Századok – 1980

Tanulmányok - Paulinyi Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon 3/I

14 PAU LIN YI OSZKÁR A „Rumpelschreiber"

72

tartotta számon az egyes bányavállalkozó szövetkezetek érctermését. Érc a bányából csak azután volt elszállítható, ha ezt a „Rumpelschreiber" előzőleg a részesek közt már elosztotta, és az egyes részesek hányadát feljegyezte. A kohókban folyó ércolvasztást a „kohókerülő" („Hüttenreiter")

73

ellenőrizte. Dús ólom vagy ezüst leűzése a kohókban csak a kamarai kohókerülő jelenlétében volt megengedve, akinek a leűzés időpontját fél nappal korábban kellett bejelenteni. A leüzött pillogó ezüstöt („Blicksilber") a kohókerülő a királyné címerével megjelölte, és az előállító neve alatt súly szerint nyilvántartásba vette. Ha a kohókerülő a megadott időre nem jelent meg, a leűzés távollétében is végre volt hajtható. Ez esetben is azonban a pillogó ezüstöt még azon a munkahéten a kamarán be kellett szolgáltatni. Sőt, a kohókerülő kívánságára az előállítónak azt is közölnie kellett, hogy a leűzés mennyi ideig tartott. A bányarészesek és az erdőpolgárok csak annyi ezüstöt tarthattak meg, amennyit a kamaragróf házi szükségletükre engedélyezett. A beszolgáltatás helye Selmec-, Baka-, Béle- és Újbánya számára a Selmecbányái választómű volt; míg a többi kamarai körzeté (Körmöc-, Beszterce-, Libet-, Breznóbánya és Jecenye) Körmöcbányán az ottani választómű. Az aranyat a körmöcbányai cementezőműben váltották be. ,A kamarai kerülők az erdőpolgárok kohóit bármikor felkereshették, és ott tetszésük szerint tartózkodhattak. Az arany és ezüst próbája, égetése, választása vagy frissítése csak a kamaraudvarban a királyné tisztjei által volt végezhető. Kémlőmestert azonban saját költségükön az erdőpolgárok is állíthattak. A leűzés csak az erdőpolgárok kohóiban volt megengedve, ahol azonban a saját fémeik kémlőpróbáját is megejthették, sőt még a „kis erdőpolgárok"7

4

fémeiét is. A kohósításhoz használt anyagokat csak erdőpolgárok bírhattak, ezeket is csak a szükséges mennyiségben. Frissítő ólmot csak a városi ólommérlegtől volt szabad vásárolni. Ércmintákat (Handsteine) a felőrök csak részeik arányában adhattak a bányarészeseknek, de ezt is csak akkor, ha a bányában valami újfajta ércre akadtak. A kamara e rendszabályok révén nemcsak a fejtett ezüst- és aranyércek és a belőlük nyert nemesfémek valóságos mennyiségéről kapott tiszta képet, hanem arról is, hogy mekkora rész jutott ebből egy-egy bányarészesre, illetőleg kohótulajdonos erdőpolgárra, meg az úgynevezett „kis erdőpolgárra" (kleiner Waldbürger). Másrészt a kamarai kohókerülők mindenkori jelenléte kellő biztosítékul szolgált, hogy az erdőpolgárok kohóikban a kohósításnak csak a részükre megengedett egyetlen fázisát, az ércek olvasztását végezhették, tartózkodva az így nyert nemesfémek további finomításától. Ennek a munkafázisai, mint az ezüstégetés, a választás, a frissítés és az aranycementezés az 1330-as évek óta Károly 72

A „Rumpel" négyszögletű láda volt, amely két kerékre szerelve és egy ló által vontatva az ércek szállítására szolgált. Egyben mértékül is használták az érceknek a bányarészesek közti elosztásánál. 7 3

„Hüttenaufsehcr", aki az egyes kohókat lovon bejárva ellenőrizte. 74

„Kleiner Waldbürger" alatt egyszerű bányarészes értendő, egy bányaszövetkezetnek a tagja, esetleg csak dolgozó bányásztársulásc („Gesellcnschaft"). Kohótulajdona nem volt. „Waldbürger"-nek azért mondták, mivel ércrészét a maga költségén ugyan, de csak egy erdőpolgár időlegesen bérelt kohójában dolgozta fel. A „klein" jelző különböztette meg az igazi, „Waldbürger"-től, aki kohótulajdonos és egyben gyűrűstéri polgár is volt.