Századok – 1979
Történeti irodalom - Wittman Tibor: Latin-Amerika története (Ism.: Niederhauser Emil) 726/IV
726 TÖRTÉNETI IRODALOM WITTMAN TIBOR: LATIN-AMERIKA TÖRTÉNETE. II. kiad. Bp. 1978, Gondolat, 484 1., 20 tb. Ander le Ádám a hű tanítvány szerető tiszteletével megírt bevezetőjében felvázolja, ha röviden is, az 1972-ben sajnálatosan korán elhunyt szerző tudományos pályáját, amely Bethlen Gábortól a harmincéves háborún, a németalföldi forradalmon és a spanyol abszolutizmuson át elvezette a latinamerikai országok kora-újkori és legújabbkori történetének vizsgálatához. Valóban kivételesen egyenes vonalú, a tudományos érdeklődés bontakozásától irányított pálya volt Wittman Tiboré, aki Szegeden néhány év alatt megteremtette a Magyar országon addig teljesen ismeretlen tudományos diszciplínát, a latin-amerikanisztikát. Elsősorban külföldön ismerték el kutatásait, tevékenységét, Dél-Amerika szakköreiben alkalmasint jobban ismerték a nevét, mint idehaza, ahol a történész rangot a magyar történelemmel való foglalkozással illik megszerezni. S hogy Wittman Tibor is így kezdte pályáját - az már nagyon régen volt. De talán az is hozzájárult ehhez a hazai ne mism éréshez (és legfeljebb kényszeredett elismeréshez), hogy nem magyar vonatkozású munkái többnyire idegen nyelven jelentek meg, akár nálunk, akár külföldön. Annál is fontosabb tehát, hogy ezt a szintézisét, amely már régen elfogyott a könyvárusi forgalomban, holott egyetemeken és főiskolákon kötelező olvasmány megjelenése pillanatától kezdve, a kiadó most ismét megjelentette, legalább közepes nagyságrendű példány számban. A szerző annak idején csak mellékes munkájának tekintette, ahogy Ander le is írja, a marxista tudós számára kötelező tudomány-népszerűsítés termékének. Eredeti levéltári anyagra épülő analitikus tanulmányait és könyveit sokkal lényegesebbeknek tartotta. Holott ez a mű, bármennyire is melléktermékként íródott, valójában nemcsak egyszerűen a hazai nagyközönséget tájékoztató összefoglalás, hanem annál sokkal több, a kérdés egyéni szempontú, roppant anyagot jól mozgató, eredeti jellegű szintézise, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló. Mégpedig éppen azért, mint azt Anderle is méltán hangsúlyozza, mert nem egyes országok történetét írta meg, ahogy az általában szokásos, hanem valóban a latin kontinens történetét, a fejlődés fő vonalait érzékeltetve, amin belül az egyes országok története már csak az egyéni sajátosságok kifejtése érdekében fontos, a lényeg a közös vonások kidomborítása. Szintézis abban az értelemben is, hogy az ember megjelenésének első nyomaitól kíséri végig az eseményeket a legújabb korig, pontosabban a kubai forradalom győzelméig. És abban az értelemben is, hogy nemcsak politikai történetet ad, hanem a gazdasági és a társadalmi fejlődést is bemutatja, s két nagyobb kultúrtörténeti fejezetben összegezi a szellemi élet jelenségeit. A könyv nagyobb fele a kezdetektől a gyarmati korszak végéig tekinti át a fejlődést, ezen belül persze elsősorban a 16—18. századi gyarmati korszakot. A második rész a 19. századot tárgyalja, az első világháborúig, a harmadik pedig a 20. századot. Nem érdektelen, hanem éppenséggel a lényeget fejezi ki ennek a két utóbbi résznek a címe, „Elmaradottság a függetlenségben és angol befolyás”, illetve „Amerikai függés és harc a második felszabadulásért”. Wittman Tibor a gazdaság- és társadalomtörténetből indult ki hazai kutatásaiban, s a későbbiekben is elsősorban ez a problematika érdekelte. Ez a magyarázata annak, hogy különösen a gyarmati korszakkal foglalkozó részben igen elmélyült, ugyanakkor csak a lényeges vonásokra irányuló rajzot tud adni a bonyolult gazdasági és a még bonyolultabb társadalmi viszonyokról. De a másik két részben is, ahol persze óhatatlanul a politikai esemény tört énét foglalja el a nagyobb részt, a gazdasági fejlődés problémái sem maradnak el. Wittman Tibor kitűnően érzékelte azt, milyen sajátos szerepet játszott Latin-Amerika a világgazdaság kibontakozásában, milyen bonyolult módon éltek és élnek itt együtt a preindusztriális képletek a - néhol - igen gyorsan modernizálódó új világgal. Centrum és periféria kettőssége - Wallerstein könyve óta általában már így szokták emlegetni a problematikát. Wittman még jóval korábban írta meg munkáját, de lényegében véve ezt a kérdéskört ragadta meg. Talán azt lehetne itt hozzátenni - hadd emlékeztessünk megint a második és harmadik rész jellegzetes címadására, - hogy az angol, illetve amerikai gazdasági befolyásban nagyobb súlyt adott a politikai, tudati tényezőknek, mint a gazdasági fejlődés spontán mozgásának. Persze, a politikai fejlődés vonatkozásában a címadás klasszikusan indokolt. Ha a gazdasági fejlődést súlyának megfelelően ábrázolja, ugyanez mondható el a társadalmi problémákról is. Holott ezen a téren még kevesebb előzményre támaszkodhatott. Itt is szuverénül, önállóan fogalmazza meg a problémákat, csak példaként említjük megint a gyarmati rész egyik
