Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
AZ 1877. ÉVI BUDAPESTI SZERZŐDÉS ELŐTÖRTÉNETE 961 kétséges, hogy a cári főhadsegédet nem csupán azért küldték Bécsbe, hogy ezzel a Monarchia iránti barátságot demonstrálják. Pétervárott eldöntötték, hogy szakítanak az eddigi terméketlen diplomatizálással, s azt akarták megtudni, hogy a keleti kérdés megoldásában számíthatnak-e a Monarchia közreműködésére. Ahogy Gorcsakov írta, a válaszból majd kiderül, hogy Bécsben milyen jelentőséget tulajdonítanak az Oroszországgal való együttműködésnek.1 4 A Monarchiával szembeni jövendő magatartását Oroszország a választól függően szándékozott megszabni. Ebben az értelemben a küldetés már nemcsak barátságos gesztus volt, hanem a fenyegetést is magában foglaló, meglehetősen kategorikus kérdésfeltevés. 14Gortchacow ä Novicow. Livadia, 11 [23] septembre 1876. AVPR Moszkva. Fond Kanceljarii 1876. gy. 129. 1 s Goriainow i. m. 126-129. Túlzás lenne azt állítani, hogy a balkáni válság elaltatására készülődő bécsi kormányköröket Soumarkov-Elston megjelenése úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. Voltak információik, főleg pedig sejtéseik arról, hogy mi megy végbe a cár krími nyaralójában, az „egzaltált patriotizmus” megnyilvánulásait meg közvetlenül is tapasztalhatták. De ha számítottak is az orosz külpolitika aktivizálódására, akkor sem kétséges, hogy a cár üzenete folytán a dualizmus korának eddigi legsúlyosabb külpolitikai természetű döntése elé kerültek. Nem a balkáni kérdésről volt itt szó csupán, amelyben eddig ügyesen vagy ügyetlenül manővereztek, hanem a szomszéd nagyhatalom beláthatatlan következményekkel járó fellépési szándékáról, amely a Monarchia érdekszféráját éppúgy érintette, mint a soknemzetiségű államalakulat egész egzisztenciáját. A közös balkáni akcióra szólító ajánlatban végeredményben az osztrák-orosz viszony további alakulása került szóba, és az igenlő válasz legalább annyi kockázatot rejtett magában, mint a határozott elutasítás. A csatlakozás, amely végeredményben a Törökország elleni háborút jelentette, a Monarchia számára tulajdonképpen belpolitikai lehetetlenség volt, a külpolitikában pedig nagyon is nem kívánatos osztrák-angol konfliktus lehetőségét foglalta magában. A visszautasítás ugyanakkor olyan osztrák-magyar háború lehetőségét kockáztatta, amelyet a Monarchiának ugyancsak kedvezőtlen belpolitikái feltételek mellett és lényegében teljes nemzetközi elszigeteltségben kellett volna megvívnia. Egy ilyen háború kilátásai a Monarchia további fennmaradása szempontjából nem voltak kedvezőek. A kritikus helyzetben minden kimondott szót kétszer is meg kellett fontolni, és a Ballhausplatz vezetőjének nem kis ügyességére volt szükség ahhoz, hogy megtalálja a kiutat a nem kis mértékben saját maga által előidézett zsákutcából. Hogy milyen gondolatokat fogatott a fejében szeptember végén az osztrák-magyar külügyminiszter, arról, sajnos, a bécsi levéltárak aktái nem nyújtanak felvilágosítást. Andrássy bizonyára előadta elképzeléseit az uralkodónak, de erről a megbeszélésről nem készült feljegyzés. Soumarkov jelentéséből kiderül, hogy Andrássy nagyon tartózkodóan fogadta őt, és fenntartásokkal élt az orosz javaslat számos pontjával, különösen Bulgária tervezett megszállásával szemben,1 5 de természetes, hogy a cári küldött csak felületi jelenségekről informálhatott. Orczy Béla, a külügyminiszter bizalmasa is keveset tudhatott főnöke igazi gondjairól, mert anyjához írt leveleiből csupán annyi derül ki, hogy Andrássy igyekezett időt nyerni, hogy kellő körültekintéssel fogalmazhassa meg a
