Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
964 DIÓSZEGI ISTVÁN Ausztriával, és utolsó levelében Ferenc József is leszögezte, hogy a célok közösek. Ha a problémák kívánt megoldási módjában mutatkozik is árnyalati különbség, ez csak a két birodalom eltérő helyzetéből következik. Orosz vonatkozásban volt alkalmunk már látni, hogy a Monarchiával való együttműködés csak az egyik lehetséges variáció volt, és a cár környezetében olyan tendenciák is mutatkoztak, amelyek egyenesen a szakítást feltételezték. Itt az ideje, hogy osztrák-magyar vonatkozásban is egy kicsit a sorok mögé nézzünk, és megvizsgáljuk, hogy milyen indítékok, milyen meggondolások mozgatták ezt a feltehetően ugyancsak erősen szimulált barátságot. A Militärkanzlei újabban előkerült és a történeti kutatásban eddig még nem értékesített iratai megfelelő bázist adnak ehhez a vizsgálódáshoz. Az egyik ilyen különlegesen fontos dokumentum az 1876. november 13-án tartott konferencia jegyzőkönyve.24 A tanácskozás és a meghozott döntés, amelyet a protokollum írásban rögzít, kiegészíti és módosítja a politikai és katonai stratégiáról meglévő eddigi ismereteinket, és olyan külpolitikai összefüggésekbe nyújt betekintést, amelyek mind ez ideig rejtve maradtak a diplomáciai levélváltást előnyben részesítő történeti kutatás előtt. A novemberi konferencia ráadásul azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az uralkodó részletesen szólt a külpolitikai kérdésekről. A tanácskozás és a döntés (amelynek részletes bemutatását a későbbiekben végezzük el), már csak ezért is megérdemli a kutató megkülönböztetett figyelmét. 24Protokoll über die unter Allerhöchstem Vorsitze Seiner Majestät des Kaisers am 13. November 1876. stattgehabte Konferenz. Kriegsarchiv Wien. Militärkanzlei Seiner Majestät. 69-1/25, ex 1876. A katonai-politikai konferenciák különös és alkotmányjogilag nehezen definiálható összejövetelek voltak a dualizmus rendszerében. Az uralkodó, a közös külügyminiszter és a katonai vezetők hoztak ezeken döntéseket a külpolitika stratégiai fontosságú kérdéseiben anélkül, hogy a felelős kormányfőket (az osztrák és a magyar miniszterelnököket) bevonták, vagy akár csak informálták volna. A katonai-politikai konferencia, felélesztve az abszolutizmus hagyományait, mintegy a közös minisztertanács helyébe lépett. Ez utóbbi a hetvenes években szinte teljesen elveszítette politikai jelentőségét, és tevékenységi köre majdnem csak a közösügyi költségvetés előkészítésének rutinmunkájára redukálódott. A novemberi konferenciának az a különös érdekésse, hogy azon még a közös külügyminiszter sem vett részt, és úgy döntöttek a külpolitikát is érintő katonaistratégiai kérdésben, hogy a külügyminiszter véleményét sem hallgatták meg. Nincs itt szó persze valami tendenciáról, arról, hogy Andrássyt is ki akarták volna kapcsolni (ő egyszerűen betegség miatt maradt távol), de ez a precedens is csak aláhúzza, hogy a Monarchia alkotmányos gépezete nagy kihagyásokkal működött. A történetírás persze csak örülhet ennek a különös esetnek, mert az uralkodót saját maga külügyminisztereként láttatja. Az uralkodó a tanácskozás bevezetőjeként a külpolitikai helyzetet ismertette. Elmondta, hogy a háború Oroszország és Törökország között elhatározott dolog, amelyet a napokban várható, az egész orosz haderőre vonatkozó mozgósítási parancs csak meg fog erősíteni. A Monarchia és Oroszország között titkos tárgyalások folynak, amelyek arra irányulnak, hogy a két hatalom álláspontját és eljárását bizonyos esetekre szabályozzák. A
