Századok – 1979
Közlemények - Ring Éva: Újabb adatok az 1797-re tervezett lengyel-magyar Habsburg-ellenes felkelés kérdéséhez 827/V
838 RING ÉVA bér 10-én átkelve a szigorúan őrzött bukovinai határon, Oginski megérkezett a galíciai Jabfonowba, Waleryan Dzieduszycki gróf házába. Hamarosan abban a meglepetésben volt része, hogy a szomszéd szobából hallhatta, amint az osztrák rendőrség felolvassa az ellene kiadott körözést, amelyben egész konstantinápolyi tevékenységéről, korábbi, és akkor használt álnevéről, útvonaláról részletes leírást adtak.46 Ezután nem is gondolhatott huzamosabb tartózkodásra. Dzieduszycki, akit kínosan érintett ez az ügy, mert nem akarta megrontani kapcsolatait a bécsi udvarral, s a császári családdal közeli viszonyban levő arisztokrata barátait sem akarta kompromittálni,4 7 hamarosan összeköttetést teremtett a krakkói konföderáció kiáltványának szerzőivel, ök kijelentették, hogy Galícia katonai megszállása igen erős, mégis van esély egy sikeres felkelés kirobbantására, de ennek elengedhetetlen feltétele az orosz-török háború kitörése, s az, hogy a Direktórium határozottan közölje álláspontját Lengyelország visszaállításával kapcsolatban. Enélkül elhamarkodott dolog volna bármit is tenni.48 46Uo. 200. 4 7 Dzieduszycki - aki egyébként az 1797-es felkelés kirobbantására irányuló összeesküvés vezetője volt — nem tudta kapcsolatait tökéletesen eltitkolni a bécsi udvar előtt. Cobenzl pétervári osztrák követ 1795. május 3-i levelében így jellemezte Thugutnak: „.........Dzieduszycki, a Korona és Litvánia - jegyzőjének idősebb testvére, egy valódi jakobinus és felbújtó (Kiemelés tőlem — R. É.) a legnagyobb örömét abban leli, hogy a franciáknak előnyöket szerezzen; pénzt gyűjtött a Lazninski-divizió számára; amikor az Lemberg mellett járt, néhány száz dukátot küldött taznióskinak. - egyébként veszélyes; birtokai vannak az itteni országokban.” Kukiel i. m. 293. 4 8 Az „Akt Konfoederacyjni” aláírói: Leszczynski, Grzegorzewski, Raciborowski, Trzecieski, Nowicki voltak. * Ld. Pami^tniki i. m. 197-200. 49Uo. 211-212. Oginski 1797. január 10-én indult útnak, s maga is meggyőződhetett a megszállás erősségéről. Az osztrák rendőrség szorosan a nyomában járt mindenütt, míg csak át nem lépte Szilézia határát. Innen Szászországon és Poroszországon keresztül, Hamburgon és Brüsszelen át jutott el 1797. február 2-án Párizsba. Már Sziléziában értesült arról, hogy a francia külpolitikában Pál cár trónralépése óta némi tartózkodás tapasztalható a lengyel kérdéssel kapcsolatban, Párizsban pedig meggyőződhetett arról, hogy a Direktórium egyelőre nem akarja elrontani a viszonyt Oroszországgal. Delacroix külügyminiszter fogadta a lengyel követet, de a határozott állásfoglalás elől a royalista összeesküvésekre és más belső nehézségekre hivatkozva mindannyiszor kitért, bár nem tagadta, hogy a Direktórium gyakran foglalkozik a lengyel kérdéssel. Váratlan fordulatra került sor viszont április 5-én, amikor Delacroix hivatta az addig tétlenségre kárhoztatott és az emigráció belső egységének helyreállításával bajlódó Oginskit. Közölte a hadseregtől szerzett értesüléseit, melyek szerint Bécs elfoglalásának már nincs akadálya, de ez még nem jelenti a háború befejezését. Ha a Habsburg császár nem tesz lépéseket a béke megkötése érdekében, akkor Lengyelország számára lehetővé válik, hogy a hadműveleteket Galícia forradalmasításával elkezdje. „Mutatott nekem egy jelentést, amelyet a kormány kapott arra a lehetőségre (vonatkozóan), hogy Magyarországon, Erdélyben és Dalmáciában felkelést robbantsanak ki és olyan államszervezetet hozzanak létre, mint az itáliai köztársaságokban, de hozzátette, hogy a vállalkozás olyan hatalmas, annyira merész, hogy a terv legaprólékosabb kidolgozása és a végrehajtás legnagyobb pontossága nélkül nem sikerülhet.”49 Majd felkérte Oginskit, hogy a párizsi
