Századok – 1980
Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I
120 BESZÁMOLÓ hogyan befolyásolták vámpolitikai döntéseik. Körükből ugyanis egyes országok — önként vagy különböző kényszerek hatására — a szabad kereskedelmi politikát alkalmazták, mások vámvédelemhez folyamodtak. Meglepetéssel észlelhetjük, hogy ugyanazon vámintézkedést teljesen ellentétes gazdaságfejlődési folyamatok követték. A szabad kereskedelmi politikával egyes korábban lemaradott országok felzárkóztak, mások kiszolgáltatottsága növekedett, és fokozottan lemaradtak. Ugyanígy a vámvédelem bevezetését is egyes országokban viszonylagos felzárkózás, máshol viszont változatlanul erősödő függés és növekvő lemaradás követte. Nyilvánvaló, hogy az ilyen elemzés bármelyik korszakra vonatkozóan mutassa is ki eredményeit, feltétlenül jelenérvényű és -értékű, hiszen tanulsága figyelembe vehető a jelen döntéseinél. Természetesen nem annyira egy-egy adott történelmi helyzet konkrét tanulságának praktikus alkalmazhatóságáról van szó. Ami ennél nem kisebb értékű: történetszemléletről, amivel az aktuális jelenségekhez közelíthetünk. Ennek készségére kell elsősorban kiképezni a történelemoktatással, hogy tudományunk haszna napi cselekedetekben térüljön meg. De ha korábban a nemzeti eszme és romantika történeti példájából indultam ki, hogy néhány általánosabb következtetés levonásához jussak, most hadd kanyarodjak vissza ismét egy történeti példához, amivel az összefüggéseket vizsgáló történelem hasznosságának más mozzanatai világíthatok meg. A romantika példája a történeti átalakulást előremozdító összefüggéseire utalt. Jócskán vannak természetesen ellenkező előjelű példák. A forradalmakkal, illetve felülről végrehajtott reformokkal - esetleg a kettő kombinációjával — megkésve kiépülő tőkés rendszerek számos elmaradottabb országban létrehozták ugyan a tőkés gazdaság és társadalom fejlődési előfeltételeit, de ugyanakkor nem lehettek eléggé erősek és radikálisak a régi intézménymaradványok, társadalmi szerkezeti elemek, megrögződött értékrendek és magatartások elsöprésében. Az így keletkező-továbbélő társadalmi-szemléleti tényezők (melyek végső soron természetesen visszavezethetők anyagi alapjaikhoz, közvetlenül azonban meglehetősen önálló és független életet élnek), ebben a közegben a tőkés gazdasági növekedés fékjévé váltak. Szegődjünk csak a következő, leegyszerűsített történeti-logikai sor nyomába: a tőkés átalakulás nem eléggé radikális, nem söpri el az arisztokráciát és a nagybirtokrendszert. Igaz, hogy a továbbélő nagybirtok hamarosan tőkés nagyüzemmé szerveződik, és az agrárfejlődés, ezzel az egész növekedés egyik fontos tényezője lesz. Ugyanakkor azonban a nemzeti jövedelem mintegy kétharmadát előállító mezőgazdaság felhalmozásának durván fele — mondjuk egy 20 milliós országban — 500—1000 család kezére kerül. Ez egymagában az ország nemzeti jövedelmének mintegy harmada. Ezer család továbbélő fogyasztási szokásai, feudális-abszentista pazarló költekezési megr'ögzöttsége az ország felhalmozó képességét máris alapvetően korlátozhatja. De a mezőgazdasági-jövedelmek durván másik felének tekinthető paraszti bevételek — ismét a nemzeti jövedelem mintegy harmada — ebben a közegben a nagybirtok által megnyomorított, zömében szűk parcellákra kényszerített önellátó és alig-alig piacra termelő parasztcsaládokhoz kerülnek, s ott legnagyobb részben nem a felhalmozás, hanem a nyomorúságos fogyasztás céljait szolgálhatják csak. A föld a társadalmi státus alapvető forrása — a jövedelmek mindkét társadalmi csoport esetében jelentős részben a földvásárlás, birtoknövelés célját szolgálják. A társadalmi szerkezet sajátosan konzerválódó vonásai tehát a legközvetle-
