodalmat. Szép stílusával, áttekinthető rendszerezettségével értékes hozzájárulás az orosz felvüágosult abszolutizmus kultúrtörténetének ezen kevésbé megvilágított fejezetéhez. V. M. L. (VoprosziIsztorii 1979. 1. sz. 82-95. I.) GERD FESSER: A HALADÓ PÁRT ÉS A MUNKÁSMOZGALOM A POROSZ HADSEREG- ÉS ALKOTMÁNYKONFLIKTUS IDŐSZAKÁBAN Az 1860, ül. 1862-ben Poroszországban kirobbant hadsereg-, ill. alkotmánykonfliktus ajunkerség és a burzsoázia közötti több évtizedes osztályharc utolsó nyílt fellobbanása volt, melynek kimenetele döntően befolyásolta a német egységállam megszületésének folyamatát, meghatározva annak jellegét. Mivel a porosz burzsoázia a 40-es évektől a német burzsoázia vezető erejét képezte, s mivel Poroszország a 60-as évektől egyértelműen a gazdaságüag és katonaüag legerősebb német államnak számított, a berlini vezető politikai körökben zajló viták és csatározások következményei messze túlmutattak az állam határain. A hadsereg fejlesztését inparlamentáris úton végrehajtó udvarral szembeni harc vezetésére a baloldali polgári politikusok által 1861-ben alapított Német. Haladó Párt vállalkozott. Szervezetei azonban korántsem tudták összefogni a burzsoázia valamennyi rétegét. Különösen kevesen támogatták a gazdaságilag legfejlettebb Rajna-tartományokban, s fő bázisát éppen az iparüag kevésbé fejlett Közép- és Nyugat Poroszország jelentette. Az új politikai csoportosulást az alapításában részt vett
