Századok – 1979
Közlemények - Ring Éva: Újabb adatok az 1797-re tervezett lengyel-magyar Habsburg-ellenes felkelés kérdéséhez 827/V
830 RING ÉVA eleste után az inszurrekció vezetői és a különösen exponált nemesi családok saljai két irányba menekülve próbálták elkerülni a szibériai száműzetést: Szászországon, Svájcon vagy Hamburgon keresztül Párizsba, vagy Galícián és Ausztrián keresztül a franciákkal szövetséges Velencébe tartottak. A két emigrációs csoport kialakulásáról elsősorban a különböző visszaemlékezésekből szerezhetünk tudomást, ezek forrásértéke azonban változó. Michal Kleofas Oginski gróf naplója: „Michal Oginski emlékei Lengyelországról és a lengyelekről 1788-tól 1815 végéig”12 , e korszak egyik legfontosabb dokumentuma, de ez sem mentes a szubjektív torzításoktól. Az emlékirat megjelenésekor a kortársak nem véletlenül vetették szemére, hogy a szerző a későbbi pályafutása tükrében dehonesztálónak számító adatokat gondosan eltitkolta: például azt, hogy hollandiai nagykövetként az 1792-es targowicei konföderáció diadala után felesküdött II. Katalinnak.13 Más problémák is jelentkeznek Oginski naplójával kapcsolatban, mert az emigrációban élő arisztokrata, bármilyen jelentős összeköttetései is voltak, lényegében a nemzetközi események áramlatából kirekesztve élt, értesülései sokszor inkább félreértések szülte legendákon alapultak, s ezért emlékiratai nagymértékben hozzájárultak e balítéletek továbbörökítéséhez.1 4 Ennek ellenére naplója a lengyel emigráció kialakulását, belviszályáit hitelesen rögzítette, s ezért a továbbiakban ennek tükrében kívánjuk bemutatni e hazájuktól messzeszakadt, de annak sorsáért aggódni egy percig meg nem szűnt lengyel patrióták kétségbeesett erőfeszítéseit a nemesi köztársaság legalább részleges függetlenségének visszaszerzésére. 12Mémoires sur la Pologne et les Polonais, depuis 1788 jusqu’á la fin de 1815. 1-4. Kiad. Chodzko, L. Paris 1826-1827. Német nyelven: Denkwürdigkeiten über Poland und die Polen vom Jahre 1788 bis 1815. B. 1-2. Leipzig 1827. 13Pa'mi<jtniki im. I-VL 14 Itt elsősorban a lengyel emigrációnak Poroszországhoz fűződő illúzióira utalnék: Madaliúski és Dabrowski fogadtatását túlértékelve hosszú ideig élt az a felfogás, hogy Berlin valójában hajlott volna a Franciaországgal kötendő szövetségre és Lengyelország saját égisze alatt történő restaurációjára. Az kétségtelen, hogy II. Frigyes Vilmos „hajlandóságának” bizonyos tanújeleit adta, de ezt szövetségesei miatt nem sokáig tehette. VÖ. a 36. lábjegyzettel. Problematikus a szerző I. Sándor iránti elfogultsága is, amely franciaországi tapasztalatainak ellenhatása, de. saját korában nem segítette elő a történelmi tisztánlátást. 1 Libiszowska, Zofia: Misja Ogirískiego w Londynie, In: Wiek XVIII . Polska i áwiat, PIW, Warszawa 1974. 177-193. ’ 6Uo. 181. Michal Kleofas Oginski gróf — míg ki nem ismerte a francia diplomácia machiavellisztikus természetét — a lengyel emigráció külpolitikájának egyik fő képviselője maradt. Litvániából származott, a bari konföderációból ismert nagylitván hetman unoka öccse. A négyéves szejm alatt a reformpárt egyik befolyásos alakja lett, ezért küldték nagykövetnek Hollandiába, amely Anglia szövetségesének számított.1 5 1791-ben, amikor a porosz-lengyel tárgyalások folytak, hogy a berlini udvart Anglia támogatásával bizonyos területi engedményekre bírják, Ogiriskit a szigetországba küldték Pitt miniszter el nőkkel tárgyalni. Küldetése azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, Gdansk megszerzéséről Poroszország semmiképpen sem volt hajlandó lemondani.16 Ogiáski a Kosciuszko-felkelés alatt Litvániában vezető szerepet játszott, ezért Szuvorov hadi sikerei után menekülnie
