Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
72 LACKÓ MIKLÓS A későbbi realizmuselmélet sok fontos összetevője nyúlik vissza ezekhez az — 1926-ban még erősen a korai Lukács-műveket idéző — gondolatokhoz. Talán minden eddiginél jobban figyelhetjük itt meg a folyamatot, hogyan alakul át egy régi, nagy és elvont — de éppen elvontságában mélyértelmű — gondolat konkrét társadalomkritikai gondolattá; amit nagy évszázados kortendenciaként kellett értelmezni, most konkrét művészi koijelenségek értékelő elve lesz. A modern művész eszerint csak akkor tudja leküzdeni a kor művészetellenes erőit, ha marxista tudatosságra tesz szert. Különben benneragad a felszíni jelenségek világában vagy a művészi ábrázolástól idegen elvontságba vész — csak a szimptómák meglátásáig jut el. A tudatosságra eszerint éppen azért van szükség, mert a modern kor művészének nemcsak az a feladata, hogy mélyen megragadja a pillanatnyi társadalmi állapotot: meg kell mutatnia a társadalmi viszonyokban immanensen bennerejlő fejlődés tendenciáit is. Az eddig, tehát a „proletár álláspontig” el nem jutott művész állapotára Lukácsnak két címszava van: kispolgári és romantikus. Felsorolni is nehéz, mi mindenre alkalmas itt a kispolgáriasság fogalma. Jelenti elsősorban a művészek többségének tényleges osztályhelyzetét. De jelenti azt az osztályálláspontot is, amelyben a művész — tudatosság hiányában — megreked. „A Fart pour l ’art híve éppen olyan kispolgár, mint a kártyázó spiser; az elégedetten emésztő csakúgy, mint a vakon kétségbeesett. Csak aki a valóságos problémák valóságos gyökeréig hatol le, emelkedik túl a kispolgári korlátoltság horizontján, segíthet kiemelni az irodalmat a kispolgári kátyúból, segíthet azt a valóságos szükségletek magaslatára emelni” — írja Lukács — vagy szellemi hatása alatt esetleg másvalaki a 100% beköszöntő cikkében.88 Az impresszionista kritika:nyárspolgáriasság.89 Kassák költészete a kispolgári intellektuel „eligazodni nem tudása.”90 Ugyanilyen nagy — és parttalan - fogalom a — Lukács által nem történelmi, hanem általános ideológiai értelemben használt — romantika is. Romantika minden, ami „utópiába” vész, ami csak elvont gondolat a műben, csak szó, csak ideológia, de romantika a világ kaotikus jelenségvilágának puszta tükrözése is. Mikor szűnik meg a költészet romantikus lenni? — teszi fel a kérdést egy helyütt Lukács. Akkor, feleli, amikor nem természettörvények kérlelhetetlen működését látja a nyomorban (Zola), amikor túllép az általános emberi együttérzés és szánalom líráján (Hauptmann), amikor marxi értelemben látja a nyomor forradalmasító hatását. „Ekkor szűnik meg, mondja Marx, a tudomány doktrinér lenni, lesz forradalmivá, ekkor szűnik meg, tegyük hozzá, a költészet romantikus lenni, lesz igazán valóságot ábrázoló, igazán forradalmi, igazán modern.”9 1 Eszerint romantika, „egzaltált romantika” mindaz, ami pusztán lázadás a kapitalizmus felszíni jelenségei ellen: ami a szexus „démonjait” előtérbe; ami egyoldalúan csak a világ naivan-érzéki, vagy csak kritikai ábrázolását nyújtja — romantikus tehát az, ami nem marxista — „realista”. 8 8 Tamás Aladár: Uj valóság - régi irodalom. 100%, I. évf. 1. sz. 3. "b.b. (Lukács György): Alfred Kerr, 288. 9 ° (Lukács György): Kassák Lajos. 677. 91 Vajda Sándor (Lukács György): Parasztregények I.: Gergely Sándor: Hidat vernek. 100%, I. évf. 5. sz. 165. De a modern kapitalizmus művészetellenes felfogására épül Lukácsnak az irodalmi modernséget, s az avantgardizmust kezdettől fogva elutasító álláspontja is. Már itt megfigyelhetjük: ahogy a jelenhez közeledünk, úgy ritkulnak a jó műalkotások, úgy szűkül a
